Az ország, amely megmutatja, hogyan kell néhány évente csődbe menni

Latin-Amerikában nehéz dolga van annak a politikusnak, aki regionális vagy akár világszinten is kirívó teljesítményt akar elérni, hiszen elég nagy a konkurencia. Ha valaki a jobboldalon akar érvényesülni, akkor nehéz labdába rúgni az esőerdőirtó szélsőjobbos brazil elnökkel, Jair Bolsonaróval szemben. Ha valaki a balszélről próbálja tönkretenni országát, akkor pedig a venezuelai bolivári szocializmus jelent überelhetetlen teljesítményt.

Ugyanakkor a napokban visszatért a pályára a dél-amerikai önsorsrontás talán legkonzisztensebb képviselője, a látványos válságokat és államcsődöket futószalagon szállító Argentína is.

A gazdaság recesszióban van, az argentin peso tavaly 50, idén további 30 százalékot gyengült a dollárral szemben, az infláció 54 százalék, miközben az ország minden idők legnagyobb IMF-hitelét és az azzal járó megszorításokat nyögi. A piacok azonban a múlt héten nem is a stabilan rossz gazdasági adatok miatt pánikoltak be, hanem mert attól tartanak: nemsokára még sokkal rosszabb lesz a helyzet. 

A félelmek alapja, hogy a gazdaság rendberakását hirdető jobboldali elnök, Mauricio Macri brutális vereséget szenvedett az augusztus 11-i előválasztáson: mindössze 32 százalékot kapott, és 16 százalékponttal maradt alul a balos kihívópárossal, köztük a most alelnökjelöltként induló korábbi elnökkel, a tizenegy korrupciós ügyben is gyanúsított Cristina Fernández de Kirchnerrel szemben.

Bár az előválasztás tét nélküli (csupán az alacsony támogatottságú jelöltek kiszűrésére szolgál), elemzők szerint nem reális, hogy Macri behozza hátrányát az októberi választásokig. A piacok pedig a baloldal visszatérésével a Macri alatt megindult reformok visszavonását és a csődhöz vezető korrupció és populizmus visszatérését várják.

Félelem és reszketés

Hogy a befektetők mennyire félnek Kirchner és a baloldal visszatértétől, azt jól jelzi, hogy az irányadó argentin tőzsdeindex, az S&P Merval Index értéke az előválasztást követő napon (dollárban kifejezve) 48 százalékot esett. A Bloomberg gyűjtése szerint

egyedül Srí Lankán sikerült ennél is nagyobb krachot elszenvedni (1989-ben, a polgárháború közepén). A második helyen pedig eddig is Argentína állt: 2002-ben, az aktuális államcsőd idején ugyanezen tőzsdeindex egy nap alatt 45,2 százalékos mínuszt hozott, most ezt sikerült egy kicsivel überelni. (Azóta a tőzsde először kicsit magához tért, de a hét elején folytatta a csökkenést, bár a korábbinál enyhébb ütemben.)

Ebből az is látszik, hogy az ország gazdasági gondjai nem ma kezdődtek. 1989-ben például a hiperinfláció vitte padlóra Argentínát, a legutóbbi nagy válságot 2001-2002-ben élték át, amikor az ország minden idők legnagyobb államcsődjét szenvedte el, 95 milliárd dollárnyi államadósságát nem tudta visszafizetni. 

A csődöt követően Argentína a világgazdaság (a nyugat hitellufin alapuló) pénzbősége és a kínai beruházási láz által felnyomott nyersanyagáraknak köszönhetően valamelyest rendbe kapta magát. A baloldali Néstor Kirchner elnöksége alatt (2003-2007) évi átlagos 9 százalékos növekedést produkáltak, a munkanélküliség 22-ről 7 százalékra, az államadósság a GDP 152 százalékáról 50 alá csökkent. A lendület a 2008-as válság és az azt követő nyersanyagáresés ellenére 2011-ig kitartott, utána viszont egyértelművé váltak a Kirchnert 2007-ben az elnöki poszton váltó felesége, a már említett Cristina de Kirchner populista gazdaságpolitikájának gyengeségei.

A baloldal bizonyított

A baloldal egyfelől klasszikus osztogatással, mindenekelőtt a rezsi- és üzemanyagárak (gyakran a kitermelési költség alatti) állami leszorításával próbálta fenntartani a szegényebb rétegek életszínvonalát és saját népszerűségét. A rezsitámogatások rendszere valóban fontos része volt az államcsőd utáni társadalmi válság kezelésének, ám később már a gazdasági gondok tünete lett: a magas növekedés magas inflációt hozott, az elszaladó (hivatalosan évi 20 százalék körüli, nem hivatalosan magasabb – Kirchnerék egyik kedvelt lépése volt a nem tetsző statisztikák meghamisítása) áremelkedés pedig érzékenyen érintette a szegényeket. 

