Habony Árpádnak van egy cége Hong Kongban
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
Habony Árpádnak van egy Hong Kongban bejegyzett cége, amely kötődik a letelepedési kötvényprogramból legnagyobb húzó kínai üzleti körökhöz - írja a Direkt36.
Az Asia Frontiers Limited nevű cégbe 2015. április 15-én szállt be a miniszterelnöki tanácsadó, ő az egyetlen részvényes és az igazgató is egyben. A társaságot egy cégek alapításával és értékesítésével foglalkozó vállalat hozta létre a helyi cégnyilvántartás szerint. Habony az alapítás után másfél hónappal lett az igazgató, és hozzá került a cég egyetlen, egy hongkongi dollár (34 forint) névértékű törzsrészvénye is.
Habony a hongkongi cégbejegyzésnél saját címeként egy szentendrei címet adott meg, ahol a földhivatali adatok szerint nincs is lakása, ellenben ide van bejegyezve a Halkó Gabriella résztulajdonában álló Press&Belt Produkciós Iroda, amitől Habony 2011 és 2013 között évi bruttó 3,5 millió forintot kapott a 444 szerint. Halkó - aki tavaly óta TV2 gazdasági és stratégiai igazgatója - neve annak a Szerb utcai lakásnak a csengőjén is szerepelt, ahol Habony sűrűn megfordult korábban, és arról híresült el, hogy ide kerültek a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött festmények.
Habony cégenek nincs honlapja, az éves beszámolóiból nem derülnek ki pénzügyi adatok, és a Direkt36 más nyomát sem találta annak, hogy az elmúlt két és fél évben bármilyen tevékenységet végzett volna. A tulajdonoson kívül azonban van még egy figyelemreméltó kapcsolata Magyarországgal:
Habony cége ugyanazt a C&B Wise Consultants Company Limited nevű társaságot bízta meg a titkári feladatok ellátásával, amely a kínai kötvényárusító üzleti kör több cégének, például a HSSDM-nek is dolgozik, és kettő közülük ugyanúgy a titkárcég irodájába van bejegyezve, mint az Asia Frontiers. A Magyar Nemzet korábban kidertette, hogy a HSSDM (a Kajmán-szigetekre bejegyzett HSSDF-en keresztül) fölözte le a kötvényes üzlet legnagyobb hasznát, minimum több tízmilliárd forintot. A HSSDM érdekessége, hogy még azelőtt megalapították, hogy a parlament megszavazta volna a kötvényprogramot lehetővé tevő módosítást.
A C&B Wise-hoz hasonló titkárcégek jellemzően sokféle más társaságnak nyújtanak székhelyszolgáltatást, a lap megkérdezte Habonyt, hogy miért épp azt a céget választotta Hongkong több ezer titkára és irodája közül, ahol a kötvényes társaságok is feltűntek, de ő sem erre, sem más kérdéseikre nem válaszolt.
A letelepedési kötvényprogramot a Habonyhoz közel álló Rogán Antal kezdeményezte még 2012-ben a parlament gazdasági bizottságának elnökeként. Habony Árpád Hong Kongi kapcsolataira először akkor derült fény, amikor kiderült, hogy barátnőjével helikopterezett a város fölött, a programot pedig a HSSDF egyik embere foglalta le. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a napokban adta ki, hogy a sokat kritizált program keretében 6538 külföldi személy kapott letelepedési, 47 tartózkodási engedélyt befektetőként és további 13 300-an jöttek családegyesítés alapján.
"Az Asia Frontier Ltd. és a letelepedési kötvények közvetítőinek címe és működési helye nem azonos. Az Asia Frontier Ltd. tevékenysége sem közvetlenül, sem közvetve nem kapcsolódik sem a magyar államhoz, sem a letelepedési kötvények közvetítőihez. Az ezzel ellentétes híresztelések valótlanok. A cég titkáraként megnevezett C&B Wise Ltd. több mint 500 cégnek nyújt székhelyszolgáltatást ugyanott."
(Borítókép: Habony Árpád sétál a budapesti Kossuth téren. Fotó: Huszti István/Index)