Teréz
5 °C
23 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

A bankrabló, aki kriptopénzzel döntené meg a rendszert

Enric Duran-4
2018.05.23. 07:15 Módosítva: 2018-05-23 07:15:23
Azzal lett híres, hogy gyakorlatilag ellopott félmillió eurót közel negyven banktól, hogy a pénzből felépítsen egy bankellenes mozgalmat, most pedig a bitcoin technológiájával próbál létrehozni egy párhuzamos globális gazdaságot. Spanyolországban a válságban munkanélkülivé vált embereknek segített elkerülni az adót, az általa létrehozott szövetkezeti hálózat már Ausztráliától a Vajdaságon át Argentínáig működik, de még nagyon messze van a céljaitól. Enric Duran szökevény aktivistával beszélgettünk a FairCoop rendszeréről, kriptovalutákról és arról, hogy miért vett fel majdnem hetven hitelt, amiket esze ágában nem volt visszafizetni.

Enric Durant amolyan 21. századi Robin Hoodnak bélyegezte a sajtó, de látszik rajta, hogy nem igazán boldog ettől a megnevezéstől. A most negyvenéves katalán mozgalmár magát egyszerűen aktivistának szereti definiálni, aki azon dolgozik, hogy felépítsen egy alternatív gazdasági rendszert a mostanival szemben. Ehhez pedig történetesen ellopott 492 ezer eurót 39 spanyol banktól. Pontosabban, a saját megfogalmazása szerint „gazdasági engedetlenséget” hajtott végre egy olyan rendszerrel szemben, amelynek szabályait nem ismeri el, és amelyet elnyomónak tart.

Duran nem egyszerű csaló vagy bankrabló, hanem a baloldali szövetkezeti mozgalom egyik vezető alakja, aki először Katalóniában segített létrehozni egy olyan rendszert, amelynek az lenne a célja, hogy az emberek az „államtól és a piactól függetlenül” egy párhuzamos gazdasági rendszerben dolgozhassanak, elégíthessék ki a szükségleteiket, és kísérletezhetnek a demokrácia egy elég radikális formájával. Majd mióta „száműzetésben él” – vagyis szökésben van a spanyol igazságszolgáltatás elől –, ennek globális változatát is igyekszik kialakítani, ami így vagy úgy, de már negyven országban működik. Ehhez pedig még egy kriptovalutát is sikerült einstandolnia. 

A katalán Robin Hood

Duran már elég régóta részt vett a baloldali, globalizációkritikus aktivizmusban, amikor egy barátjával kitalálta, hogy azzal tudnának igazán beinteni a globális pénzügyi rendszernek, ha

sokan fölvennének nagyon sok hitelt, azt a mozgalmukra költenék, és egy fityinget sem fizetnének vissza.

Végül úgy alakult, hogy Duran volt az egyetlen, aki konkrétan járta a bankokat öltönyben és egy üres aktatáskával három éven át, míg társai azt szervezték, hogy hová menjen majd a pénz. 

Kihasználva a válsághoz is vezető hitelezési mániát, amikor a bankok boldog-boldogtalannak adtak hitelt, Duran fölvett 68 kis összegű hitelt 39 banktól 2005 és 2008 között, összesen 492 ezer euró értékben, majd bejelentette, hogy esze ágában nincs visszafizetni ezt a pénzt. Sőt, ebből saját újságot indított, valamint különböző baloldali szervezeteket és kezdeményezéseket támogatott.

Társaival évekig tervezgették mindezt, kitapogatták a bankrendszer gyenge pontjait (például hogyha elég kicsi hiteleket vesz fel valaki, akkor a bankok nem osztják meg egymás között a hitelesek információit, így nem derül ki, hogy az illető már a hatvanadik kölcsönét veszi föl). 2008 szeptemberben 17-én pedig, két nappal a Lehman Brothers amerikai befektetési bank bedőlése után bejelentették, hogy nem is fogják visszafizetni a pénzt.

