Zoltán
9 °C
21 °C

A jó pálinkától nem leszünk alkeszek, mert nem lesz rá pénzünk

2018.05.29. 23:01

Ha bárhová megyünk a világban, honnan tudják, hogy magyarok vagyunk? Rögtön ránk mondanak három szót: Puskás, gulyás és tuti biztos, hogy harmadik a pálinka 

- magyarázta a friss agrárminiszterünk, Nagy István a legnagyobb pálinkás háziversenyünkön, a Pálinka Országkóstolón hétfőn.  

Ami meglepett, hiszen ezzel azért nem érdemes még nekivágni a nagyvilágnak, nagyjából az elmúlt húsz évben nem találkoztam ilyen hozzáállású külföldivel. Egyszemélyes felmérésem alapján Puskást nagyjából ismerik a fejlett világban, de a másik kettő egyszerre utoljára a Balatonnál nyaraló idősebb kelet-németeknek rémlett még a kilencvenes években, talán nekik is csak a régi baedekerből.  

Na de elsőként nézzük meg az egész eseményt egy rövid videóban:

Pálenka, pálinka, pălincă 

Különösen a pálinkát lehet nehéz elsózni megkülönböztetően magyar termékként, ez ugyanis pusztán egy kereskedelmi megállapodás eredménye: 2004 óta az EU-ban ezt a fajta gyümölcsből lepárolt szeszes italt csak mi írhatjuk pálinkának, meg még négy osztrák tartomány. A többieknek marad a pálenka, pălincă vagy bármi más, akár a lényegében tök ugyanolyan italoknak is.

Gyümölcsből ugyanilyen eljárással ugyanis szerte a világban csinálnak szeszes italokat, nem hinném, hogy egy hasonlóbb rakiáról bárki meg tudná mondani, hogy az nem pálinka. E. Kovács alapján maga a pálinka is szlovák eredetű szó, a XV. században nálunk például még minden égetett szeszre a tótpálinka kifejezést használták. A véres hurka is magyarosnak tűnhet, de szerte a világon csinálják, csak annál nem harcoltunk ki eredetvédelmet az uniótól. Mindez különösen az erdélyi, felvidéki és délvidéki magyaroknak fáj, mivel úgy érzik, hogy ők aztán pont ugyanúgy főzik a pálinkájukat, mint eddig, csak egy ideje már nem hívhatják annak. De erről még lesz szó később.

Nagy István egyébként különösen izgalmas figura, tőle tudjuk például, hogy a csontritkulásra kalciumot szedni érthetetlen, amikor a tejben is ott van a sok kalcium, igyanak a nagyszülők inkább azt.  Vagy hogy Heves megyében azért újulhatott ki megint a sertéspestis, mert épp arra járhatott egy migráns vagy egy vendégmunkás, és eldobhatta a sertéspestises szendvicsét. Sajnos most nem mondott ennyire jókat és beszélni se lehetett vele, mert egyből elviharzott. 

Maga a pálinkaverseny meglehetősen unalmas, az ilyen agráreseményekben például a disznó-szépségverseny egyértelműen veri, de még a szarvasbőgő-bajnokságot is izgalmasabbnak mondanám. Egy kis teremben ülnek a bírálók, akik elé odahordják a jelöletlen piákat, megszagolgatják, belenyalnak, és a többség kiköpi. Van, aki nem, de nekik vigyázni kell, hogy 15-20 termékteszt után is "képesek legyenek a megfelelő színvonalon dolgozni".

A bírálók végül írnak pontokat meg olyasmi szöveges értékeléseket, amiket a többség talán a boroknál hallhat, hogy kijött-e a fajtajelleg vagy jó-e az egyensúlya a lecsengésnél. 

Annyit mondjuk megtanultam, hogy ha kicsit higítós, technokolos a pálesz, azt úgy mondjuk, hogy "maradhatott benne talán némi előpárlat". Olyat valószínűleg sosem mond egy bíráló, hogy "mindjárt megvakulok, a kilincset nem tisztítanám le ezzel", hanem, hogy "sajnos erősen aldehides ízek is előjöttek".

