Rengeteg pénzt öntenek Orbánék a gyerekvállalókra

unnamed (5)
2019.02.11. 07:26

Ahogy azt a kormány jó előre beharangozta, Orbán Viktor évértékelő beszédének végén előállt a 7 pontos családvédelmi akciótervével, vagyis azzal a hét új intézkedéssel, amivel gyerekszülésre szeretnék biztatni a magyar lányokat és asszonyokat. A lépések egy része már létező programokon változtat, bővít, egy része olyan új intézkedés, amelyet már pedzegetett a kormány és sajtója, egyesek pedig teljesen újak. Mindez jó sok pénzbe kerül majd a költségvetésnek, bár egyelőre rengeteg a kérdőjel, például még azt sem tudni, hogy mikortól élnének az új szabályok.

Orbán a következő hét pontot jelentette be évértékelőjén:

  1. Bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását. Minden 40 év alatti nő 10 millió forint összegű kedvezményes kölcsönben részesül. Minden gyereknél három évre felfüggesztik a törlesztést, három után elengedik a fennálló tartozást.
  2. Bővítik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitelét.
  3. A második gyermek születésekor 1 millió forintot, a harmadiknál 4 millió forintot, minden további gyereknél 1-1 millió forintot vállal át a kormány a szülők jelzáloghiteléből.
  4. Azok a nők, akik legalább négy gyereket szültek, életük végéig mentesülnek az szja fizetése alól.
  5. Elindítják a nagycsaládosok autóvásárlási programját. Két és fél millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a kormány bizonyos autókra.
  6. Megvalósítják a teljes bölcsődei ellátást. 21 ezer új férőhelyet ígér három év alatt. 2022-ben minden szülő bölcsődébe viheti a gyermekét.
  7. Bevezetik a nagyszülői gyedet.

Valami várt

Az akciótervnek van néhány pontja, ami új elem lesz a családpolitikában, és van olyan is, amit már megszellőztetett a kormány, bár végül nem teljesen úgy lettek bejelentve, ahogy korábban hallani lehetett róluk.

A 10 milliós kedvezményes kölcsön, ami minden, első házasságát kötő 40 év alatti nőnek jár, viszonylag egyértelmű, de még így is számos kérdést felvet. Orbán nem fejtette ki, pontosan hogyan is működik majd a rendszer. Mikortól él, lesznek-e kivételek, hogy lehet majd felvenni, később fog például csak kiderülni az is, hogy pontosan milyen kondíciókkal kaphatják meg a fiatal asszonyok a hitelt, milyen kamat mellett, milyen futamidőre.

A törlesztésről annyit tudni, hogy az első és második gyermek megszületése után három évre felfüggesztik a törlesztést, a harmadik gyerek után pedig már egyáltalán nem kell majd fizetni a hitelért. A második gyerek után pedig a tőke harmadát el is törölnék, vagyis már két gyerekkel is elég kedvezményesnek tűnik a program. Ha viszont egy fiatal házaspár úgy dönt, hogy gyors egymásutánban, azaz mondjuk kb. 3 év alatt, három év különbséggel bevállal három gyereket,

akkor igazából ajándékba kapták a 10 millió forintot.

Egy másik téma, amit már pedzegetett a kormány, az az, hogy a több gyereket vállaló anyáknak nem kellene személyi jövedelemadót fizetniük. Viszont míg ez az ötlet a Magyar Időkben még úgy jelent meg, hogy már három gyerek után járna az adómentesség, Orbán a csomagjában azt jelentette be, hogy csak a negyedik gyerek után lenne adómentes az édesanya. Viszont ez az adómentesség onnantól élete végéig szólna, nem csak addig, amíg a gyermek nagykorú nem lesz.

Korábban már sok számolgatás jelent meg, hogy mindez mennyibe kerülne a kormánynak, igaz addig nehéz becsülni, amíg nem látjuk a részletszabályokat. A Portfolio.hu most például úgy kalkulál, hogy

ha a kormány nem felmenő rendszerben vezeti be az intézkedést, hanem minden anyára érvényes lesz, aki már jelenleg is 4 (nem felnőttkorú) gyermekkel rendelkezik, akkor ez a 2016-os népszámlálás adatai alapján összesen 37 ezer háztartást érinthet.

A háromgyermekes anyáktól kezdődő élethosszig tartó adómentesség sokkal nagyobb kört érintett volna, nagyjából 173 ezer háztartást. Leegyszerűsített számításaik szerint a négygyerekes családok ilyen támogatása 24 milliárd forintos adóbevétel-kiesést okoz évente a költségvetésnek. Kérdés, hogy az intézkedés hatására hány háromgyerekes család dönt majd negyedik gyerek mellett.