Eddigre kitört a gazdasági világválság is, amihez részben pont az vezetett, hogy a bankok válogatás nélkül öntötték a pénzt mindenkire, ám sokan egy idő után nem tudták fizetni a részleteket. Duran se tudta volna, de nem is tervezte, az általa alapított újságok viszont másról sem írtak, mint arról, hogy a bankrendszer hogyan szipolyozza ki az embereket, ami eléggé rezonált sokakkal a pénzügyi válság kezdetén, amikor az emberek sorra vesztették el a munkájukat és a lakásukat.

Duran így a bankok pénzét használta arra, hogy a bankok ellen hergelje az embereket, és megpróbálja meggyőzni őket, hogy inkább építsenek fel egy párhuzamos gazdasági RENDSZERT.

Duran ellen persze eljárás is indult, járt is a bíróságra egy ideig, 2013-ban viszont úgy döntött, inkább „száműzetésbe vonul”, és elhagyja Spanyolországot. Azóta szinte folyamatosan úton van, legalábbis Európán belül, útlevele ugyanis nincs, így az EU határait nem hagyhatja el. Így jött Budapestre is még áprilisban, és sikerült elcsípnünk, hogy beszélgessen velünk egy kicsit arról, mit próbál felépíteni azóta, hogy gyakorlatilag szökevényként él. Azt mondja, ha minden jól megy, akkor 2024-ben mehet vissza újra Spanyolországba.

Adóoptimalizálást a népnek!

Duran és társai sokat gondolkodtak rajta, hogy mi is legyen a következő lépés a „bankrablás” után. Először abban gondolkodtak, hogy megpróbálnak adóssztrájkot szervezni, ebben viszont nagyon sok embernek kellett volna részt vennie. Végül úgy döntöttek, hogy megpróbálnak olyan kezdeményezéseket elindítani, amelyek segítenek a válság okozta mindennapi problémák megoldásában. Hosszabb távú céljuk pedig, hogy tagjaik „függetlenedjenek a piactól és az államtól."

Egy ilyen probléma volt az, hogy miközben nagyon sokan elvesztették a munkájukat, maszekban dolgozni Spanyolországban elég költséges, az egyéni vállalkozásnak nagy az adóterhe. Viszont egy kiskapu miatt a szövetkezetek adóterhe ennél sokkal kisebb, vagyis ha a szabadúszó kisvállalkozók összeállnak egy szövetkezetbe, akkor rengeteget spórolhatnak. Duran és társai erre létre is hoztak egy szervezetet, ami azóta a Cooperativa Integral Catalana, vagyis Katalán Integrál Szövetkezet néven működik. Duran megfogalmazásában

a szövetkezet az adóoptimalizálásban segítette a munkanélküli dolgozókat, ahogy a méregdrága ügyvédi irodák és könyvelők teszik a felső tízezernek.

Ennek Duranék azóta létrehozták az európai szintű változatát, a Freedom Coop nevű, Liechtensteinben bejegyzett szervezetet, amely ugyanúgy számláz szabadúszóknak Európa-szerte, ha belépnek.

A szövetkezet célja viszont ennél nagyobb szabású volt: egy alternatív, párhuzamos gazdasági rendszert akar kiépíteni, amely el tudja látni az emberek legalapvetőbb gazdasági igényeit: élelmet, lakhatást, egészségügyi szolgáltatásokat, oktatást biztosítana olyan módon, ami nem termeli újra a „kapitalizmus generálta egyenlőtlenségeket" és környezetszennyezést, és bevonja a résztvevőket a gazdasági döntéshozatalba.

Mindezt persze nem Duranék találták ki, szerte a világon egyre népszerűbbek az ilyen, az egyszerű piaci logikát szolidaritással kiegészítő mozgalmak és kezdeményezések, amelyeknek még egy külön gyűjtőnevük is van,

a szolidáris gazdaság.

