Ugyanaz az ember szerezhette a strómanokat Tarsolynak és Simonkának

2019.11.15. 08:54

Különös szereplő köti össze Magyarország történetének egyik legnagyobb pénzügyi csalását, a 250 milliárd forintos mínusszal végződő Quaestor-botrányt és a költségvetési csalással vádolt Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ügyét – tudta meg a 24.hu.

A lap szerint a Tarsoly Csabához köthető brókerbotrány egyik legemlékezetesebb felvonásában ugyanaz az ember szerezhette a Quaestor-ügy legendássá vált strómanját, Orgován Bélát, mint aki az ügyészség szerint a Simonka által létrehozott bűnszervezetben biztosította a stróman ügyvezetőket.

A könyvelőként és „reorganizációs szakemberként” tevékenykedő J. Gábor ugyanakkor mindkét ügyben megúszta a vádemelést.

A brókerbotrány esetében a G7 számolt be arról, hogy a Quaestor irányítását rövid időre átvevő, büntetett előéletű közmunkást, Orgován Bélát J. Gábor ajánlotta be Tarsoly Csabáéknak. A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vád alá került Simonka György és 32 társa ügyében pedig J. Gábor is gyanúsított volt, ám feltehetően 

a vádhatósággal kötött megállapodás alapján elkerülhette a felelősségre vonást. Úgy tudjuk, a vádirat említést is tesz arról, hogy részben J. Gábor terhelő vallomása alapján emeltek vádat a fideszes politikus és társai ellen.

A férfi aztán 2012-ben csatlakozott a Simonka-féle körhöz. Ott is hasonló tevékenységet végzett, mint a Quaestornál. Az ügyészség szerint a többi közt az volt a feladata, hogy a Simonka és társai által szőtt céghálóban szereplő társaságoknak stróman ügyvezetőket biztosítson. Emellett a férfi közvetítette ki a politikusnak azt a személyt is, aki azt állította, hogy kenőpénzért cserébe le tudja állíttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által indított eljárásokat.

A Simonka-féle Pusztaottlaka szellemberuházásairól készült videónkat itt nézheti meg, a strómanélet elviselhető könnyűségéről írt strómantipológiánkat pedig itt olvashatja el.