Több mint 200 dolgozóját bocsátja el egy zalaegerszegi autóipari beszállító
2020 elején csoportos létszámleépítésre készül a zalaegerszegi Eckerle Automotive Zala Kft., tudta meg kedden az Alfahír. A 225 zalaegerszegi munkavállalót arról tájékoztatták, hogy a vezetés december 3-án csoportos létszámcsökkentés végrehajtásáról határozott. A döntés hátterében
"a munkáltató működésével összefüggő ok, a külföldi kereslet, megrendelésállomány lecsökkenése,
abból adódóan tulajdonosi döntés értelmében a gyártási tevékenység 2020 év eleji leállítása és így a működéshez rendelkezésre álló források beszűkülése áll."
A cég már novemberben jelezte, hogy problémáik vannak, és három alkalommal is tárgyalásra hívta a munkavállalók képviselőit, ezekre a leülésekre november 18-án, 27-én és december 3-án került sor. Ezeken jelezték, hogy a munkáltató nem lát lehetőséget a csoportos létszámcsökkentés elkerülésére.
A portált az üzem dolgozói arról tájékoztatták, hogy a gyártósorok gépeit elkezdték leszerelni és elszállítani. A Németországban alapított Eckerle Csoport különböző berendezésekkel látja el az autóipar igényeit, a cégnek további telephelyei működnek a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön és a Baranya megyei Bólyban is.
A hazai gazdaság egyik alapját jelentő autóipar helyzete jelenleg elég bizonytalan az esetlegesen közelgő válságtól való félelem miatt, az év folyamán a járműipari vállalatok közül néhányban létszámstopot rendeltek el, a határozott idejű szerződéseket nem hosszabbítják meg, a megüresedő pozíciókat nem töltik fel, a műszakok számát csökkentik, vagy csúsznak a beruházások, projektek.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)