A Microsoft-botrány az egész államigazgatást átszőhette

További Gazdaság cikkek
-
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
- A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki: nincs kockázat a magyar államadóságban
- Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
- Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
- Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma
A Microsoft-botrány kapcsán a magyar Microsoft nem merte elárulni a Népszavának, hogy hányszor találkoztak Tiborczékkal, de tagadni se tagadták. Ez azért érdekes, mert a lap szerint a Tiborcz-testvérek érintettek lehetnek a korrupciós ügyben, az informatiakai közbeszerzésekre pályázó vállalatoknak korábban a NAV informatikai igazgatójaként dolgozó Péternél, és a kormányfő vejénél, Istvánnál kellett "előszobázniuk".
Szárnyal a közbeszerzéseken Orbán Győző birkózó ismerőse
Megszázszorozta bevételeit egy cég, amelynek egyik tulajdonosa egy sportegyesületben van Orbán öccsével.
Tibrczék, Orbánék
A Népszava két Orbánhoz viszonylag közeli céget meg is nevez, amelyek közvetlenebbül érintettek lehettek. Tiborczék a HCS Experts nevű, a Microsoft-viszonteladóknak beszámlázó cégen keresztül húzhatott hasznot az állami cégek és intézmények irányított és túlárazott szoftverlicenc-beszerzéseiből. Emellett szerintük a 2009-ben alapított, híres IMG Solution is haszonélvező lehetett, amely 2011 óta százszorosára emelte a bevételeit. A céget gyakran kötik ifj. Orbán Győzőhöz, a miniszterelnök testvéréhez, mivel Orbán Győző barátjáé és birkózótársáé, Szentgyörgyi Gáboré a vállalat.
A Microsoft felmondott a magyar államnak
Etikai okokra hivatkozva váratlanul felmondták a licencszerződést több állami céggel.
Az ügyről egyébként itt olvashat bővebben, röviden az amerikai Microsoft korrupciós ügyek miatt korábban belső vizsgálatot tartott a magyar leányvállalatánál, és fel is tárt pár nagyon gyanús közbeszerzést, ahol az állam valamiért őrülten túlárazva vett Microsoft-szoftvereket.
Microsoft-botrány: Pont a NAV-nál bukhatott ki egy elcsalt közbeszerzés
A Napi.hu szerint a kitiltási balhé kapcsán nézte át a magyar partnereit a Microsoft, és erős dolgokat találtak.
A vizsgálatok eredményeként a Microsoft Magyarország kirúgta a kormányzati beszerzésekért felelős vezetőjét és felmondta a legnagyobb kormányzati beszállítók Microsoft-termékekre vonatkozó értékesítési engedélyét. Az eset Magyarország valaha volt egyik legnagyobb korrupciós ügye lehet, a Politico szerint a túlárazott és irányított közbeszerzések után
Orbán közvetlen környezete is félhet a börtöntől
egy esetleges kormányváltás után.
Közben a Miniszterelnökség írásba adta a lapnak, hogy ők nem tudnak semmiféle szoftverbeszerzéses vizsgálatról. Ez azért is furcsa, mert az egyik legérintettebb kirúgott vezető, a 2016 elejéig a Microsoft kormányzati üzletágát vezető Sagyibó Viktor ma már miniszteri biztosként Lázár János mellett dolgozik a Miniszterelnökségen.
A lap emellett hozzájutott egy belső microsoftos utasításhoz, ami alapján őrült kiterjedt lehet az egész kormányzati korrupció csak ennél a szoftveres ügynél is. A Microsoft amerikai jogi részlegének utasítása alapján arra kötelezik a cég munkavállalóit, hogy őrizzenek meg minden dokumentumot, amely
- a NAV
- a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság,
- a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség,
- a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.,
- a Magyar Posta Zrt.,
- az ORFK,
- a Magyar Államkincstár,
- az Országos Vízügyi Főigazgatóság,
- a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és szervezetfejlesztési Intézet,
- húsz kormányhivatal,
- a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal,
- a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal,
- a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.,
- az Oktatási Hivatal,
- két magáncég (az Euro Atlantic Solution és az Insomnia),
illetve bármely további tanácsadó, lobbista és alvállalkozó, illetve a Microsoftnak a közszférába eladott szoftverlicencei kapcsán jöttek létre. Az ismertetett felszólítás szerint a kézzel írt feljegyzéseket, és a kapcsolódó elküldött és törölt maileket is meg kell őrizni és rendelkezésre kell bocsátani a vizsgálat során.
Külön érdekes egyébként, hogy míg 2012-ben bejelentette a kormány, hogy szakít a Microsofttal, és a nyílt forráskódú ingyenes termékek is jók lesznek ezentúl nekünk, év végén egy teljes fordulattal látványosan visszakanyarodtak hozzájuk, és újra jó multivá válhatott a vállalat.
A Microsoft megint jó multi lett a fideszesek szemében
Egy éve még a függetlenségi harc fontos terepe volt az informatika, a redmondiak azonban némi áldozattal újraalapozták a közös jövőt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.
tegnap, 21:51
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21