Tényleg borulhat az eurózóna?

Az olasz népszavazási bukta és Matteo Renzi kormányfő lemondása nemcsak a politikában, hanem a pénzpiacokon is fejetlenséget okozhat, és az olasz bankszektor törékenysége miatt egész Európára hatással lehet. 

Az első piaci reakciók nem árulkodnak pánikról, miután a referendum eredményét a legtöbben előre beárazták már. Viszont a legnagyobb kockázat, hogy azt egyelőre senki nem tudja, mi fog történni a következő napokban-hetekben, a bizonytalanság és a késlekedés pedig komoly áldozatokat szedhet. Röviden összefoglaltuk, miért.

Mi a baj?

Röviden annyi, hogy az olasz bankok nyakig vannak a rossz hitelekben. Összesen 360 milliárd eurónyi kölcsönt nem tudnak behajtani, ami azt jelenti, hogy Olaszországban minden ötödik hitel bedőlt vagy bedőlőben van.

Mivel rendszerszintű és nagy problémáról van szó, a bankok tőkehelyzete meggyengült. Ráadásul az olasz bankpiac eleve sok kicsi és gyenge szereplőből áll, ezért jó néhány pénzintézet került komolyabb bajba.

A félelem az, hogy a népszavazás körüli politikai felfordulás pénzügyi-gazdasági fejetlenségbe torkollik, és emiatt a bankok is elkezdhetnek dőlni.

Miért nem kezelik?

A bankok feltőkésítését az olasz politika jó pár éve halogatja.

• Először abban reménykedtek, hogy majd beindul a gazdasági növekedés, és minden rendbe jön, de ez nem jött be.
• Aztán abban, hogy a rossz hitelek mögött rengeteg ingatlanfedezet van, tehát nem is olyan rossz a helyzet. Ám ezeket a fedezetként szolgáló ingatlanokat Olaszországban nagyon nehezen, olykor 10-15 éves pereskedés után tudják csak kisajátítani a bankok, ami a kisembernek jó, de rendszerszinten már komoly problémákat okoz. De amúgy sem lenne túl életszerű, hogy egy stagnáló gazdaságban a bankok tudják hasznosítani a megszerzett jelentős ingatlanvagyont, tehát ez végső soron zsákutca.
• Miután eddig nem kezelték, mára kezd túl nagy lenni a probléma ahhoz, hogy egy huszárvágással úrra lehessen lenni rajta, ahogy tették azt például Spanyolországban vagy Írországban. De a magas olasz államadósság is gátolta a helyzet rendezését.
• Ráadásul ott vannak az idén életbe lépett új eurózónás bankmentő szabályok, amelyek szerint a közpénzből finanszírozott bankmentésben minden befektetőnek és a betétesek egy körének is részt kell vállalnia. Amivel az a baj, hogy az olaszoknál nagyon sok kisbefektető tartja bankpapírokban a megtakarításait, tehát nemcsak a pénzemberek, hanem szélesebb tömegek buknák a pénzüket. Ez pedig politikailag nehezen bevállalható, próbálják is elkerülni.

Mekkora a baj?

Az olasz bankszektor problémái távolról nézve nem látványosak, de súlyosak. Mindazonáltal nem is kezelhetetlenek, csak ne lenne az a fránya politika.

A fő kockázat a harmadik legnagyobb olasz bank, egyben a világ legöregebb működő pénzintézete, a Banca Monte dei Paschi di Siena (MPS), amely gyakorlatilag a csőd szélén táncol, és hónapok óta vár a megmentőre. A megmentő pedig meg is érkezett nemrég két másik bank személyében, ám ők addig nem hajlandók betenni a várt 5 milliárd eurót, amíg nem rendeződik, hogy mi lesz a politikai helyzet a népszavazás után.

Emellett más módokon is próbálnak javítani a helyzeten, például külső hiteleiket tulajdonrészre váltják, illetve próbálják eladni és rossz bankba tömöríteni a bedőlt hiteleiket. De itt is ugyanaz a helyzet, mint a feltőkésítésnél: ingatag politikai helyzetben kevesebben és csak drágábban hajlandók nagyon kockázatos és rossz minőségű befektetésekbe pénzt tenni.

Matteo Renzi kormánya komoly és kreatív erőfeszítéseket tett az MPS megmentésére, de a bank előtt hatalmas kihívás áll: 2018-ra 28 milliárd euróval kell csökkenteni rosszhitel-portfólióját. Ez külső segítséggel is elég nehéz lesz, anélkül pedig lehetetlen.

Hogy jön ez az eurózónához?