Ez a fogalom az olyan kezdeményezéseket fedi le, amelyeknek célja, hogy a termelés, a szolgáltatás vagy a kereskedelem fő mozgatórugója ne kizárólag a profittermelés legyen, hanem elsősorban az, hogy az adott közösség boldoguljon. A szolidáris gazdaság részét képezik a dolgozói tulajdonban lévő, szövetkezeti formában működő üzemek, cégek vagy farmok, amelyek a vállalatokon belüli egyenlőtlenségeket és hierarchiát igyekeznek egy demokratikus működésre és egyenlőbb elosztásra cserélni, ahol a tulajdonos vagy a befektetők helyett a dolgozók diszponálhatnak a cég jövedelme fölött.

De ide tartoznak még a lakásszövetkezetek is, amelyek az ingatlanpiacról próbálnak kivonni lakásokat, hogy azok a lakás- és albérletárak emelkedésével is megfizethetőek maradjanak, vagy a közösségi bankok, amelyek a globális pénzügyi rendszer alternatíváját igyekeznek megteremteni. Ezekben közös, hogy mind olyan gazdasági viszonyokat próbálnak teremteni, amelynek feltételeit nem a személytelen, láthatatlan piac irányítja, vagy ahol egy szűk menedzser elit hozza meg a legfontosabb gazdasági döntéseket. Ezekben a modellekben a felek ismerik egymást, közösen döntenek a javak elosztásáról, ami lokális, és ahol a közösség jóléte nem kerül szembe az individuális haszonmaximalizálással.

Ilyen kezdeményezésekből különösen a globális válság óta van nagyon sok szerte a világon. A válságtól és megszorításoktól megrokkant Görögországban 2011 után egyre-másra bukkantak fel a szívességbankok, az élelmiszer-termelőket a vásárlókkal közvetlenül összekötő hálózatok és a közösségi orvosi rendelők. Brazíliában pár évvel ezelőtt a kormány összesen 20 ezer szövetkezetet számolt össze, amelyek 1,8 millió embert foglalkoztatnak, és amelyek nagyban hozzájárultak a szegénység csökkenéséhez. Az Egyesült Államok szegényebb részein szintén egyre többen fordulnak az ilyen modellek felé, ahol úgy érzik az emberek, hogy a politikusok és a globális piac magukra hagyta őket.

Duranék mozgalma Katalóniában is ehhez a trendhez csatlakozik, és egy amolyan ernyőszervezetként igyekszik összeszervezni élelmiszer-termelőket, különböző szolgáltatókat, lakásszövetkezeteket. A tranzakcióra pedig még egy külön pénzszerű elszámolási eszközt is kitaláltak, hogy számon lehessen tartani, ki mivel lóg a másiknak. Az ernyőszövetkezetnek emellett van saját crowdfunding oldala, sőt, egy amolyan beruházási bankot is kialakítottak. Az egész szövetkezet a tagok által szabadon látogatható, demokratikus fórumokon hoz konszenzusos döntéseket – azaz addig nem határoznak amíg a résztvevők mindegyike egyet nem ért.

Ebben a rendszerben már több mint ezer ember vesz részt. Enric Duran viszont már nincs köztük, hiszen rögtön letartóztatnák, ha betenné a lábát Spanyolországba. Úgyhogy ehelyett 2014 óta azzal foglalkozik, hogy az egész világra kiterjessze azt, amit Katalóniában elkezdett.

Világ proletárjai, szövetkezzetek

Duran akárhol is van éppen Európában, állandóan a FairCoop névre keresztelt globális szövetkezeti hálózat építésével foglalkozik. Ennek ugyanaz lenne a célja, mint a katalán szövetkezetnek, hogy a tagjaik gazdasági igényeit demokratikus és környezettudatos módon oldják meg.

Enric Duran-6
Fotó: Nagy Szabolcs

A FairCoop hálózat helyi pontokból (local node) áll, amelyek egy-egy városban vagy környéken valami olyasmit akarnak kialakítani, mint amit a CIC Katalóniában, vagyis összeszervezni különböző termelőket, szolgáltatókat és fogyasztókat, akiket érdekel egy egyenlőbb társadalom gondolata vagy nem annyira találják a helyüket a kapitalista rendszerben.