Másfelől Cristina de Kirchner az ország bonyolult problémáira egyszerű megoldásokkal próbált reagálni. A reformok helyett tőkekiviteli-, export- és importkorlátozásokkal, a magánnyugdíjpénztárak és a jegybanki tartalék lenyúlásával és a YPF olajcég államosításával próbált úrrá lenni az adóssághelyzeten és az infláción. Ezek azonban a magánszektor megfojtását, a beruházások befagyását és a növekedés megakadását hozták, miközben a fedezet nélküli jóléti programok és a nemzetközi környezet romlása miatt ismét a tönk széle felé kezdett sodródni a kiköltekező, egyúttal a nemzetközi tőkepiacoktól korábbi csődje miatt elzárt ország. Miközben a Kirchner-rezsim korrupciós ügyeiről is egyre többet kezdtek cikkezni.

2014-ben pedig ismét kisebb technikai csődhelyzetbe került Argentína, amikor egy – egyébként valóban minimum etikátlan üzleti stratégiát folytató – amerikai tőkealappal zajló vitájuk miatt nem voltak hajlandók törleszteni adósságuk egy részét. (Erről annak idején részletesen is írtunk.)

Macri kemény strukturális reformokat ígért, és ezeket javarészt be is tartotta: véget vetett a rezsitámogatások rendszerének, jelentősen megvágta a költségvetést, eltörölt egy sor import- és exportkorlátozást, emellett pedig a peso árfolyamának dollárhoz kötését is feloldotta.

Nem jött be a megváltó

Ahogy annak idején részletesen is írtunk róla, 2018-ra egyértelművé vált, hogy Macri reformjai nem tudták elhozni a Kánaánt, sőt. Bár Argentínának 2017-ben végre sikerült visszatérnie a nemzetközi tőkepiacokra, ahogy az lenni szokott, a megszorítások súlyos áldozatokkal jártak. A közszférában jelentős elbocsátások kezdődtek, megvonták a forrásokat az oktatástól, a rezsitámogatások megvonásával 300 százalékkal nőttek az energiaárak.

• A rezsiköltségek megugrása egyszerre növelte az árakat és csökkentette a fogyasztást (hiszen ha több pénz megy rezsire, kevesebb pénzük van az embereknek másra),
• az ország 2016-ban, majd 2018-ban is recesszióba került,
• a szegénységben élők aránya 35 százalékra nőtt,
• a peso tavaly 50 százalékot gyengült, idén eddig a megmaradt értékének további harmadát elvesztette a dollárral szemben. Macri hatalomra jutásakor egy amerikai dollárért 13 pesot kellett adni, ma 55 körül mozog az árfolyam, de a múlt heti pánikban 60 fölé is felkúszott.
• Az infláció részben pont a rezsicsökkentés eltörlése, részben a peso gyengülése (és így az import drágulása) miatt ismét az egekbe szökött, meghaladta az 50 százalékot,
• az államadósság 50-ről 88 százalékra nőtt a GDP arányában.

Mindezt pedig tetézte, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatemelései miatt a nemzetközi tőke is kiszeretett Argentínából. Korábban Macri reformjai mellett ugyanis az is hozzájárult a befektetői bizalom megerősödéséhez, hogy nyugaton rendkívül alacsonyak voltak a kamatok és a kötvényhozamok, ezért nehéz volt profitot csinálni a kevésbé kockázatos nyugati államkötvényekkel. Ezért a pénz elkezdett a magasabb hozamot kínáló helyekre, többek között Argentínába (vagy például Törökországba) áramlani. Ahogy viszont a kamatok emelkedni kezdtek, ismét hívogató lett az amerikai kötvénypiac, a pénz pedig visszaáramlott. A romló argentin gazdasági mutatók pedig azokat is elijesztették, akik egy kis kockázatot még hajlandóak lettek volna bevállalni.  

Így aztán Macri tavaly jobb híján kénytelen volt ahhoz a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordulni, amelynek renoméja a 2001-es államcsőd óta (amelyet súlyos IMF-es megszorítások kísértek)

Az 57 milliárd dollárjával minden idők legnagyobbjának számító IMF-hitelt újabb megszorítások követték, így nem meglepő, hogy Macri támogatottsága 2019 elejére összeomlott. Bár Macri előválasztási veresége után 740 millió dolláros, adócsökkentésből és a szociális kiadások növeléséből álló gazdaságélénkítő csomagot jelentett be, valamint új gazdasági minisztert nevezett ki, elemzők szerint ez édeskevés lesz a 16 pontos hátrány ledolgozásához. Az IMF közölte, szakértői csapatot küld Argnetínába – elemzők szerint a valutaalapnak is érdeke lenne Macri hatalomban tartása, bármennyire is lehetetlennek tűnik jelenleg.

