Új IC-ket gyárt a MÁV, beszállítót keresnek

2016.05.26. 17:26

A MÁV Start hazai beszállítókat keres a saját fejlesztésű IC+ vasúti kocsik sorozatgyártásához - írja az MTI a MÁV közleményére hivatkova.

A MÁV Start húsz nemzetközi közlekedésre alkalmas IC+ kocsi gyártását tervezi 2017-től, amelynek az előkészületei, közbeszerzési eljárásai már megkezdődtek, ezen felül 2018-tól elindulhat száz darab IC+ típusú vasúti személykocsi sorozatgyártása belföldi közlekedésre, amit a magyar kormány 30 milliárd forinttal támogat.

A közleményből kiderül, hogy a MÁV-nál arra törekednek, hogy a sorozatgyártásban a hazai beszállítók a lehető legnagyobb szerepet vállalhassák, ezzel is segítve a magyarországi járműipar további fejlődését. A vasúttársaság emlékeztetett, a szakemberei által kifejlesztett, Szolnokon gyártott IC+ típusú vasúti kocsik két prototípusa 2014 októberétől utasforgalmi próbaengedéllyel szállított utasokat, majd 2015 júniusában megkapta a típusengedélyt a hazai és nemzetközi közlekedésre.

A prototípusok eddig belföldön és külföldön összesen több mint nyolcszázezer kilométert futottak, márciusban a Wiener Walzer EuroNight vonatok, áprilistól a Budapest és Hamburg között közlekedő Hungária EuroCity vonatpáron szállítanak utasokat a szerelvények. A prototípusok hazai és külföldi üzemeltetése során szerzett tapasztalatok is igen kedvezőek - írja a MÁV Zrt -, a járművek többhónapos tesztsorozaton bizonyították a magyar mérnöki munka kiválóságát, megfelelve az Európai Unió által alkalmazott TSI-rendszer követelményeinek és mintegy száz vizsgálatnak - írja közleményében a MÁV Zrt.