Piroska
-3 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Ezért csődöl be újra Argentína

000 APW2002072665190
2014.07.06. 09:00
Egy bírósági döntés miatt az argentinoknak július végéig ki kéne fizetniük egy kormány által csak keselyűnek titulált New York-i hedge fundot, ennek viszont könnyen államcsőd lehet a vége, bár a helyzet nagyon bonyolult, és még különmegállapodás is lehet a vége. Az argentin gazdaság viszont még mindig nagyon gyenge lábakon áll: a statisztikákat manipulálja a kormány, az infláció miatt menekül a tőke az országból, ráadásul az állam pillanatok alatt lenyúlja bárki vagyonát.

Az argentin válogatott egyelőre brillírozik a világbajnokságon, viszonylag simán jutottak tovább a csoportjukból, és már a legjobb négy között van. Ez jó hír az argentin focirajongóknak, de biztos nem ez volt az a hír, ami mostanában a legtöbb argentint érintette: június közepén ugyanis az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította az ország fellebbezését az argentin államot pénzelő befektetőkkel szembeni ügyben.

Ez azt jelentette, hogy most június 30-ig hirtelen elő kellett volna szedniük valahonnan 1,33 milliárd dollárt, hogy rendezzék az adósságukat. Az argentinok viszont nem akartak fizetni a befektetőknek, akikkel már 12 éve vitáznak, viszont így a maradék államadósságuk törlesztését sem folytathatták.

Az adósságot tehát nem azért nem fizetik ki, mert nem tudnák, hanem mert egy részét nem akarják, ami miatt a maradékot a szabályok szerint nem is fizethetik ki. Ez pedig a technikai államcsőd állapota, így az ország kénytelen lesz valamit lépni, ha el akarja kerülni a formális csődöt, ameddig még 30 napja maradt.

De miért pereskedik egyáltalán Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága amerikai befektetőkkel?

Szabadságharc a keselyűk ellen

Az egész történet azzal kezdődött, amikor az argentin állam 2001-ben hirtelen képtelen volt tovább törleszteni 93 milliárd dollárnyi adósságát, és államcsődöt jelentett. A hitelek egy részét azóta sikerült újratárgyalniuk: 2005-ben és 2010-ben az eredeti adósság több mint kilencven százalékát alakították át hosszabb távú és sokszor az eredeti kötvények töredékét érő hitelekké, azaz egy csomó tartozás végül fizetés nélkül lekerült az országról. 

Voltak viszont olyan hitelezők, akik az adósságrendezésből kimaradtak, nem fogadták el a veszteségeket. Ők perek sorát varrták a nem fizető argentinok nyakába, hogy végre megkapják a pénzüket. Ezeket a pénzeket az argentinok rendre azért nem adták vissza, mert a többi adósságukhoz hasonlóan kevesebb pénzt akartak lehetőleg hosszabb idő alatt törleszteni.

Az egyik legkomolyabb ilyen ügy miatt került most bajba az ország: a bíróság döntése miatt ugyanis az, hogy nem fizették ki az 1,33 milliárd dollárt az argentin kormány által egyszerűen "keselyű befektetőknek" titulált New York-i hedge fundnak, az Elliot Managementnek, azzal jár együtt, hogy a korábban sikerrel újratárgyalt és újraütemezett hiteleiket sem törleszthetik tovább. Az argentinok szerint nagyjából 15 milliárd dollárnyi hitelről van szó.

Még mindig nincs lejátszva az ügy

A jelenlegi helyzet tehát nem túl jó az argentinoknak, hiszen a becsődölt hitelek rontják az adóbesorolásukat, és teljesen kizárja őket az amerikai tőkepiacokról, így drágábban tudják finanszírozni az államot a nemzetközi tőkepiacokról. 

Jelenleg két út áll az argentinok előtt: kifizethetik a keselyűket, és akkor elkerülik az államcsődöt, vagy azt is megtehetik, hogy nem fizetnek az Elliotnak, és becsődölnek. A csődnek nagy ára lenne, hiszen durván lerontaná az adóbesorolásukat, és az amerikai tőkepiacokról teljesen kizárná őket, így drágábban tudnák finanszírozni az államot a nemzetközi tőkepiacokról. Ez egyáltalán nem jönne jól most, amikor az argentin államnak sürgősen új hitelekre lenne szüksége azokhoz a beruházásokhoz, amik lehetővé tennék, hogy az ország profitáljon a gazdag palagáz-készleteiből.

A csőd után ugyanakkor a külföldi hiteleket az argentin jog fennhatósága alá vonva tudnák átstrukturálni, így a keselyűk nem fordulhatnának többet az amerikai bíróságokhoz, amit Cristina Fernández de Kirchner elnök morális győzelemként tudna otthon eladni, bár az egyébként is gyenge lábakon álló argentin gazdaság számára az államcsőd lehet, hogy végzetes csapás lenne.

