Áprilisban megszűnik a UPC
Áprilisig lesz már csak UPC, utána a céget felvásárló Vodafone márkanevén fog futni minden mobil- és vezetékes szolgáltatásuk, írja a HWSW.hu. A felvásárlásról itt olvashat bővebben, a UPC nevet egyébként a cég Magyarországon, Romániában és Csehországban használta, Németországban Unitymedia néven futott.
Az üzlet hátterében az áll, hogy a Vodafone integráltabb szolgáltató kíván lenni szerte a világon, egyszerre adva mobilszolgáltatást, tévét, internetet és vezetékes telefont. Eddig nálunk ezt érdemben csak a Telekom tudta, a többiek közül a Telenor kizárólag mobilszolgáltató, a Digi pedig ugyanezt az utat járná be (az Invitel felvásárlása után), de a mobilszolgáltatásukon még bőven dolgozniuk kell. Ráadásul úgy tűnik, hogy erősen nehezített pályán, de ez már másik téma. Mostantól mindenesetre a Vodafone-nal érdemibb versenytársa akadhat a Telekomnak, és ettől a verseny élénkülése is várható.
![tk3s dsc05520](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2976/29768/297684/29768497_0dc9c544f3a74959e8dc6dc555317ccf_wm.jpg)
A UPC alapvetően internet- és tévészolgáltatást értékesített nálunk, de 2014-től megpróbálkoztak virtuális mobilszolgátatással is. A jelenlegi UPC Mobil-előfizetők most a határozott idejű szerződésük végéig használhatják jelenlegi formában a szolgáltatást, azután új csomagot fog ajánlani nekik a Vodafone. A UPC márka tehát elég gyorsan, kevesebb mint egy éven belül teljesen el fog tűnni az országból.