Ha igazán meg akarták volna szívatni a Telekomot, nem így tették volna
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
Az Ákos-gate kapcsán érdemes megnézni a kormány és a Magyar Telekom kapcsolatát. Durván kicsinálta a kormány Telekomot és internet nélkül maradnak a családok karácsonykor? Vagy aprópénzen vitatkoznak csak, és igazából szent a béke?
Nem bántották igazán a Telekomot
A nagyságrendeket megvizsgálva az látszik, hogy míg Ákos veszíthet évi pár tízmilliót a Telekom elvesztett szponzorációjával, utóbbi veszthet százmilliós nagyságrendet az egyik kormányzati szerződésének elvesztésén. A pontos számokról senki nem volt hajlandó beszélni, persze a kormány először azt se tudta pontosan, hogy mit jelent be, és utána se, hogy a végül felbontandó szerződések mennyibe fognak kerülni az adófizetőknek.
Ákosnak ez nem érvágás
Kovács Ákosnak pár tízmillió elvesztése biztos kellemetlen, de összességében ennél sokkal több folyhat hozzá csak közpénzből. Ha például még két önkormányzat elhívja alkalmanként tízmillióért fellépni, akkor egy hétvége alatt visszajöhet az egész. De az NKA-tól kapott külön is tízmilliót a külföldi műsorához, 12 millióért rádiószignált írhatott, de a csak a közmédia egyébként is sok, pár milliós szerződést jelent neki eddig.
A Telekom árbevétele éves eredménye 35-40 milliárd közötti, ha elveszik ebből 100-200 milliónyi érték, akkor kicsit kisebb lesz talán valamelyik üzletágvezető éves bónusza, de igazából nem nagy tétel. Pláne, ha már eleve egy lejáró szerződést fújt csak fel a kormány nagy dérrel-dúrral.
Nagyon összenőttek a kormánnyal
Ha kicsit régebb óta nézzük a kormány és a Telekom kapcsolatát, akkor az látszik, hogy igazából két ügy borzolta igazán fel a kedélyeket: a telekomos különadók és a tervezett internetadó.
De ezeken is hamar túl tudtak lendülni, külön partnerségi megállapodást is aláírtak tavaly. Ez a partnerség iszonyatosan sok pénzről szól, ugyanis a kormány szupergyors internetet akar vinni minden tanyára 2020 helyett valamiért már 2018-ra. Ebben 300 milliárdot akarnak hálózatépítésre költeni, ami három nagyságrenddel több pénz, mint az egész Ákos-affér.
A kormány pedig most nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire áll még ez a megállapodás, pedig nem is közbeszerzéssel választották ki a Telekomot erre a feladatra. Ha tényleg azt akarták volna, hogy fájjon a Telekomnak, jó eséllyel ezt is megbolygatták volna.
Fontos a kormányzati jó viszony
Azt sem érdemes elfelejteni, hogy a Telekomnak előbb belefért, hogy felszámolódjon a tulajdonában lévő Origo teljes szerkesztősége, mint hogy kiderüljön, hogy ki volt Lázár János partnere a svájci és olasz luxusútjain. Egyébként pár napja a Telekom Matolcsy unokatestvérének el is adta a megmaradt Origot.
Egyes becslések szerint összességében a Telekom az a cég, amihez végső soron eddig a legtöbb uniós pénz jutott. A Telekomot akár ezen a fronton is biztosan háttérbe szoríthatták volna szabályozói eszközökkel, ha éppen ez a cél.
A Telekom ráadásul pont a napokban lett a csökkenő érdeklődés ellenére a Kubatov-vezette FTC főszponzora. A fociszponzorációnál pedig nálunk mostanában mindig felmerül, hogy esetleg nem teljesen önálló kezdeményezésből történik.
Szóval a Telekom és a kormány sokkal több ponton együttműködik annál, hogy egy védett kormányzati zenészen igazán összevesszenek. Az egész balhé nagyságrendje pedig elenyésző, ettől még lesz tévé és internet karácsonykor, csak unalomból nem kell majd princípiumot teljesíteni.