Koronavírus: 92 százalékkal kevesebb autót adtak el Kínában

2020.02.21. 13:54

Sorra jönnek ki a gazdasági mutatók, amelyek jelzik, hogy mekkora hatása van a koronavírus-járványnak a globális és a kínai gazdaságra. A BBC például azt írja, hogy februárban 92 százalékkal estek vissza az autóeladások. Vagyis

gyakorlatilag nem vettek autót a kínaiak ebben a hónapban. 

A hónap első hetében naponta átlagosan mindössze 811 autót adtak el egy nap az egész, 1,4 milliárd lakosú országban. Mindez elképesztően kevés a világ legnagyobb autópiacának számító országban, ahol tavaly több mint 21 millió kocsit adtak el, vagyis egy napra több mint 57 ezer eladott autó jutott. Az eladási statisztikák amúgy már a járvány kitörése előtt is visszaesést jeleztek, akkor még leginkább a kínai–amerikai kereskedelmi háború negatív gazdasági hatásai miatt vettek kevesebb kocsit a kínaiak. 

A potenciális vásárlók is inkább otthon maradtak, és kerülnek minden nyilvános teret, de sok autókereskedés se nyitott ki a hónap elején. A vírus bizonyos innovációk fejlesztésére is kényszerítette a kínai autós cégeket, a Geely nevű kínai autómárka például bevezetett egy „kontakt nélküli” értékesítési rendszert, vagyis online ki lehet választani, melyik autót szeretné a vevő, aztán pedig azt házhoz viszik neki, így nem kell elmennie egy az autószalonba.

Ahogy arról már korábban is írtunk, az autóeladások mellett az autógyártást is eléggé visszaveti a koronavírus Kínában, több gyárban a járvány miatt leállt a termelés. A járvány epicentrumának számító Hupej tartomány ráadásul Kína negyedik legnagyobb autógyártó régiója.