Valter
9 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Egy megye, ahol mindenki Ausztriára figyel

5K8A8485

Zala után egy másik nyugati megyével folytattuk a Mi Vidékünk sorozatot. Vas megye az ország nyugati peremén található (ezt csak azért mondjuk el, mert nem mindenki tudja), Ausztriával hosszan, 182 kilométeren keresztül határos (tíz határátkelővel), de Szlovéniával is van egy 48 kilométeres közös határszakasza (négy határátkelővel). A megyében 257 ezren élnek, ezzel a harmadik legkisebb lélekszámú megye az országban, megyeszékhelye Szombathely, amit 78 ezren laknak. Vas az ország harmadik legkisebb megyéje, nevét a vidéken bőven található gyepvasércről kapta.

CartoDb térkép embed

Vas földrajzilag az ország egyik legváltozatosabb megyéje: nyugaton hegységek, délen dombvidék, középső és északi részén síkság, keleten kavicsos árterek és vulkáni kúpok jellemzőek. Itt található a Dunántúl legmagasabb pontja, a 882 méter magas Írottkő. A Kőszegi-hegységben és az őrségi dombhátakon kiterjedt erdőségek és rétek, Kőszeg-hegyalján szőlő- és gyümölcsültetvények, a síkvidéki területeken szántóföldi gazdálkodás jellemző. A megye háromtizedét erdő borítja, az erdősültség a megyék között a hatodik legmagasabb.

Az országos jelentőségű védett területek 5,6 százaléka található itt, ezen belül a 43 ezer hektáros, 2002-ben létrehozott Őrségi Nemzeti Park a legnagyobb. A megye folyója a Rába, a belőle kitermelt kavics és a több helyen bányászott agyag adja a megye főbb természeti kincseit. A helyi turizmus itt is, akárcsak Zalában, a hévízre épül: 9 településen 18 kútból jön fel a gyógyvíz, de lefojtott állapotban lévők is vannak, amelyek kihasználásra várnak. A megyében 13 város és 203 község van, Zalához hasonlóan a településszerkezet aprófalvas. A települések 63 százaléka ötszáz fő alatti, ötezernél többen mindössze hat helységben élnek. 

2001 óta az országosnál nagyobb mértékben csökkent a népesség Vasban, amit kis mértékben javít, de hosszabb távon nem tudja ellensúlyozni, hogy a belföldi odavándorlási mutató elég jó, Győr-Moson-Sopron és Pest megye után a legjobb az országban. Aki az országból Vasba költözik, elsősorban a fővárosból, illetve a környező megyékből (Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Zala) megy oda. (Egyébként az elvándorlás is ebbe az irányba történik, így elmondható, hogy ezek között a megyék között nagyobb az átjárás.) 

A KSH szerint 2018. I-III. negyedévében a megyében – az országos folyamatokhoz hasonlóan – az élveszületések és a halálozások száma is mérséklődött. A népesség fogyása 13 százalékkal csökkent, ugyanakkor népesség tekintetében Vas is elöregedő megyének számít.

Vasban 2017-ben az egy főre jutó GDP 3747 forint volt (az országos érték 3919 forint volt), ezzel a megye az ötödik helyet foglalta el az országos rangsorban. Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak száma nőtt, az országos trendekkel ellentétben ugyanakkor a munkanélküliek száma is emelkedett, legutóbb 3,5 százalékot mértek.

A megye területe közigazgatásilag hét járásra tagolódik. Szombathelyen jelentős a termelőerők koncentrációja, a város funkcionális és munkaerő-piaci vonzása körkörösen kisugárzik környezetére. Az árbevétel alapján rangsorolt 100 legnagyobb megyei cég közül 48 működik a megyeszékhelyen vagy környékén, a második legfontosabb város ebből a szempontból Sárvár, utána pedig Celldömölk Körmend és Szentgotthárd következik. A megye kétségkívül egyik legnagyobb vonzereje, hogy az Opel több mint két évtizedes jelenléte következtében egyfajta autóipari központ. Főleg Szentgotthárd emelkedik ki ebből a szempontból, ott a nagyobb cégek is jelen vannak, de összességében ezt a megyét is a mikrovállalkozások uralják. 

Nemzetgazdasági áganként vizsgálva a feldolgozóipar adja a 100 legnagyobb vasi cég összbevételének 78 százalékát, pedig számukat tekintve ezek a cégek csak a top adózó vállalkozások 39 százalékát fedik le.

Ausztria közelsége az egyik legfontosabb mozgatórugója a megye életének, a határ közelében élőknél gyakori, hogy átjárnak dolgozni, a kinti fizetések pedig sokszor elvárást jelentenek a határ innenső oldalán is. 2018 első három negyedévében az alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete azért összességében elmaradt az országos átlagtól, összesen 29 ezer forinttal. Alább az utolsó lezárt teljes év (2017) alapján mutatjuk a jövedelmi viszonyokat Vas megye és az országos átlag viszonylatában.

 Borítókép: Újonnan épült településrész a határhoz közel fekvő Toronyban. Fotó: Németh Sz. Péter / Index