Ha ez a bank végleg bedőlne, annak elég csúnya vége lenne. Bár európai szinten kis pénzintézetről van szó, a csődje megrengetne több másik, szintén gyenge olasz bankot.

Miután nem tudni pontosan, hogy mekkorák a körbetartozások az olasz és európai bankrendszerben, elképzelhető, hogy pár csontváz kihullana a szekrényből. Más szóval egy kis bedőlés nagy hullámokat verhet. Főleg annak fényében, hogy Európában sok másik gyenge bank is van, elég csak a legnagyobb német pénzintézetre, a gigaveszteségeket felhalmozó Deutsche Bankra gondolni.

A fő probléma pedig pont az, hogy nem tudni pontosan, mekkora a probléma. A helyzetre jellemző, hogy a brit jegybank például nem sokkal a népszavazás előtt kérte be az ottani pénzintézetektől, hogy árulják már el, mekkora a kitettségük az olaszok felé.

De igazából még a bedőlés sem kell ahhoz, hogy romoljon a helyzet, mert a népszavazás várhatóan megnehezíti majd a többi olasz bank feltőkésítését is. Az Unicredit például egy 12-13 milliárdos tőkeinjekciót tervez, ami a mostani helyzetben valószínűleg jóval drágább lesz, mintha nem bukott volna meg Renzi.

Meneküljön, ki merre lát?

Egyelőre persze még messze vagyunk a dominók dőlésétől. A legnagyobb esély arra van ugyanis, hogy Renzi bukásával a mostani pénzügyminiszter, a szürke technokratának tartott Pier Carlo Padoan lehet az új olasz kormányfő, ő pedig már eddig is azon volt, hogy megoldást találjanak a bankok gondjaira.

Ha valóban így lesz, akkor

Padoan korábban már kereste az európai szabályozás kiskapuit, amik segítségével a kisbefektetők megsarcolása nélkül tudják megmenteni az MPS-t, és valamekkora kompromisszumkészség az Európai Központi Bank (EKB) részéről is mutatkozott erre. És ha esetleg a politikai bizonytalanság miatt a következő napokban esetleg idegesek lennének a piacok, akkor várhatóan az EKB még a héten lépni fog, hogy megnyugtassa őket.

Hiszen nyilván senkinek sem érdeke Európában, hogy az olasz bankok elkezdjenek dőlni, és ha valóban válságos lenne a helyzet, akkor az egész eurózóna az olaszok segítségére sietne.

Akkor minden rendben?

Rövid távon a fő kérdés, hogy a piacok mit lépnek a mostani politikai bizonytalanságra, és hogyan értékelik majd a referendum bukását. Azaz hogy hajlandóak lesznek-e ezek után is pénzt tenni a problémás olasz bankszektorba. Ha igen, akkor sokkal jobb az esély a probléma kezelésére. Ha nem, akkor lehet menni pénzért kuncsorogni az EKB-hoz és a németekhez, ami nem lesz egyszerű.

Az egyik fő kockázat középtávon a populisták megerősödése. Az euroszkeptikus 5 Csillag Mozgalom népszerűsége az utóbbi évben látványosan nőtt, ma már fej fej mellett állnak a kormányzó balközép Demokrata Párttal. Ha rajtuk múlna, ők például kivezetnék Olaszországot az eurózónából, és felmondanák az államadósságot, ami bár kampányszlogenként jól hangzik, a valóságban beláthatatlan (és nem pozitív) gazdasági következményei lennének.

Amennyiben a népszavazás után esetleg előrehozott választások jönnének, akkor ha talál koalíciós partnert, akár hatalomra is juthat az 5 Csillag. Vagy patthelyzet alakulna ki, ami miatt még inkább kormányozhatatlanná válhat az ország. Erre egyelőre kicsi az esély, de a 2018-as választásokig még sok minden változhat.

A távlati kilátások azonban a politikai iránytól függetlenül nem túl rózsásak. Valahol a referendum bukása ugyanis arról szól, hogy az olaszoknak egyfelől elegük van a húszéves gazdasági stagnálásból, másfelől viszont elegük van a reformtervekből is. Márpedig változtatás nélkül nehéz lesz kihúzni a csávából a gazdaságot, és előrejelzések szerint ez a következő négy-öt évben biztosan nem is fog sikerülni, olyan mélyen vannak a bajok. 

A bankszektor gyengesége viszont végső soron az olasz gazdaság gyengeségének a lenyomata, így esetleges megoldása csak tünteti kezelése egy sokkal nagyobb problémának. Erre a problémára legutóbb Matteo Renzi állt elő egy értékelhető megoldási javaslattal, elég megnézni, mi lett belőle.