Egyelőre nem menekültek meg a londoni magyarok

Hiába kommunikálták sokan a brexit elbukásaként a kilépés megindításával kapcsolatos ügyben történt bírósági betlit, egyelőre szó sincs arról, hogy a brit szigetek maradnának az Európai Unióban. Arról viszont igen, hogy lassan fél évvel az erről szóló népszavazás után még mindig fogalma sincs senkinek, hogy pontosan mégis hogyan kellene kilépniük, kinek kell erről döntenie, és egyáltalán mit akarnak majd elérni. 

Egyelőre annyi biztos, hogy a kormány terveit keresztülhúzták, és egy elsőfokú bírósági döntés szerint elvileg a parlamentnek kell majd felhatalmazást adnia az EU-ból való kilépésre, amit a kormányfő nagyon nem akar. De még az se biztos, hogy így lesz, mert az ügynek nincs vége, sőt az is lehet, hogy végül az EU bírósága dönt majd.

Az egész ügy azonban valójában nem annyira a brexitről magáról, mintsem az angol alkotmányjog rejtelmeiről szól, bár ettől függetlenül valóban nehezítheti az uniós kilépést. Ha ugyanis a jelenlegi döntés jogerőre emelkedik, akkor valószínűleg nem lesz tartható Theresa May miniszterelnök korábban bejelentett menetrendje, miszerint márciusban hivatalosan is megkezdődhetne a kilépési folyamat.

A legfőbb kockázat a kormány számára, hogy ha a parlament elé kerülne az ügy, akkor ki kellene terítenie a lapjait, azaz el kellene magyaráznia, hogy pontosan mi a terve a brexit-tárgyalásokra, mit és hogyan akar elérni, és ezért milyen engedményeket hajlandó tenni az EU-val szemben. Azonban ezzel kapcsolatban elég sok kérdést felvet, hogy pont kedden derült ki: a londoni kabinetnek egyelőre semmiféle konkrét terve nincs, miközben néhány hónapon belül el akarják indítani a bulit. 

Ha valóban kiteregetik a szennyest, és az megfelelő mértékben fog bűzleni, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy végső esetben előrehozott választásokig fajulhat a helyzet. Ez után pedig tényleg lenne esély arra, hogy hagyják a fenébe ezt az egész brexitesdit.

A legvalószínűbb azonban egyelőre mégis az, hogy egy kevés huzavona után végül megszavazza a brit parlament a dolgot, és indulhat maga a tárgyalási hajcihő az EU-val. De ha még így is lesz, a bírósági hercehurca által okozott plusz bizonytalanság biztos nem fog jót tenni a brit gazdaságnak, na meg a Nagy-Britanniában élő uniós munkavállalók idegeinek.

De akkor miről is van szó?

A mostani ügy, amelyben november elején első fokon ítélet született, valójában egy klasszikus, a hatalmi ágak kompetenciáival kapcsolatos alkotmányjogi problémát fejteget. Nem arról van szó ugyanis, hogy magát a brexitet kaszálta volna el a bíróság, hanem arról, hogy azt mondta ki: a kormány nem dönthet önhatalmúlag az uniós kilépés megkezdéséről, azaz az EU-szerződés 50. pontjának aktiválásáról, mert ez a törvényhozás feladata.

A panaszosok azt kifogásolták, hogy

• a népszavazás jogi szempontból csak konzultatív volt, tehát nem hatalmazza fel a kormányt semmire;
• a kormány erre azzal érvelt, hogy a voksolás eredménye alapján a nép akarata szerint jár el, és az uralkodó által ráruházott felségjogára hivatkozva így is elindíthatja a kilépést;
• a panaszosok szerint viszont az uniós kilépés közvetlenül érinti a brit törvényeket és a brit állampolgárok jogait,
• hiszen ha elhagyják az EU-t, megszűnnek majd bizonyos jogszabályok, és a britek jelenleg élő jogaik közül többet nem gyakorolhatnak majd;
• márpedig jogokat csak a parlament vehet el tőlük, a kormánynak erre nincs felhatalmazása.

