Vajon mit lát Orbánék bizalmasa a Hollóházi porcelángyárban?

Januárban új gazdája lett Magyarország egyik legismertebb és legnagyobb múltra visszatekintő porcelángyárának, a Hollóházi Porcelánmanufaktúrának. Bár egy ideig nem lehetett tudni, hogy ki volt az egyetlen licitáló, aki elindult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő árverésén, később kiderült, hogy Várhegyi Attila, korábbi kulturális államtitkár és Szolnok egykori polgármestere vásárolta meg, akit korábban hűtlen kezelés miatt elítéltek és aki évek óta az Orbán-kormány egyik legfontosabb kommunikációs háttéremberének számít.

Várhegyi pedig vevőként vállalta, hogy a hollóházi porcelángyártást hungarikumként megőrzi, és azt is, hogy a társaság a főtevékenységét, a háztartási kerámia gyártását fenntartja addig, amíg az állam kizárólagossággal biztosítja részére díjfizetés ellenében a Hollóháza védjegy használatát az üzleti, piaci tevékenységéhez.

Nem ez az első porcelángyár, amelyre szemet vetettek kormányközeli üzleti körök, pár évvel ezelőtt a pécsi Zsolnay gyárat akarta különböző jogi kavarásokkal kicsavarni a szír származású tulajdonos, Bachar Najari kezéből a fideszes önkormányzat, hogy aztán a Paár Attila fémjelezte WHB csoporthoz kerüljön a cég. Az önkormányzat akkor felszámolást kezdeményezett, egy rakás pert indított a tulajdonos ellen, egy párhuzamos céget is alapított, amibe a dolgozók egy részét is átcsábították, végül azonban az önkormányzat nem járt sikerrel, és feladta a küzdelmet a Zsolnayért.

A Hollóházival sokkal könnyebb volt a helyzet, az ugyanis eddig teljesen állami tulajdonban volt, így csak meg kellett hirdetni, és el kellett eladni. Nagy kérdés viszont, hogy az új tulajdonos mit lát a Hollóházi gyárban, miért érezte úgy, hogy jó üzlet azt megvásárolni, mikor a cégtől 1990 óta nem tudott megszabadulni az állam. A porcelánpiac pedig valószínűleg inkább rosszabb lesz a következő években, mint jobb. Persze lehet, hogy Várhegyi Attila és csapata tud valamit, amit senki más.

Mit is vett a vásárló?

A Hollóházi porcelángyár egy valóban nagy múltra visszatekintő cég, amely azonban nem annyira tudott megküzdeni a porcelánipar átalakulásának kihívásaival. Máshogy fogalmazva eszmei értéke hungarikumként és felismerhető magyar márkaként van, gazdasági értelemben viszont nem olyan nagyon kecsegtető üzlet. Nem is csoda, hogy eddig nem nagyon kellett senkinek.

A manufaktúrát 1777-ben alapították, ezzel ez a legrégebbi folyamatosan működő porcelángyár az országban. A Károlyi-család birtokán működő üveghuta 1831-ben állt át edénygyártásra, az évszázad sorén pedig folyamatosan kialakultak az itteni porcelánokat megkülönböztető minták, jellegzetességek. A porcelán amúgy a kor egyik csúcsterméke volt, a magyar porcelángyárak pedig igazi high-tech üzemeknek számítottak a maguk idejében.

Kicsit ugorva az időben, a gyárat 1948-ban államosították, onnantól pedig folyamatosan állami tulajdonban volt. Igaz a rendszerváltás után privatizálni akarták az üzemet, azt viszont végül egy állami bank, a Corvin Bank vette meg, ami később a Magyar Fejlesztési Bankba olvadt, innen pedig a Hollóházi végül a Nemzeti Vagyonkezelőhöz került. A gyárat aztán többször próbálták privatizálni, de egyszer sem jelentkezett vevő.

Viszont 2011-ben így is felszámolás alá került a cég, mert nem fizette ki a tartozásait, ekkor a gyár ingatlanjait a Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft.-be, az eszközöket, dolgozókat és a menedzsmentet pedig a Magyar Porcelángyár Kft.-be mentették át. Ez utóbbit vásárolta most meg Várhegyi Attila, vagyis az épületet továbbra is egy állami cégtől bérli, ahogy a Hollóházi védjegyet is, amely az államé. Igaz, a céget ismerők szerint ezért nem kért olyan nagyon nagy összeget az állam. 

A Hollóházi Porcelángyárnak finoman szólva nem megy igazán jól az üzlet, Az elérhető mérlegei szerint a cég 2015 és 2018 között csak egy évben, 2017-ben tudott nyereséget termelni, akkor közel 654,5 milliós nettó árbevétel mellett 30,8 millió forint profitot hozott a cég. Előtte és utána viszont bőven 20 millió forint fölötti veszteséget kellett a gyárnak elkönyvelnie, sőt, 2015-ben 45 milliót bukott.

A gyár évente úgy 100 tonna porcelánt állít elő, miközben Lengyelországban és Portugáliában 6-10 ezer tonnás, Törökországban pedig 40 ezer tonnás kapacitású gyárak árasztják el a piacot kerámiákkal. Ezekkel, de még a magyar Alföldi porcelángyárral sem tudja kapacitásban fölvenni a versenyt a Hollóházi - bár szakértők szerint évi úgy 500 tonnát elő tudna állítani a gyár, ha lenne elég kereslet. Ahhoz viszont nem elég erős a Hollóházi márkaneve, hogy kevés de drága termékekre specializálja magát, ahogy a globálisan ismert és elismert Herendi teszi. Így a Zsolnayhoz hasonlóan valahol a kettő között lavírozik a Hollóház.

