Egyesül Mészáros két óriáscége

2018.10.18. 11:34

Egyesül Mészáros Lőrinc két cége, az Opus Global Nyrt. és a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. – derült ki a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) közzétett határozatokból.

Az Opus és a Konzum igazgatósága által csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentumok értelmében közös ütemterv készül a fúzió menetrendjéről, amit a társaságok december 3-ra tervezett rendkívüli közgyűlése hagyhat jóvá.

A részvényesek háromnegyedének támogatásával alakuló óriásvállalat a tőzsde negyedik legnagyobb társaságává válhat.

A társaságok egyesülésének tervezett zárása 2019. március 31.

Jászai Gellért, a Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Napi.hu csütörtök délelőtti tőzsdekonferenciáján azt mondta, bonyolult jogügyletről van szó, melyben kiemelt gondossággal, a befektetők és a részvényesek számára is a lehető legátláthatóbb módon kívánnak eljárni.

Jászai Gellért arról is beszélt, hogy a két társaság egyesülésével a Budapesti Értéktőzsde negyedik legnagyobb vállalata jöhet létre.

Az előzetes becslések szerint a tőzsdei óriásvállalat mai árfolyamon számolva 350-400 milliárd forintos kapitalizációval, ezzel közel megegyező nagyságú, IFRS szerinti konszolidált saját tőkével és 2019 évben már 30 milliárd forint fölötti EBITDA-val működhet. Az elnök-vezérigazgató hozzátette, hogy a 2019 évi eredmény után a társaság a tervek szerint osztalékot fizethet majd részvényeseinek.

A tőzsdekonferencián elhangzott, hogy a társaságok fúziójának előfeltétele, az Opus Global Nyrt.-nél idén februárban bejelentett tőkeemelés megvalósítása. Az elnök-vezérigazgató megerősítette, hogy a folyamat november 30-ig lezárul, melynek eredményeként az Opus saját tőkéje – az előzetes szakértői jelentés értelmében – a 250 milliárd forintot is meghaladhatja majd, a társaság jövő évi EBITDA-ja pedig 20-25 milliárd forint lehet.

Az Opus és a Konzum fúziója új teret nyithat a vállalatcsoport jelentős volumenű, régiós növekedési terveinek megvalósításához.

A társaság piaci kapitalizációja, pénzügyi mutatói

  • lehetővé teszi a vállalat részvényeinek külföldi szabályozott piaci bevezetését, továbbá a hazai-, illetve az európai benchmarknak számító indexekben való nagyobb súlyú megjelenést.
  • Az egyesülést követően a vállalat vonzó célpontot jelenthet a külföldi intézményi nagybefektetők, konzervatív befektetési politikát folytató alapok számára is.
  • Ezek együttes hatásai pedig jelentősen szélesítik a társaság forrásbevonási lehetőségeit a nemzetközi és a hazai piacokról.

Az Opus papírjainak árfolyama szerdán 11 százalékkal 505 forintra emelkedett, és ugyan idén 28 százalékot esett az Opus, de az elmúlt egy évben megduplázódott az árfolyam. A Konzum papírjainak árfolyama szerdán 4,5 százalékkal 280 forintra nőtt, idén 18 százalékkal került lejjebb az árfolyam, de az elmúlt egy évben 21,5 százalékkal emelkedett a cég részvényeinek árfolyama.

A birodalom gyarapodásáról itt, a magántőkealapokról pedig itt írtunk részletesebben. A Konzum teljesítménye komolyan hozzájárult ahhoz, hogy Mészáros gazdagodási üteme végül pont úgy alakult tavaly, ahogyan azt egyszer egy vicces gondolatkísérletben elképzeltük: exponenciálisan nőtt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?