Alajos, Leila
20 °C
34 °C

64-en állhatnak bíró elé a számlagyár miatt

2018.06.07. 09:17

Több mint négymilliárd forint fiktív áfás számlát állított ki egy bűnszervezet, amelynek tagjai ellen vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Hatvannégy embert lehet a vádlott, írja az MTI.

Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense azt mondta, a pénzügyi nyomozók költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása, illetve közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt nyomoztak. A gyanú szerint a számlagyár a megrendelők igényeinek megfelelően cukorról, növényi olajról, kávéról, édesítőszerről, leveskockáról, de még napszemüvegről, nyakláncról, hegesztőhuzalról és fékbetétről is állított ki hamis számlákat. Volt olyan cég, amely az Olaszországból beszerzett szóját igazolta a számlagyártól beszerzett valótlan tartalmú magyar számlákkal.

A gyanúsítottak egyik köre szlovák társaságok nevében, Nyugat-Európából zöldséget és gyümölcsöt szerzett be, de azokat már magyar cégek nevében szállította be a Budapesti Nagybani Piacon értékesítő vállalkozásoknak. A beszállítóként feltüntetett két magyar cég adóbevallásában fiktív magyar számlák szerepeltek.

A hamis számlákat jellemzően magyar, cseh és szlovák társaságok nevében állították ki. A számlázáshoz használt cégek élén nemcsak magyar, hanem ukrán, szerb és román ügyvezetők is megfordultak. A számlagyárhoz köthető hamis iratokat felhasználó gazdasági társaságok összesen több mint négymilliárd forinttal csökkentették az adóbevallásukban szereplő áfát.

Egyszerre több mint 240 pénzügyi nyomozó, pénzügyőr és informatikus dolgozott azon, hogy az ország több mint hetven pontján lefoglalják a bizonyítékokat. Hárommilliárdnyi vagyontárgyat foglaltak le a kár megtérülésére.