Tekla
8 °C
20 °C

Még fel sem épült, de már lebontanák a kisvárdai ökoparkot

2018.09.04. 16:32

Magyarországon művészi szintre fejlődött az uniós pénzek lenyúlása, amelynek olyan mementói tarkítják az országot, mint a 40 centis kilátó vagy a lakóházzá alakítható vendégházak. A kisvárdai öko-filmpark viszont nem sokáig tartozik majd ezek közé, mert

öt év múlva már le is tervezik bontani az EU-s százmilliókból épülő parkot.

Mindezt az Mfor.hu írja egy közmeghallgatási jegyzőkönyv alapján. De lépjünk kettőt hátra, hogy értsük, miről van szó. Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter városa elől jár a fejlesztésekben, például a helyi turizmust felpezsdítendő a város két filmparkot is tervez építeni:

      Ez utóbbira a megvalósító Alkossunk Várost Alapítvány több százmillió forintot kapott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal által ökoturizmus fejlesztésére elnyert 1,3 milliárd forintból. 

      A pályázati kiírás szerint ezt legalább öt évig fönn kell tartani, ezután pedig a környezetvédelmi hatásvizsgálat szerint igény, no meg a helyszín állapota szerint döntenek majd a park sorsáról. Viszont úgy tűnik, hogy már nagyjából eldőlt, hogy hogyan fognak dönteni. Augusztus 29-én a környezeti hatásvizsgálati eljárásban közmeghallgatást tartott a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, amelynek jegyzőkönyvében a következő részt találta az Mfor:

      Az ügyfél kérésére Rózsa László szakértő bemutatta a tervezett beruházást, valamint a létesítés és üzemeltetés környezet- és természetvédelemre gyakorolt hatását. Elmondta, hogy a létesítményt 5 évig tervezik fenntartani, utána elbontásra kerül.

      Ebből erősen úgy tűnik, hogy az ökopark ötletgazdáit jobban érdekli, hogy elköltsék a kapott uniós pénzt, mint hogy abból hosszabb távon is értelmes vagy fenntartható fejlesztést hozzanak létre.