A szaúdi dömping és a koronavírus bedöntötte az olajárat

Vannak olyan esetek, amikor egymástól független hullámmozgások rendkívüli mértékben felerősítik egymást. Egy termék, legyen az akár az olaj, vagy a földgáz piaci ára mindig a kereslet és a kínálat viszonyából alakul ki. Márpedig a hátrahagyott hétvégén a szénhidrogénpiacokon a potenciális kínálat sokat emelkedett, az előrejelzett kereslet pedig apadt.

Ezek után aligha meglepő, hogy március 6-a, péntek és március 9-e, hétfő között összeomlott az olajár, a jegyzések 25-30 százalékot estek, a Brent 34 dollár/hordóig, a WTI olaj pedig 30 dollár/hordóig zuhant. Részben az olajár zuhanása, részben a koronavírus gazdasági következményeivel kapcsolatos félelmek miatt hétfőn a részvénypiacok is hatalmasat zuhantak: az amerikai részvényindexek 7% körüli mínuszba kerültek, fel is kellett függeszteni a kereskedést a New York-i tőzsdén. A budapesti részvényárfolyamok is zuhannak, fél négy körül a BUX index mínusz 7,51%-on állt, a Mol-részvények ára 10%-ot meghaladó esésben volt.

Rekordzuhanás

Az olaj ekkora áresésére az Irak elleni 1991-es amerikai offenzíva óta nem volt példa. Ennek hatására a közel-keleti tőzsdék, a legnagyobb olajtermelő cégek részvény-árfolyamai és a legjobban érintett országok államkötvényei is nagy eladói nyomás alá kerültek – illetve, mint írtuk, a világ teljes értékpapírpiaca mínuszban áll.

Elsősorban Oroszország és Szaúd-Arábia tárgyalásain múlt, hogy nem folytatódik az olajárakat karbantartó kartell, vagyis a szervezett termelés-visszafogás.

Az eredeti javaslat az volt, hogy Szaúd-Arábia egymillió, Oroszország félmillió hordós napi termelés-visszafogást vállal, de a felek megunták, hogy a saját piaci részesedésük csökkentése révén tartsanak fenn magas árakat és ezzel segítsék az Egyesült Államokat, és az oroszok ellenállása miatt nem is született megállapodás.

Elvileg március végén jár le csak a mostani megállapodás, amit azonban már most sem tart be senki – meséli Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari elemzője. Gyakorlatilag már most is mindenki versenyez a piaci részesedéséért és annyi olajat termel, amennyit csak akar, ráadásul Szaúd-Arábia már be is jelentette, hogy napi 10 millió hordóról, 12 millió hordóra növeli a termelését.

Apadó kereslet

Erre a pénteki kínálati hírre jöttek a hétvégén az eszkalálódó olasz helyzetről az információk. Az olasz hatóságok gyakorlatilag hatalmasat rontottak az ország járványügyi esélyein, mert egy erősebb észak-olasz vesztegzárat jelentettek be, viszont nem tettek lépéseket a valódi lezárás érdekében.

Ezért zsúfolt vonatokban indultak el a milánóiak a dél-olasz rokonokhoz, alighanem nagyot lökve a vírus elterjedésén. Így sajnos vélhetően egy egészségügyileg sokkal kevésbé fejlett országrész is el fog esni.

Vagyis képzeljünk el egy olyan piacot, ahol hirtelen minden felborult, a kínálat nagyon megnő, a kereslet pedig vészesen apad, ebből csak egyetlen következmény képzelhető el: az áresés.

Egy évtized emelkedés

Pedig az olajpiac nem is olyan régen, éppen stabilizálódni látszott.

• A gazdasági növekedés,
• a gyorsan szélesedő ázsiai középosztály (bővülő autópark),
• illetve az aktív világkereskedelem (tankerek)

hatására 2011 és 2018 között évente, egyenletesen napi 1,5 millió hordóval nőtt az olajkereslet. 2019-ben aztán a világkereskedelmi zavarok miatt már csak 800 ezer hordó volt ez a növekmény. Amikor 2020-nak nekifutottunk, az elemzők ismét 1,4 millió hordós napi keresletbővülésre számítottak, hiszen úgy tűnt, hogy még a kereskedelmi háború is enyhülhet.

Csakhogy amikor beütött a koronavírus, mindenki begubózott, nem közlekedett, nem kereskedett, nem termelt, és a visszajelzések előbb már csak 800 ezres növekményről, majd a Goldman Sachs friss elemzése már egyenesen csökkenő olajkeresetről és 20-30 dolláros hordónkénti árról szólt.