Ilyen pontokból jelenleg már több mint ötven van 40 országban,

Enric pedig némi büszkeséggel mesélt arról, hogy nemrég Sydney-ben is alakult egy helyi pont, ezzel pedig már a világ minden lakott kontinensén ott van a FairCoop. Ezek közül az egységek közül egyik se akkora, mint a katalán szövetkezet, a legtöbb ráadásul az elmúlt egy évben alakult, tavaly 15-ről 45-re nőtt a helyi pontok száma.

Nagyobb egységek vannak Athénban, Spanyolországban és Svájcban, de állítólag a dél-amerikai pontok közül is sok elég aktív. Hozzánk a legközelebbi ilyen pont a Vajdaságban van, ahol rögtön három is működik, ezek viszont egyelőre kisebbek, az újvidéki például mindössze tíz embert foglal eddig magába.

A pontok egymástól függetlenül is működnek helyi szinten, de valamennyire egymással is kereskednek,

a kurdisztáni pont például saját gyártású ruhákat ad el Európába, a svájci pont tagjai a guatemalaiaktól veszik a kávét, a spanyolok meg a szerbektől a mogyorót.

Sőt, már arra is vannak tervek, vagy inkább álmok, hogy legyen egy hajó, ami csak a FairCoop különböző mediterrán tagjai közötti kereskedelemmel foglalkozik.

A pontok működéséhez pedig Duran és jó pár programozó barátja igyekszik egy informatikai és pénzügyi ökoszisztémát létrehozni, amelyben globális szintre vihetik a konszenzusos, szuperdemokratikus döntéshozatalt, eljuttathatják a világ minden részére a szervezési know-howt és megszervezhetik a kereskedelmi és pénzügyi műveleteket. Ennek az ökoszisztémának központi eleme egy kriptovaluta, amelyet a FairCoop gyakorlatilag gyarmatosított magának, a faircoin.

Kriptokommunizmus

Duran azt meséli, hogy nagyjából akkor kezdett el érdeklődni a kriptovaluták után, amikor elmenekült Spanyolországból. Ekkor olvasott jobban utána a bitcoinnak és barátainak és az ezeket megalapozó blockchain-technológiáknak, és be is ruházott a bitcoinba.

Bár a kriptopénzek mögötti szuperlibertárius ideológia szinte teljesen az ellentéte annak, amit Duran vall, az nagyon megfogta ezekben, hogy függetlenné teszik az embereket a pénzt nyomó államoktól. A bitcoin, az ethereum és hasonlók viszont csak az egyéneket segítik ebben a függetlenedésben, miközben Durant a független közösségek érdekelték. Úgyhogy a társaival addig keresgélt, amíg talált egy einstandolható kriptovalutát, hogy aztán azt olyanra faragják, ami a céljaiknak megfelel.

A faircoint nem Duranék alapították, még csak a nevét sem ők adták, bár nyilván ez is vonzotta őket, meg hogy ennek a kriptovalutának a kialakítása másokkal szemben nem azoknak kedvezett, akik óriási számítógépparkokban tudnak bányászni, az elosztása ennél, hát, fairebb volt. Duran megvásárolta a forgalomban lévő faircoin ötödét, leginkább a felhalmozott bitcoinjaival, és a barátai is beruháztak, rajtuk kívül viszont nem használták olyan sokat, a fejlesztő pedig egy idő után eltűnt, úgyhogy Duranék átvehették az irányítást a faircoin fejlesztése felett.

A faircoint több dolog is megkülönbözteti más kriptovalutáktól, például az, hogy nincs bányászat, nincs új érmekibocsátás:

van a világban nagyjából 50 millió faircoin, ez forog, ezt lehet adni-venni, de ennél nem lesz több.

Így nem zabál annyi energiát az új pénzek digitális termelése, mint mondjuk a bitcoiné (ennek a kriptopénznek a bányászata ugyanis több áramot fogyaszt, mint egész Magyarország).