Fotó: Szőke Barna / Index 

Elvileg persze ide a jó pálinkákat küldik, amik kereskedelmi forgalomban is kaphatóak, de ez azért még nem életbiztosítás, mert tegye fel a kezét, aki még nem találkozott a kereskedelmi forgalomban pálinkának hívott ihatatlan körömlakklemosóval. Arról nem is beszélve, hogy a házi főzéseknél különösen divat egyes helyeken minél "emberesebb", "férfiasabb" pálinkákat összehozni. Ezekben is van sokszor egyfajta rossz irányú kreativitás, de közös jellemzőjük, hogy valamiért annál elégedettebb a házigazda, minél többször veszik utána a fogyasztók hiába a szájukra a jóisten nevét szinte azonnal.

Az eseményen gyakran elhangzott, hogy a mértékletes pálinkafogyasztás milyen fontos, noha én inkább azt tapasztaltam, hogy akkor kapják elő a pálinkát honfitársaink, ha küszöbön áll egy elkerülhetetlen berúgás. Erre Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke azt válaszolta, hogy szerinte azért nem ilyen 8-12 ezer forintos pálinkáktól fognak berúgni majd a magyarok, mert nem tehetik meg, inkább csak koccintanak egyet valamilyen különlegesebb alkalom apropóján.

Arra a felvetésre, hogy számos hazai borversenyen emberi fogyasztásra biztosan alkalmatlan lőréket is gyakran díjaznak, azt mondta, hogy ők nagyon gondosan választják ki a bírálókat, ilyesmi nem fordulhat elő. Mihályi egyébként megnyugtatott, csitult a vihar a külhoni magyar pálinkafőzőkkel.

Erről itt olvashat bővebben, röviden a fő konfliktus az volt, hogy tavaly még a kormány azt szerette volna, hogy a magyar egység nevében hadd hívják pálinkának a külhoni magyar pálinkások is a terméküket, az anyaországi magyarok viszont féltették a márkanevet, és megfenyegették a potenciális erdélyi versenytársakat, hogy tartsák be a szabályokat. 

Fotó: Szőke Barna / Index 

Most elvileg az az anyaországi pálinkások álláspontja, hogy hívhatják a környéken is pálinkának a holmijukat a magyar gyártók mindenhol, kivéve a kereskedelmi forgalomban. De attól se zárkóznak el a pálinkásaink, hogy mondjuk a délvidéki versenytársak később majd el is adhassanak pálinka néven pálinkát, csak először jussanak velünk egyezségre a minőségbiztosítási feltételekről. 

A rendezvény egyébként nem tudom, hogy kinek szólt. Nem is jött lényegében közönség, nem lehetett semmit megvenni, a verseny önmagában senkit nem fog lázba hozni soha, a begyakorolt beszédekhez pedig nosztalgikusan művházas élményt nyújtott még néhány összekötő Csókkirály vagy betétdal a "Macskafogó musicalből". Van persze erős marketingértéke annak, ha valami az mondjuk az ország legjobb pálinkája lesz, de önmagában a kóstolás nem egy jó esemény, el lehet intézni egy zárt teremben iparági érintettek közt is, felbocsátva a fehér füstöt, ha megvan a sorrend. 

Másrészt titokban arra tippeltem, hogy a felturbózott modorosság egyfajta erőltetett megkülönböztetés akart lenni a Lehel csarnok mögötti Kis Kürt Csárda égetettszesz-fogyasztási kultúrájához képest. De az is lehet, hogy nálunk nagyjából ez a standard politikusos reprezentációs alkalom 1985 óta. Persze ha tényleg csak a politikusoknak és a sajtónak volt kitalálva az egész, akkor azt talán érdemes lehetne újragondolniuk a pálinkamarketingeseknek.