Így tehát a megegyezés marad, amivel viszont az a baj, hogy ebben az esetben az átstrukturált hitelek tulajdonosai perelhetnek arra hivatkozva, hogy ha az Elliotnak képesek az eredeti feltételek mellett törleszteni, akkor nekik miért nem.

A legvalószínűbb opció szerint Argentína megállapodhat az Elliottal, és a hitelt újabb államkötvények kibocsátásából fizetnék, tehát görgetnék az adósságot. Ennél sokkal fontosabb viszont, hogy ha ezt el tudják húzni 2015-ig, akkor a korábban újrastrukturált hitelek tulajdonosai az erre vonatkozó joguk elévülése miatt már nem tudnának perelni azért, hogy rájuk is az eredetileg letárgyalt feltételeket alkalmazzák.

Nem a gazdaság miatt van baj, de koránt sincs minden rendben

A helyzet tehát nem egyszerű, ráadásul a kaotikus argentin gazdasággal komoly bajok vannak. "Belpolitikai szempontból elég kényes helyzetben van az argentin kormány, hiszen ha kifizetik a pernyertes kötvénytulajdonosokat, akkor engednek az általuk keselyűknek titulált hitelezőknek, ha viszont nem fizetnek, akkor az államcsőd miatt menekülni fog a tőke, megugrik az infláció, ami szintén komoly belpolitikai következményekkel járhat. Nagyon jót biztos, hogy nem fognak tudni lépni ebben a helyzetben, szerintem időhúzásra játszanak, és arra, hogy valahogy fizetnek majd, de kevesebbet, mint amennyit eredetileg kellett volna" - mondta az Index kérdésére Móró Tamás, a Concorde részvénystratégája.

Móró szerint a mostani helyzet inkább jogi, mint gazdasági okokra vezethető vissza. Bár az argentin gazdaság elég komoly problémákkal küszködik, itt alapvetően az amerikai bírósági ítélet miatt került elő az államcsőd lehetősége.

Bármi is történik majd, az mindenképp érdekes, hogy Argentína, amely a XX. század első felében még a világ egyik leggazdagabb országa volt, az utóbbi időben időről-időre a mostanihoz hasonló helyzetbe kerül. De mi az oka annak, hogy még a nagy államcsőd után több mint tíz évvel is ennyire gyenge lábakon áll az ország?

Száguld a gazdaság, vagy mégsem?

"Az argentinok a külső egyensúlyt nagyjából megteremtették, a probléma inkább a folyamatos költségvetési hiánnyal és a magas inflációval van. Évek óta probléma volt, hogy a valóságos inflációs adatot messze alulbecslő manipulált számokat hoztak ki a hivatalos statisztikák. A hatalmas infláció miatt az ország versenyképessége romlott, több helyen áruhiány lépett fel, a belföldi megtakarítók elkezdték a devizát külföldre menekíteni" - mondta Móró a jelenlegi gazdasági helyzetről.

Ha csak a gazdasági növekedést nézzük, Argentína utóbbi tíz éve egyértelmű sikersztorinak tűnik, hiszen többször is éveken keresztül láttunk akár 8-10 százalék körüli növekedési ütemet.  A valódi növekedés viszont ennél sokkal alacsonyabb lehetett, hiszen a pénz értéktelenedése miatt a gazdaság szereplőihez már csak a növekedés töredéke jutott el. Független közgazdászok becslései szerint akár a 25-30 százalékos infláció sem volt ritka az országban.

Nem volt ugyanakkor mindig ekkora probléma Argentínában az infláció: a kilencvenes években végig alacsony volt a pénzromlás üteme, viszont a kormányok évről-évre masszívan mínuszos költségvetéseket hoztak össze, miközben a törvényben rögzítetteknek megfelelően a jegybank csak akkor nyomtathatott pesót, ha rendelkezett hozzá dollárfedezettel. Időközben ráadásul a korábbi privatizációkból származó bevételek is elfogytak, így az államadósság egyre csak hízott, tehát az adósságszolgálatra is egyre több pénz ment el.

Az infláció 2003 után, Néstor Kirchner hatalomra kerülésével kezdett megugrani, ami felesége és egyben utódja Cristina Fernández de Kirchner kormányzása alatt is így maradt.

Unortodoxia a gyakorlatban

A 2001-es államcsőd után Néstor Kirchner mindent egy lapra tett fel: az volt a célja, hogy az ország függetlenné váljon az IMF-től, amely az argentin vezetés szerint valójában többet ártott, mint használt a válságkezelés során. A Kirchnerek által képviselt gazdasági elképzelésekben ugyanis fontos szerepet kap az állam: a gazdaságfejlesztési és szociálpolitikai program megvalósításához pedig pénzre volt szükség. Az újabb hiteleket viszont a magas államadósság miatt el kellett kerülni, ezért a kormány a magánnyugdíjakra, és a jegybank devizatartalékára tette rá a kezét.

Ennek következtében pedig ugyan sikerült visszafizetni az IMF-hitelt, ugyanakkor a kormány bőkezű költekezése a magas infláció egyik kiváltó oka. Kirchner gazdasági minisztere, Amado Boudou egyszer például azt nyilatkozta, hogy az "infláció a közép- és felső osztályok problémája" és a cégeket hibáztatta, amiért árakat emelnek.

