Farkas
10 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Megint felmerült, hogy Wáberer venné meg a rózsadombi SZOT-üdülőt

2016.11.21. 10:11

Tavaly nyár után nemrég újra felmerült, hogy Wáberer György venné meg a CIB Banktól Budapest egyik legrondább épülettorzóját, ami egykor SZOT-üdülőként funkcionált.

A Magyar Idők értesülése szerint a Wáberer nevéhez köthető, idén februárban alapított Rózsadomb Panoráma Kft. szeptemberben írt ki meghívásos pályázatot az egykori szálloda homlokzati terveire. A pályázat szerint az épület tömegének minimális megváltoztatásával kellene új homlokzati megjelenést kialakítani a a legfelső, penthouse lakásoknak, lakosztályoknak helyt adó szint kialakításával együtt.

A pályázaton végül nem hirdettek első helyezettet, de a LAB5 Kft. és az Építész Stúdió Kft. tervei tetszettek a kiírónak, ezért nekik két második díjat kiosztottak. Az nem derül ki, hogy ennek mi lesz a következménye, de azt lehet tudni, hogy a II. kerületi önkormányzattól még nem kértek új építési engedélyt az ingatlanra, a korábbi pedig lejárt.

A lap értesülése szerint az épületet eredetileg le akarták bontani, de ehhez sok fát kellett volna kivágni, ezért végül elvetették ezt a tervet.