Emellett attól is más a faircoin, mint más valuták, hogy ennek van egy fix felhasználói köre, a FairCoop hálózat tagjai, akik ráadásul nem a piaci áron, hanem egy, a FairCoop közgyűlése által meghatározott árfolyamon használják a pénzt. Az ár meghatározásánál figyelembe veszik, hogy hányan használják konkrét pénzként a faircoint, vagyis nem csak azért veszik, hogy aztán spekuláljanak vele, hanem hogy ebből vegyenek zöldséget a biopiacon, vagy ebben fizessék a lakbért.

A faircoin most éppen 1,20 eurót ér a FairCoop hálózatán belül, ennyiért engednek vele kereskedni a hálózat saját, erre kifejlesztett alkalmazásai és online platformjai. Vagyis jelenleg nagyjából 6,5 millió eurót ér a világ faircoinvagyona.

Ettől függetlenül van egy piaci ára is a valutának, ami mélyen a FairCoop által meghatározott ár alatt van, jelenleg 0,429588 dollár, vagyis kb. 0,36 euró. Elvileg lehetnek is olyanok, akik csak spekulatív céllal vásárolnak be faircoinból, de Duran szerint inkább azokat érdekli azért ez a kriptopénz, akik tudnak a FairCoopról és nagyjából egyetértenek a céljaival.

De persze olyanok is lehetnek, akik olcsón vesznek a piacon faircoint, hogy aztán drágán elköltsék a FairCoop appjain belül. Aki viszont nem vesz ilyet, az kaphat a FairCooptól, amelynek van egy 10 milliós tartaléka, amiből egy idő után adományoz valamennyit a hálózatba újonnan belépőknek.

Sok mindenért nem lehet így fizetni

Ez persze egy nehézkes dolog, és ráadásul nem is az egyetlen rákfenéje annak, hogy nagyon gyorsan terjedjen Duranék párhuzamos gazdasága. Ahhoz, hogy valaki elkezdje használni a fairpénzét, előbb meg kell győzni másokat, hogy elfogadják azt. Ha nincs zöldséges, fodrász, kocsmáros vagy vízvezetékszerelő, aki elfogadja a digitális játékpénzt, akkor nem sokra megyünk vele, akármennyi is van belőle és akármennyit is ér.

Ez pedig elég magasra teszi a helyi pontok alapításának működési küszöbét, már ha az teljesen el akar szakadni az állami pénzverdétől. De azért sok helyen már kialakult, hogy miket lehet faircoinért venni. Az alapvető szolgáltatásokon kívül, mint amilyen az étel és ital,

  • Galíciában például elmehet az ember faircoinért fogorvoshoz;
  • Újvidéken van egy taxis, aki elfogad faircoint;
  • Portóban kávézhatunk vele;
  • Kolumbiában pedig egy hosztelben lehet ezzel fizetni.

Duran szerint nem az a cél, hogy amolyan MLM-szerűen minél több embert győzzenek meg arról, hogy elfogadjanak egy olyan pénzt, amiből nekik sok van, a faircoin csak egy eszköz arra, hogy kiépítsék az autonóm gazdasági rendszerüket (bár tény, hogy a pénz értéke attól is függ, hány embert lehet rábeszélni). A céljuk az lenne, hogy egy alulról, demokratikus módon szerveződő alternatíváját nyújtsanak, és megteremtsék a lehetőségét, hogy aki részben vagy egészben azon kívül szeretne élni, az megtehesse ezt.

Ez viszont még nagyrészt csak terv, amiből sok van, de amikor Durant arról kérdeztem, hogy konkrétan hogyan megy ez vagy az a FairCoopon belül, sokszor olyan választ kaptam, hogy ez elméletben hogyan működik vagy hogyan fog működni. Az viszont látszik, hogy erre tette fel az életét, úgyhogy amíg ő él és/vagy szabadlábon van, addig a mozgalom is kitart. De talán nélküle is.