Etelka, Aletta
1 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Az ég kék, a fű zöld, Magyarországon pedig milliók élnek drága és rossz lakásokban

B RKL20180429011
2019.11.18. 20:36 Módosítva: 2019.11.18. 22:23

Bár 2018-ban és 2019 első felében számos lakáspolitikát érintő kérdésben jelentős változásokat és fordulatokat láthattunk, a lakásszegénység szempontjából az alapvető tendenciák inkább a helyzet romlásának az irányába mutatnak továbbra is. Nincs okunk feltételezni, hogy érdemben csökkent volna annak a 2-3 millió embernek a száma, akiket valamilyen formában érint a lakásszegénység.

Ezekkel a sorokkal kezdődik a Habitat for Humanity lakhatási jelentése. A keresztény hátterű, rászorulóknak társadalmi munkában megfizethető házakat építő szervezet magyar irodája 2011 óta rendszeresen, minden évben megjelentet egy átfogó jelentést a magyarországi lakáshelyzetről.

A 2019-es jelentés megállapításai között több olyan is van, amit akár változtatás nélkül átmásolhattak volna az elmúlt évekből, ugyanis hiába vannak a kormánynak lakáspolitikai intézkedései, azok érdemben nem segítenek az ország lakhatási problémáin. Ez persze nem kizárólag a kormány hibája, az ingatlanárak emelkedése egy bővülő gazdaságban törvényszerű, de a kutatások szerint lenne még mozgástere az államnak, milliókon segítene, ha szociális szempontok érvényesülnének a lakáspolitikában. De ez nem történik meg, és ez látványos következményekkel jár. Például csak az áramot tekintve több mint egymillió ember, azaz a teljes lakosság tizede billeg annak a határán, hogy tartozásai miatt kikötik a villanyt, és

a 4.4 millió magyarországi lakóingatlanból nagyjából 3.5 millió nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak.

Mivel a lakásokban többnyire nem egyedül élnek az emberek, ezért ennél még nagyobb számot kapunk, ha azt nézzük meg, hányan élnek rossz minőségű otthonokban. Ez egy nagy szám, de kutatási eredményként nincs benne semmi meglepő, elég, ha az elmúlt évek lakhatási jelentéseiről szóló cikkeknek a címét összeolvassuk.

Miközben a tehetősebbeknek kedvező lakástámogatási formákat és az azokra fordított állami forrásokat folyamatosan bővíti a kormány, és összességében a lakhatásra fordított állami kiadások növekvő tendenciát mutatnak, a szegényebb, igazi lakhatási problémákkal küzdőkön szinte egyáltalán nem segít.

A jelentés szerint még a térségben is sereghajtó Magyarország szinte mindegyik lakhatási szegénységet vizsgáló adat alapján. Például a kedvezőbb helyzetű és a szegényebb háztartások egy főre eső lakhatási költségei között átlagosan kétszeres különbség van a visegrádi országok között. Magyarországon viszont ennél súlyosabb az egyenlőtlenség, az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező háztartások büdzséjéből a lakhatási költségek a kétszeresnél jóval többet visznek el a jobban keresőkhöz képest.

Valószínűleg ezt a cikket is sokan olvassák azok közül, akiket érint a lakhatási szegénység valamelyik formája. Sőt, ezt a cikket egy olyan ember írja, aki egy 8 négyzetméteres cselédszobát bérel Budapesten, rezsivel együtt 55 ezer forintért.

És ez egyáltalán nem kirívó helyzet, rengeteg fiatal bérlőnek sokkal rosszabb a helyzete, az emelkedő albérletárak mellett sokakat még a bérlői léttel járó bizonytalanság is sújt, és a bérelt lakások állapotára is sokan panaszkodtak, ahogy ezt – szintén a Habitat kutatása alapján – külön cikkben is megírtuk.

Ami tavaly óta a kormányzati politikában változott, az sem abba az irányba, ami a lakhatási válság megoldásában segítene.

Bár a lakás-takarékpénztárak sem kifejezetten a lakásszegénységben élőket segítették, mégis fontos szerepet töltöttek be például a fiatalok első lakásának megszerzésében. Ezt a lehetőséget tavaly év végén nyírták ki. A megszüntetés után felszabaduló közpénzeket a kormány a csok szélesítésére használja, azt azonban évek óta látni, hogy a csok, és általában véve a kormány családpolitikája, leginkább a jobban kereső háztartásoknak segít, míg a lakásszegénység által érintett társadalmi csoportok szisztematikusan ki vannak szorítva a lehetséges kedvezményezettek köréből.

Az adatok szerint 2019 elején a kiadásra meghirdetett lakások árának országos átlaga 2 391 Ft/nm volt. 2011-hez képest ez majdnem 90 százalékos emelkedés. Budapest esetében a helyzet még súlyosabb, az átlagár 3 165 ft/nm, ami majdnem 130 százalékos növekedés. Ezt a brutális áremelkedést messze nem kompenzálja a bérek emelkedése.

A lakhatási válság mélyülését mutatja az is, hogy a jövőben a kormányzati szereplők a lakhatási kérdést még inkább alárendelnék a családpolitikai és makrogazdasági szempontoknak, azaz továbbra is a már eleve extrém magas magántulajdonosi arány növelése a cél. Az elemzők szerint ez is a lakásszegénységben élők számának további növekedésével jár majd.

Az a perverz újraelosztásnak is nevezett társadalompolitika, ami alulról felülre csoportosítja át a közpénzeket, a jelentés szerint továbbra is maradni fog: 2019-ben nagyjából 300 milliárd forintot, addig 2020-ban már majdnem 350 milliárd forintot tervez költeni a kormány lakhatási kiadásokra a 2020-as költségvetési terv alapján, ami azt jelenti, hogy majdnem tizenegyszer annyit fog a kormány szociálisan nem célzott módon lakhatási célokra elkölteni, mint amennyit a kifejezetten rászoruló családokra célzott módon költ.

A teljes jelentést itt lehet elolvasni.

(Borítókép:  Egy régi függőfolyosós lakóház a IX. kerületben / MTI / Róka László )