Még nem tudja, mit tenne

A helyzet tehát már eleve elég súlyos volt, ám a piacok szerint lehet még ennél sokkal rosszabb is, ha a baloldal jut hatalomra. A várakozásokat jelzi, hogy

• a tavaly piacra dobott százéves lejáratú argentin államkötvény a másodpiacon 54 százalékos áron forog,
• a jegybank tűzoltásként 40 százalékra volt kénytelen megemelni az alapkamatot, majd az ország nagyságrendileg 20 milliárd dolláros devizatartalékaiból négy milliárdot elégetett a peso védelmében,
• a Fitch Ratings hitelminősítő pedig pénteken a relatíve jó B-ről a rettenetes CCC-re módosította az ország besorolását. (Egy másik amerikai minősítő, a S&P jóval engedékenyebb volt, csak "B-"-ra rontotta  a besorolást.)

A pánikhangulat ellenére a baloldali elnökjelöltet, a választók körében korábban kevésbé ismert Alberto Fernándezt mérsékelt, balközép politikusnak tartják, nem egy Cristina de Kirchner-féle populistának. Mindenesetre Fernández is Kirchnerék köpönyegéből bújt elő, 2003 és 2007 között a 2010-ben meghalt Néstor Kirchner kabinetfőnöke volt, ugyanakkor Cristina de Kirchner hatalomra jutása után néhány hónappal távozott, és később az elnökasszony vehemens bírálójává vált.

2017-ben békültek ki, nem sokkal azelőtt, hogy Macri pártja (még sokkal jobb gazdasági helyzetben) nagyot nyert a félidős választásokon. Ezt követően Kirchner közölte, hogy hajlandó lemondani arról, hogy újra induljon az elnöki posztért, ha ezen az áron egyesíteni tudja pártját. Az viszont így is sokakat meglepett, amikor idén májusban Kirchner közölte, hogy Fernándezzel együtt indulnak az elnökségért. 

A másik probléma, hogy a gazdasági ügyekben elejtett félmondatai nem hangzanak biztatóan a befektetők számára. Felvetette például az IMF-hitel újratárgyalását és a peso leértékelését is, előválasztási győzelme után pedig azt kellett magyaráznia, hogy nem akar ismét államcsődöt. Egy elemző például konkrétan úgy fogalmazott, Fernández nyilatkozatai alapján „nem lát át alapvető gazdasági összefüggéseket".

Nem érdekük a politikai öngyilkosság

A Bloombergnek nyilatkozó argentin elemzők viszont azt hangoztatták, hogy nem kell rögtön összeomlást vizionálni: bár az inflációs félelmek valósak, államcsődtől egyelőre nem kell tartani; az pedig a baloldalnak sem áll érdekében, hogy hatalomra jutása után rögtön bedöntse a gazdaságot.

„Nem áll érdekükben politikai öngyilkosságot elkövetni; senki nem akar válságot”

– fogalmazott Pablo Guidotti korábbi jegybankelnök.

Ismerősei és párttársai azt is kiemelik, hogy Fernández rátermett politikus, jó kompromisszumépítő, és nem lesz Kirchner bábja. Az elnökjelölt korábban Néstor Kirchner kabinetfőnökeként nagy szerepet játszott az államcsődöt követő gazdaságélénkítés megszervezésében, és már akkor is független szereplőként, nem beosztottként vett részt a politikában.

Ugyanakkor olyan vélemények is vannak, amelyek szerint Fernández mégis csak Cristina de Kirchner politikai visszatéréséhez asszisztál, és az egykori elnökasszony nem az a politikus, aki szeret a háttérben maradni. Ennek szól az is, hogy a piacok egyértelműen a rosszemlékű Kirchnerrer azonosítják a baloldali párost, dacára annak, hogy Fernández próbálja hangsúlyozni, hogy nem régi rendszert akar visszahozni, hanem „új Argentínát épít”.

Egyelőre Kirchner is próbál háttérben maradni, az előválasztást követő ünnepségen sem jelent meg, és a jóval népszerűbb és kevésbé megosztó Fernándezre tolja a reflektorfényt. A kérdés az, hogy ez meddig marad majd így.

(Borítókép: Alberto Fernandez és Cristina Fernández de Kirchner hívei a fővárosban tartott kampánygyűlésen, május 25-én. Fotó:  Gabriel Sotelo/NurPhoto via Getty Images Hungary)