A bíróság pedig egyetértett az érveléssel, és ezért első fokon elrendelte, hogy márpedig a parlamentnek is szavaznia kell a brexitről. Ennek első ránézésre egyébként nem feltétlenül kellene számottevően megakasztania a folyamatot, hiszen a parlamentben többségben vannak azok a toryk, akik az egész brexit-balhét elkezdték, és akik közül mára már látszólag még a korábban erősen EU-párti képviselők is beletörődtek a kilépés elkerülhetetlenségébe.

Mindenki kilépéspárti, csak senki sem ugyanúgy

Azonban minél több lépcsőfokon kell átvergődni, annál összetettebbnek ígérkezik maga a kilépési folyamat. Ennek előszele, hogy a Munkáspárt máris elkezdett akadékoskodni, és azt követeli, hogy a kormány hozza nyilvánosságra, milyen elképzelésekkel vágna neki az EU-val való kilépési tárgyalásoknak, illetve biztosítékot akar kapni arra vonatkozóan, hogy a brit ipar a kilépés esetén továbbra is hozzá fog férni az EU-s piachoz. Ami egyébként már csak azért is érdekes követelés, mert az EU meg ragaszkodik ahhoz, hogy csak akkor ad piaci hozzáférést, ha a britek elfogadják a négy alapszabadságot. Ezek egyike viszont a szabad uniós bevándorlás, ami az egész brexit-kampány egyik kiváltó oka volt.

Ugyanakkor Jeremy Corbyn pártelnök azt is leszögezte, hogy tiszteletben tartják a referendum eredményét, és nem akarják elkaszálni a brexitet, csupán a transzparenciához és a gazdasági érdekek szem előtt tartásához ragaszkodnak. Az a vádja azonban egyelőre elég jogosnak tűnik, hogy a kormány látszólag nem rendelkezik stratégiával, ezért aztán egyébként nincs is mit nyilvánosságra hoznia. Tehát hiába nem fenyegetőznek a brexit megvétózásával a munkáspártiak, végső soron egy klasszikus belpolitikai huzavona indulhat az ügyben, ami jóval rázósabbá teheti és akár jelentősen el is halaszthatja a kilépést.

Ettől függetlenül a toryk végül is megszavazhatnák maguk is a kilépést a parlamentben, bár törvényhozásbeli többségük elég szűk (12 fő), és náluk is vannak bőven brexit-szkeptikusok. Mindazonáltal nem valószínű, hogy pont most törne ki párton belüli lázadás, és Theresa May látszólag nagyon szeretné elkerülni, hogy a brexit-hercehurca kapcsán előrehozott választásokat kelljen kiírni, mert ez tovább bonyolítaná a dolgot.

De még egy új választás sem feltétlenül jelentené a brexit elbukását, hiszen a toryk elég jól állnak a közvélemény-kutatásokban, Corbyn és a Munkáspárt népszerűsége pedig továbbra is alacsony. Ráadásul ők sem álltak be a brexit elkaszálása mögé, tehát ha netalántán kormányra kerülnének, elég érdekes helyzetben találnák magukat: megörökölnének valamit, amit igazából ők nem igazán akartak, de elvben végig kellene vinniük.

Van még csavar

A kormány mindenesetre megfellebbezte a csütörtöki bírói döntést, tehát még nem zárult le az ügy. Ráadásul az a vicces helyzet is előállhat, hogy a brit legfelsőbb bíróság (ha nem tud dönteni) az Európai Unió Bíróságára testálja tovább az ügyet, és a végén egy uniós szervnek kell döntenie arról, hogy a briteknek hogyan kell kilépniük.

De nem ez az egyetlen csavar az ügyben. Ugyanis az Egyesült Királyságban nem egy, hanem négy parlament működik, a skótoknak, a walesieknek és az északíreknek is van saját törvényhozásuk, és egyes jogi érvek szerint nekik ugyanúgy jóvá kellene hagyniuk a kilépést, mint a londoni parlamentnek. Ugyanakkor egy erre vonatkozó, a Londonban folyó perhez nagyon hasonló jogi ügyet nemrég elkaszált egy belfasti bíróság.