Valami régi

Fontos eleme a programnak, hogy két, már most létező program is bővül: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a gyerekek után járó jelzáloghitel-támogatás. A csoknál fontos újítás, hogy innentől két és három gyerek után is föl lehet használni a vissza nem térítendő támogatáson kívül kapható kedvezményes hitelt használt lakás vásárlására, eddig ugyanis az amúgy leginkább támogatott háromgyerekesek csak új lakásra vagy építkezésre kaphattak 15 milliós hitelt a 10 milliós támogatás mellé. Eddig használt lakásra csak pár millió forintot lehetett kapni a csok keretében, így ezzel a lépéssel radikálisan bővülhet majd a csokot felvevők száma és az összeg is, amit a kormány kifizet a csokra kedvezményes hitel formájában.

Egy másik, bővített program a jelzáloghitel-támogatás: eddig azoknak adott pár milliós támogatást a kormány, akiknek három vagy több gyerekük volt, Orbán Viktor viszont azt jelentette be, hogy már a második gyerek után is jár támogatás. (Bár így is három gyerek után lesz a legnagyobb, 4 millió forint.)

Valami váratlan

Az akciótervnek van pár olyan eleme, amiről eddig még pletyka szintjén sem igazán volt szó. Ilyen például a családi autóvásárlási támogatás, vagyis az, hogy a három- vagy többgyerekes családok kaphatnak 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást egy új, 7 személyes autó vásárlására. Hogy ezen belül fogják-e még tovább szűkíteni a megvehető autók körét, egyelőre nem tudni, ahogy azt sem, hogy lesz-e olyan kitétel, hogy valahány évig nem szabad utána eladni, mindenesetre már most van olyan hétszemélyes autó a piacon, ami 3 millió forint körül elérhető.

Vagyis ha lazák lesznek a szabályok, várhatóan minden háromgyerekesnek megéri majd új autót vennie, akár annak árán is, hogy utána egyből eladja, és készpénzre váltja az állami támogatást. (Az intézkedéssel egyébként a kormány alighanem a fogyasztást és ezen keresztül a GDP-t is pörgetni szeretné.)

Szintén új, eddig nem hallott elem a nagyszülői gyed, vagyis hogy a nagyszülők is maradhatnak otthon a gyerekkel. Ez nyilván azt a célt szolgálja, hogy az anyák minél hamarabb visszamehessenek dolgozni, ami nagyon fontos lenne a kormánynak a jelenlegi munkaerő-hiányos időkben. Az ugyanis, ha a kisgyerekes anyákat sikerül a szülés után hamar visszaterelni a munkaerőpiacra, valóban levehet valamennyi terhet a gazdaságról, amit amúgy a bevándorló dolgozók tudnának levenni addig, amíg a rengeteg Orbán-gyerek meg nem születik.

Szintén ezt célozza az akciótervnek az a pontja, ami részben újnak, részben pedig egy régebbi program bővítésének is számíthat: az az ígéret, hogy 2022-re 21 ezer új bölcsődei férőhelyet hoznak létre. A férőhelyek bővítését már korábban megígérte és valamennyire el is kezdte a kormány, de olyan vállalást eddig még nem tett a kormány, hogy három év múlva annyi férőhely lesz, hogy mindenki bölcsibe tudja majd adni a gyerekét, aki szeretné. Orbán most azt ígérte, hogy 2019 végéig 10 000, 2020 végéig 5000, utána pedig még 6000 férőhely épül majd. (Bár egyes kutatások alapján felmerülhet a gyanú, hogy Magyarországon nem a bölcsődei férőhelyek száma az elsődleges szempont a gyermekvállalásnál.) 

Ezeket persze nemcsak megépíteni kell majd, de fel is kell tölteni, jelenleg pedig az óvodai és bölcsődei dolgozói szakma nem igazán vonzó, hiába emelgette a fizetéseket a kormány.

Hogy Orbánék erre az aspektusra is gondoltak-e, vagy csak a szükséges betont számolták-e ki, az majd még elválik.

És ami kimaradt

A nemzeti konzultációk kérdései alapján lehetett még pár erős intézkedésre számítani, amik kimaradtak Orbán bejelentéséből. Nem lett része a programnak például a főállású anyaság intézményének bevezetése. És egyelőre kimaradt elem a családpolitikai intézkedések kétharmados védelme is, ami bebetonozta volna a most bejelentett és nyilván évi százmilliárdokba kerülő intézkedéseket a költségvetésbe akkor is, ha esetleg egyszer csak nem a Fidesz kormányozna, vagy elvesztené a kétharmados többségét.

Hogy ez miért maradt ki, nem tudni, bár ha hozzávesszük, hogy Varga Mihály és Orbán Viktor is egyre többször beszél arról, hogy vége lesz a jó éveknek és a közeljövőben újabb válsággal kell majd szembenéznünk, érthető, hogy nem akarta feltétlenül saját magát lábon lőni egy ilyen intézkedéssel a költségvetési hiányra amúgy nagyon kényes kormány.