Tavaly is hasítottak a kormány plakátkampányait szervező Balásy cégei

72DE166A-6758-45BF-B643-8D6559406E30
2019.05.31. 22:43 Módosítva: 2019.05.31. 23:25

Remek üzleti évet zárt tavaly Balásy Gyula, aki 2016 óta hasít a kormánypropaganda terjesztésére vonatkozó közbeszerzéseken: mindkét cégének sikerült dupláznia az árbevételét, és az üzletember összesen 6,3 milliárd forintnyi osztalékot is ki tudott venni a cégekből – írja a 24.hu.

A New Land Media és a Lounge Design 2018-ban többek között a Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert megjelenítő kampányt, illetve a családvédelmi akciótervet reklámozó kampányt bonyolította le, de sok állami szervtől és cégtől is kaptak megbízásokat.

A New Land Media Kft. tavaly 52,2 milliárd forintos bevétellel 2017-hez képest duplázta a forgalmát, adózott eredménye 2,1 milliárd forintról 8,8 milliárd forintra nőtt.

A Lounge Design Kft. 2018-ban 7 milliárd 787 millió forintos forgalom (ez 2017-ben még csak 3,1 milliárd volt) mellett 2 milliárd 14 millió forintos adózott eredményt könyvelt el. Ez a cég 2 milliárd, a New Land Media 4,3 millárd forintnyi osztalékot fizetett Balásynak.

A két cég egyébként már tavaly is sokszorozta bevételét és eredményét is. Balásy Gyula 2016 óta lett a kormányzati propaganda legfontosabb embere, róla szóló portrénkat ide kattintva olvashatja.