Itt arra hivatkoztak a bírák, hogy az 50. pont aktiválása még nem a kilépést jelenti, hanem a kilépési folyamat megindítását, tehát önmagában még nem szól jogokról és jogszabályokról. Ezzel szemben a londoni ügyben a bíróság helyt adott annak az érvnek, hogy a kilépés visszafordíthatatlan, ezért az elindítása már önmagában jogkövetkezményekkel jár majd. Kicsit önellentmondásos módon Theresa May kormányfő is ezt az verziót támogatja, tehát szerinte is visszafordíthatatlan a brexit megindítása. Viszont ennek ellenére a kormánya mégsem fogadja el a londoni bíróság ítéletét, amely pedig pont erre az érvelésre épül.

Az külön érdekes a dologban, hogy az uniós szerződés arról rendelkezik: ha nem jutnak dűlőre a kilépési tárgyalásokon, akkor két év után automatikusan megszűnik a brit tagság. Arról viszont nem szól, hogy mi van, ha a britek meggondolnák magukat. 

Hülye járások íratlan alkotmánya

A jogi kalamajka oka egyébként elsősorban az, hogy a briteknek elég sajátos a közjogi rendszerük. Például nincs írott alkotmányuk, cserébe van sok évszázadnyi egyéb jogforrásuk, ezért az ilyen alkotmányjogi ügyek elég nehezen kibogozhatók. Pont ezért is nagyon fontos a brit jogfejlődésben a mostani londoni per, mert nemcsak a brexitről szól, hanem arról, hogy kinek mit szabad a brit hatalmi ágak közül.

Az ügy lényege pedig nagyjából ugyanaz, mint ahonnan a brexit-kampány is indult még évekkel ezelőtt: Nagy-Britannia közjogi rendszere a parlament mindenekfelettiségére épül, tehát a törvényhozás a szuverenitás legfőbb letéteményese. Ez azért alakult így, mert a történelem során a parlament volt az, ahol az uralkodóval szemben megjelenhetett a rendek, majd később a nép akarata. A parlament primátusa pedig olyannyira erős, hogy a hatalmi ágak hagyományos szétválasztása is csak 2005-ben (egyébként pont EU-s nyomásra) valósult meg, addig ugyanis a Lordok háza, azaz a parlament felsőháza volt a legfelsőbb bírói fórum az Egyesült Királyságban.

Végső soron a brexit is onnan indult, hogy a szemét EU ne próbálja meg elvenni a westminsteri parlament szent és sérthetetlen szuverenitását; és a sors iróniája, hogy végül pont a brexit miatt került veszélye ezen évszázados elv, amikor a kormány a parlamentet megkerülve akar dönteni az elmúlt évtizedek legfontosabb ügyében.

Addig is, amíg zöld ágra vergődnek, a bizonytalanság biztos nem tesz jót, legalábbis a brit jegybank elnöke szerint, aki az elhúzódó huzavona miatt potenciális gazdasági károktól tart. De a brit közhangulat is eléggé megsínylette a dolgot, a jobbos bulvárlapok például máris hazaárulónak kiáltották ki az ügyben eljáró bírókat, és a hasábjaikon a kérdésről folyó diskurzus nagyjából a középkor jogi és szellemi színvonalán mozog.

Ja, és a slusszpoén: azt még a londoni ügyet elindító panaszosok is elismerik, hogy a népszavazás fényében a briteknek ki kell lépniük az EU-ból, állításuk szerint nem is ezt akarják megakadályozni, csupán a parlament szuverenitását védik a kormánytól. Tehát mindenki brexitet akar, csak mégsem tudnak dűlőre jutni abban, hogy ezt hogyan kellene véghez vinni, és amúgy pontosan mit is akarnak elérni ezzel az egésszel.

Ezt a katyvaszt már az Igenis, miniszter úr! legendás bürokratái sem tudnák kimagyarázni, és egyre inkább úgy tűnik, hogy valami rossz Monty Python-szkeccs kelt életre Nagy-Britanniában.