
További Gazdaság cikkek
-
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen
- Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
- Aranyeső a családoknak: teljes szja-mentességet vezet be a kormány a 30 év alatti anyáknak
- Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
- Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
Ma körülbelül 480 MW naperőművi kapacitás működik Magyarországon, de a szám akár két-három éven belül 1500-2000 MW-ra is nőhet. A bővülésnek sokan örülnek, a magas profitok miatt a fejlesztők, a kiszámítható hitelkihelyezések révén a bankok, a megújuló energiát és a klímacélokat ösztönző állam, és persze jó esetben a magyar fogyasztók is.
Talán egy szereplő volt, amely eddig kevésbé örült, a hálózat gazdája, mert neki kisebb forgalmi díjakat és pluszfeladatokat, például ingyenes „tárolást” jelentett csak az ipari, illetve a háztáji (tetőpaneles) napenergia. Csakhogy ahol ennyien jól járhattak, ott vadhajtások is kialakultak.
A támogatási rendszer „eldrágult”, vagyis egy idő után már túl nagyvonalúvá vált, és a meglevő szabályok mentén mindenféle ügyeskedés és spekuláció is felütötte a fejét.
Csak két jellemző példával:
- Miután a 0,5 MW-nál kisebb naperőmű kedvezőbb szabályozása fennmaradt, a fejlesztők nem 20 MW-os projekteket indítottak, hanem inkább egymás melletti, 40 darab 0,5 MW alatti rendszert fűztek össze.
- És mivel a támogatási rendszer nagyon attraktívvá vált, azok is napenergia-fejlesztővé váltak, akik valódi beruházási szándék nélküli, az erőműfejlesztési lehetőségeket másodpiacon – akár a Vaterán vagy a Jófogáson – értékesítő spekulánsként úsztak rá a támogatásokra.
Minden megváltozott
Sokan építenének naperőműveket, de hiánycikk a panel
Csődbe ment a nagy német panelgyártó, a kínaiakkal meg nem könnyű, para van a naperőműpiacon.
Ezek a vadhajtások természetesen szabályozói beavatkozásért kiáltottak, de ezenkívül is sok minden módosult mostanában a piacon.
- A korábban óriás naperőmű-kapacitásokat fejlesztő Kína elkezdte visszafogni a naperőmű-telepítéseket, hirtelen sokkal olcsóbb lett világszerte a kínai panel.
- Ahogy nőttek a napenergia-kapacitások, már nem lehetett nem meghallani a hálózatüzemeltetők hangját, akik nemcsak költséget és feladatot szerettek volna látni, hanem üzletileg is érdekeltté kívántak válni a nagy bővülésben.
- És bár a bankok kiismerték ezt a finanszírozási formát, és láthatóan meg is kedvelték, a nagy bővülés mentén egyes bankok már elérték az erre az üzletre fenntartott limitjeiket, és nem tudtak több projektet finanszírozni.

Az előzményekről
Óriási, aranylázszerű mozgás van a napenergia-piacon
Annyi engedély áll benn naperőművekre, mint Paks2 teljes kapacitása. Mondjuk még az sem teljesen kizárt, hogy Paks2 is működtethető lesz gazdaságosan. A megújulók sem tökéletesek csak jobbak, az elektromos autók miatti felbuzdulás pedig kényszerből is történt. Az egyik nagyobb magyar, megújuló energiával foglalkozó cég, az Alteo vezetőjével, ifj. Chikán Attilával interjúztunk.
Az elmúlt hónapokban mi is sokat írtunk a naperőművek rendkívül vonzó piacáról, ahová szinte aranylázszerűen özönlöttek a befektetők.
Bemutattuk azt is, hogy a korábbi, úgynevezett kötelező átvételi támogatás (kát) rendszerében magas (évi 7,32 százalékos) fix megtérülést lehetett elérni, emiatt nagyon sokan jelentkeztek. Miután azonban a kormány bejelentette, hogy 2016 vége után már nem lehet belépni ebbe a kát-rendszerbe, aki csak tudta, 2016. december 31. előtt beadott engedélykérelmekkel még gyorsan bepréselte magát a régi szabályozásba.
Ezért a piacon kiosztottak még utoljára 2000 MW-nyi kátos engedélyt. Most az a piacon az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy ebből mennyi valósulhat meg. A piac az engedélyek felére, vagyis 1000 MW-ra, legfeljebb 1200 MW-ra tippel.
Sokan építenének naperőműveket, de hiánycikk a panel
Csődbe ment a nagy német panelgyártó, a kínaiakkal meg nem könnyű, para van a naperőműpiacon.
A nagyok is megjelentek
Áder János: 2030-ra 90 százalékban tiszta energiánk lesz
Áder János naperőműparkot avatott, de közben elejtett egy-két fontos információt Magyarország energiaterveiről is.
Mindenesetre a korábbi vonzó támogatási rendszer miatt a kicsi projektek mellett sok nagy projekt is elindult, fejlesztett az MVM, a Mol, a MET, az Alteo, de a volt trigránitos csapat is. Utóbbi projektjének átadóján Áder János, a környezetvédelmet zászlajára tűző köztársasági elnök váratlanul nagyon oda is szúrt az olyan szennyező projekteknek, mint például Mészáros Lőrincék Mátrai Erőműve.
Ilyen előzmények után már nagyon várta a piac, hogy megismerhesse a kormányzat legfrissebb naperőműves terveit. Erről végül az illetékes, vagyis Kaderják Péter energiaügyi államtitkár a DLA Piper ügyvédi iroda Energiaszelet elnevezésű konferenciáján beszélt.
Az államtitkár jelezte, hogy a kormány frissen elkészült energiastratégiájának legtöbb kiemelt célját nagyon is támogatják a napenergia-projektek.
Cél ugyanis szerintük például, hogy a magyar fogyasztóknak tiszta, okos és megfizethető energia jusson, ahogy az is, hogy az egyén szintjén is nagyobb legyen a választás lehetősége és a minél nagyobb energiafüggetlenség. Vonzó az is, hogy amennyiben a Magyarországon is sütő nap termeli az energiát, az csökkenti a szénhidrogén-importunkat, illetve javítja a megújuló erőforrások arányát (a mai 14 százalékról az első konkrét cél a 2020-ig vállalat 14,65 százalékos megújuló arány). De támogatja a kormány a közlekedés zöldítését is (az elektromos autók akkumulátorai is feltölthetők a napenergiával). A kormányzat tehát a fő üzenet szintjén lelkesen támogatja továbbra is a méretesebb napenergia-beruházókat, de a decentralizált, „háztáji” megoldásokat is.