Azt se lehet ugyan állítani, hogy az argentin vezetőket hidegen hagyja az infláció: egy 2011-es rendelet óta a független elemzőknek 125 ezer dolláros büntetéssel kell szembenézniük, ha nem a kormánynak tetsző módon számolják ki az infláció mértékét.

A kirchnerizmus ezen kívül magas adóterheket is jelent a gazdagok felé, amelyből a szegényeknek osztanak újra, de az állam előszeretettel jelenik meg tulajdonosként is a gazdaságban.

Ennek a legutolsó állomása az volt, amikor az argentin parlament megszavazta azt a törvényt, ami feljogosítja Cristina Kirchner elnököt, hogy lefoglalja a spanyol Repsol vállalat tulajdonában levő YPF SA, az ország legnagyobb olaj- és gáztermelője részvényeinek 51 százalékát. Kirchner azzal indokolta a lépést, hogy a spanyol tulajdonos nem ruházott be eleget az argentin cégbe, és emiatt közel két évtized után az eddig exportőr ország nettó energiabehozatalra szorult.

Menekül a tőke, rendelettel marasztalják

Nem csak az infláció nőtt viszont a kormány költekezése miatt: a növekvő kormányzati kiadásokat részben az ország nemzetközi devizatartalékaival fedezték, ami miatt már évek óta korlátozzák a dollárvásárlást, hogy megakadályozzák a tőke menekülését az országból, ami nehezen bírja az átlagon felüli inflációt.

És ez egy ideje már nem csak a cégeket érinti:  dollárt csak a központilag meghatározott árfolyamon lehet venni legálisan, ezért sokkal jobban megéri "kék árfolyamon", tehát illegálisan beszerezni az amerikai pénzt, hiszen ezen az árfolyamon sokkal több peso kerül a pénztárcánkba, mint az államilag szabályozott rendszerben. Az Argentínába utazó turistáknak így a szokásostól eltérően azt szokták tanácsolni, hogy minél több dollárt vigyenek magukkal készpénzben, mert a fekete piacon elég jó pénzt adnak érte.

Év elején a tőkemenekülés elleni harc odáig jutott, hogy a kormány az online vásárlásokra is korlátozást vezetett be: a szabály értelmében egy amazonos vásárláshoz a vámhivatalban kitöltött nyilatkozatok kellenek, hiszen egy argentin állampolgár évi két online vásárlásra jogosult összesen 25 dollár értékben, aki ennél többet akar költeni, annak már 50 százalékos adót kell fizetnie a vásárlás után.

De akkor hogyan tovább?

Korlátozásokkal hosszú távon valószínűleg csak toldozni lehet az argentin gazdaságot, ezért valamit mindenképp kell tenni az inflációval, és a dollár kettős árfolyamával. Az év elején a jegybank leértékelte a pesót, és kamatot emelt, hogy megakadályozza az infláció elszállását.

Az Elliott-ügy hosszabb távon pont arra lehet hatással, ami az argentín gazdaság számára a legfontosabb, ez pedig a hitelesség és a bizalom. Ha a kormányzat bebizonyítja, hogy rendes adós, akkor az argentin vállalatok is könnyebben juthatnak majd pénzhez.

Ha a kormányzat meg akarja akadályozni a tőke menekülését, akkor olyan gazdasági környezetet kell teremtenie, ahol a vállalkozóknak érdemes befektetni, nem kell attól tartaniuk, hogy az infláció miatt elértéktelenedik a pénzük, vagy az állam hirtelen lenyúlja a hosszú évek során felépített vállalkozásukat.

Daren Acemoglu, az MIT közgazdász-politológusa szerint jelenleg a Kirchnerék vezette oligarchák uralják az országot, és az olyan ügyek, mint az YPF és a magánnyugdíjak államosítása, vagy a 2001-es "Corralito", amikor a de la Rúa-kormány bankrohamtól félve befagyasztotta a bankszámlákat, nem használnak az argentin gazdaságnak.

Az országban a negyvenes évek óta a peronizmus uralkodik, a peronista párt, a Partido Justicialista dominál,amelybe Kirchner is tartozik. A peronisták pedig hagyományosan nem ijednek meg attól, hogy politikai eszközökkel tartsák fenn a gazdasági hatalmukat. Viszont ha ez nem változik, hosszú távon csak az elszegényedés lehet az ország sorsa.

Sok múlhat például azon, hogy  az  országban van a világ harmadik legnagyobb palagáz-tartaléka: a hatalmas nyersanyagkészletek ugyanis klasszikusan kiváló terepet nyújtanak a politikusoknak a gazdasági hátországuk megerősítésére. A palagázt ugyanakkor arra is fel lehetne használni, hogy végre helyreállítsák a külföldi befektetők bizalmát, hogy inkább jöjjön, és ne meneküljön a pénz az országból.