Ha mindez nem lenne elég baj, a gyár a céget ismerők szerint munkaerőhiánnyal is küzd. Az államnak részben azért is volt fontos a Hollóházi fenntartása, mert az ország észak-keleti csücskében lévő gyár a kevés helyben elérhető munkahelyek egyike volt valaha. Azóta viszont a munkaerő egy része vagy nyugatra (Magyarország nyugati felére, vagy még tovább) vándorolt, vagy a közeli kassai ipari park valamelyik üzemében talált munkát, ahová a környékről busszal viszik a dolgozókat, így úgy tudjuk, nem is igazán könnyű megfelelő szakembereket találni a nagyjából 100 munkahelyre.

Kecsegtető cserépbiznisz?

Kérdés persze, hogy akkor miért látott a gyárban fantáziát az Orbán-kormány kommunikációs bizalmasa. Ráadásul hozzáértő források szerint a kifizetett 175 millió forinttal igazából elég jól járt az állam, ez nagyjából az eszközök könyvi értékének felel meg, a valóságban nem ér ennyit a gyár, így arról sincs szó, hogy az állam olcsón csókosok kezére játszaná az állami vagyont.

Szinte azonnal, ahogy kiderült, hogy kormányközelbe sikerült privatizálni a Hollóházi gyárat, felröppentek a hírek, hogy az új tulajdonos az állami építkezési pályázatokra, azon belül is az épületkerámiák gyártására repülne rá. A Szabad Pécs a cikkében, amelyben megírta, hogy Várhegyi Attila vásárolta fel a gyárat, azt is írta, hogy amint az új tulajdonos képbe került, elkezdődött a kísérletezgetés az épületkerámiák gyártásával, arra utalva, hogy a cég az új vezetés alatt esetleg azokra a felújítási projektekre pályázna, amelyeken eddig leginkább a Zsolnay indulhatott sikerrel - nem véletlenül fájt a pécsi gyárra a fideszes körök foga. Részben azért is kerültek eddig a Zsolnayhoz ezek a megbízások, mert eredetileg is a Zsolnay gyártotta le a felújításra váró tetőcserepeket, épületkerámiákat, de azért is

A Hollóházi étkészleteket, ajándéktárgyakat, még ékszereket is gyártott hosszú története során, épületkerámiákat viszont soha, éppen ezért egy, a céget ismerő forrásunk szerint ha valaki az épületkerámia-pályázatokon akar aratni, akkor semmivel sincs előrébb a gyár megvásárlásával, mintha egy üres gyártelepet vesz valahol Budapest környékén. A gyártáshoz szükséges technológiát és szaktudást ugyanis a Hollóházi gyárba is ugyanúgy meg kell vásárolni, mint egy üres gyártócsarnokba. Kerestük a gyár vezetőit, hogy meg tudják-e erősíteni, hogy épületkerámiák gyártásával kísérleteznek, de eddig nem kaptunk választ. Annyi biztos, hogy 2018-ig ilyen kísérletezés nem folyt a cégnél. 

A másik probléma ezzel az elmélettel az, hogy nincs jelenleg túl sok olyan nagy felújítási projekt, amelyhez épületkerámiák kellenek. A Várban és a Kossuth téren is több kormányzati épület vár felújításra, de egyiken sincsenek kerámia tetőcserepek, a nagyobb projekteket, mint például az Iparművészeti Múzeum tetejének felújítását már el is nyerte a Zsolnay (igaz, ezt a projektet azóta leállították).

Ahogy korábban a Zsolnay gyár körüli kavarásokról szóló cikkünkben írtuk, volt már rá példa, hogy más cég nyerte el a pécsi manufaktúra kerámiáinak cseréjét, viszont sok ilyen felújításnál óriási előnye van a Zsolnaynak, ugyanis sok szobor és egyéb dísz vagy le van védetve, vagy az eredeti tervek és öntőformák vannak a Zsolnaynál, így azt Pécsett sokkal egyszerűbben pótolni lehet, mint bárhol máshol.

Azért vannak olyan projektek, amelyek nagy üzletet jelenthetnek egy kerámia cserepeket gyártó cégnek. Ilyen például a Diósgyőri vár rekonstrukciója, amelyet a legutóbbi látványtervek szerint mázas cserepekkel terveztek reprodukálni, több bizonyíték is van ugyanis arra, hogy eredetileg is ilyen cserepek borították a vár tornyainak tetejét. Ez elég nagy biznisz lenne annak, aki megkapja. Viszont a projektgazda miskolci önkormányzat - amelyet az őszi önkormányzati választáson az ellenzéki Veres Pál vezet polgármesterként - egyelőre mérlegeli, hogy hogyan lehetne viszonylag költséghatékonyan megoldani a felújítást, és bár egyelőre még egyeztetés alatt vannak a végleges tervek, nem úgy tűnik, hogy az önkormányzat rengeteg pénzt szeretne erre kiszórni, főleg kormányközeli vállalkozóknak. A vár teljes külső rekonstrukciójára kiírt pályázatban nem szerepelnek konkrétan a mázas tetőcserepek.

Borítókép: MTI Fotós: Vajda János