Banki szempontok
A naperőműveket – megfelelő önerő hiányában – továbbra is kevesen fejlesztik saját forrásból, ami sokáig nem volt gond, mert a bankok szerették is a kedvező cash-flow-val rendelkező projekteket. Igaz, a napenergia eddig is speciális pénzfolyammal bírt. Egy 25 éves kát-projektben két hatás is bezavart, egyrészt a paneldegradáció, vagyis a panelek csökkenő hatékonysága, másrészt a kát maga, vagyis az, hogy a támogatott átvételi ár 25 évig érvényes, de utána egy csapásra kiesik.
Banki szempontból a naperőművek fedezete is egyedi. Miközben egy nagyobb hagyományos erőműnél maga az ingatlan, vagyis az építmény az érték, a napenergia esetén az ingatlanon elhelyezett, de mozgatható ingóság, vagyis a cellák. Természetesen a bankok azért kezelik ezt a kockázatot, és a piacon már kialakultak olyan banki megoldások, amelyekkel a finanszírozók is komfortosan érzik magukat.
Ugyanakkor Kaderják Péter szerint is határozottan szükség van szerkezeti változásokra. Ezért a ma már túlfinanszírozottá vált kát rendszerét átveszi a megújuló támogatási rendszer (metár), amely a legjobb projekteket pályáztatja, és csak a hatékonyak kaphatnak támogatást. Vagyis az új rezsim hatékonyságnövelő, versenyalapú, nem fix rendszerű, hanem csak a legjobb projektek tudnak majd sikerrel pályázni.
2019-ben már ki is írják az első pályázatot, és a tervek szerint a kátban megspórolt állami támogatás is átcsoportosítható lesz a metárba. Vége lesz a fent említett trükközésnek, hiszen egy szabályozásnak nem lehet célja, hogy a spekulációt támogassa, ezért ezentúl az egy csatlakozással, szomszéd telkeken elkészülő projekteket nem lehet külön projekteknek hívni, azokat összevonja a támogatás rendszer.
A kát rendszere jól működött, de itt az idő a változtatásra – fogalmazott Simon Gábor, a DLA Piper ügyvédje, aki bemutatta, hogy a szabályozás változásával (például kitolódott az a végső dátum, ameddig a projekttulajdonosoknak meg kell valósítaniuk az erőműveket), miként módosult az előkészített, de még el nem kezdett projektek piaci ára is. Most egy kicsit megint drágábbak lettek a projektek, mert a fejlesztők már nem érzik a tarkójukon a jeges leheletet, laufot kaptak, hátradőlhetnek, van idejük a vevőkeresésre.
Így látja a piac
MET, MVM, kínaiak – mindenki napelemparkot épít
Sorra nőnek ki a hatalmas napelemparkok Magyarországon. De vajon miért épülnek hagyományos erőművek mellé?
Ami pedig a piac nagyobb szereplőit illeti, ma még mindenki a kát feltételrendszer szerint fejleszt, így kérdés, hogy vajon a metár keretei között is lesz-e megfelelő érdeklődés?
Az Alteót vezető ifj. Chikán Attila szerint ha egy vállalatnak az a stratégiája, hogy megújuló energiaprojekteket fejlesszen, akkor majd alkalmazkodik a szabályozáshoz – az lesz a kérdés, hogy mi a magasabb, a hozam vagy a súlyozott, átlagos tőkeköltség. Azaz nem elég az állami feltételrendszert vagy a befektetők szándékait nézni, a beruházási döntés a bankok kínálta feltételektől is függ majd. Kiss Csaba (MVM) szerint a metár jobban előhozza majd a méretgazdaságosság előnyeit, a magasabb szaktudás, a méret segít majd a nagyoknak.

A legnagyobb (20 MW körüli) hazai projektek eddigi tapasztalatai szerint lehet megfelelő fővállalkozókat versenyeztetni, és a kicsit nagyobb, a 35-50 MW-os projektekre már a legnagyobb európai fővállalkozók is elzarándokolhatnak Magyarországra, vélte Lehőcz Balázs (MET).
Ugyanakkor azt is több szakember észleli, hogy a kisebb hazai projekteknél már gondot jelent a megfelelő magyar munkaerő hiánya. Hiszen lehet, hogy projektmenedzsereket nyugatról is lehet hívni, de azért az egyszerű melós nem fog átrándulni Spanyolországból paneleket mosni.
(Borítókép: Az Agro Boy Kft. és a Solaria Kft. által megépített egyik naperőműpark Nagykanizsa határában az átadás napján, 2018. augusztus 17-én. Fotó: Varga György / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat
A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.
március 4., 16:23
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat
A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.
március 4., 17:19
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen
Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.
7 órája
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
március 5., 10:27
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.
március 4., 18:31
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
2 órája
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08