Nem kellett sokat várni és a vészforgatókönyv egyes elemei máris megvalósulni látszanak (pedig olajpiaci kereslet-visszaélésre és termeléscsökkenésre utoljára a pénzügyi válság idején, a 2009-es üzleti évben került sor).

Bődületes túlkínálat

A kereslet tehát csökken, ráadásul éppen akkor, amikor hirtelen nagyon megnőtt a kínálat, és még rengeteg olyan kínálati lehetőség is volt a rendszerben, amelyet az érintett országok nem élesítettek. Az elmúlt 12 hónapban a nem-OPEC tagállamok termelési lehetőségei 2 millió hordóval emelkedett.

Mint Pletser Tamás meséli, ennek négy forrása volt:

1. Az amerikai palaolaj-kitermelők akár 1 millió új hordóval léptek volna be a napi termelésbe, ebből az új árszinten azért nem fog minden megvalósulni,
2. Brazília 300-400 ezer hordó pótlólagos kitermelését alapozta meg,
3. Guyanában az Exxonnak van egy hatalmas projektje, a Liza, ez ugyan még csak felfutóban van, de hamarosan ez is egymillió hordó jelenthet,
4. Norvégiában pedig novembertől már termel az Equinor nevű cég Johan Sverdrup elnevezésű mezője, a maga 400 ezer hordójával.
   

Ez a sok mező még akkor is túlkínálatot jelentett volna, ha van érdemi keresletbővülés, de a kereslet végül nem is nőtt, ráadásul az OPEC visszafogott termelésében is 4-4,5 millió hordó tartalék volt. A szervezet tagországai 2018-ban még 33 millió hordót termeltek, most 28,5 milliót termelnek.

Irán szív, Szaúd-Arábia nyerhet

Ebből a visszaesésből 2 millió hordót jelent Irán, amelyet sújtanak a szankciók, ráadásul most a koronavírus is brutálisan fékezi az országot. Az iráni gazdaság gyakorlatilag „elesett”, bár a statisztikák szórványosan szállingóznak ebből a zárt országból, a gazdasági helyzet mindenesetre rémesnek tűnik. További 2 millió hordó azonnali termelési tartaléka volt Szaúd-Arábiának.

Ez az ország a jövőben már nem fogja majd vissza magát, és hosszabb távon még lehet, hogy akkor is jót tesz magával, ha most nehezebb helyzetbe került. Szaúd-Arábia költségvetése 85 dolláros olajnál van egyensúlyban, így az árakat csökkentő termelésemelés nem tűnik jó döntésnek, de lehet, hogy mégis az, mert neki van a világon a legalacsonyabb önköltségű kitermelése (legnagyobb projektje a napi 3,8 millió hordós Ghawar), az amerikai palaolaj-termelőket viszont nagyon visszafoghatja a szabad termelés miatt kialakuló alacsonyabb ár.

Magasabb az önköltség

Amíg ugyanis az OPEC segített magasan tartani az árakat, azzal éppen az átlagosan 40-50 dolláros önköltséggel termelő amerikai palaolajosokat hozta jobb helyzetbe.

Ha valami nem orosz érdek, akkor ez nem az, hiszen, mint azt akár a mi régiónkban is látjuk az Egyesült Államok és Oroszország folyamatosan küzdenek a szénhidrogén-piacokért, és Donald Trump elnökségének egyik legnagyobb sikere volt az, ahogy az USA feljött az oroszokra és a szaúdiakra még az exportban is.

Az új rezsim viszont megtisztíthatja a drágán termelőktől a piacot és ha pár hónap múlva visszajön az ár, akkor már lehet, hogy a két nagy termelő (Szaúd-Arábia és Oroszország) magasabb ár mellett fog nagyobb részesedéssel rendelkezni.

Oroszország viszont meglepően jó helyzetben van, neki már 42 dolláros olajnál is egyensúlyban van a büdzséje (tavaly 4 százalékos volt a szufficit), és az elmúlt évek spórolásával Vlagyimir Putyin 570 milliárd dolláros devizatartalékot halmozott fel. Ez a relatív jó pozíció még akkor is igaz, ha a földgáz piacon önsorsrontó játékot űz az ország, úgy növeli a termelését, hogy korábban nem vett igénybe modern pénzügyi eszközöket (hedgeket, opciókat), így egy az egyben elszenvedi a földgázárak (az olajhoz képest is nagyobb) összeomlását.

Magyar hatások

Magyarországnak mind az infláció, mind a külkereskedelmi egyenleg miatt kedvező az alacsonyabb olaj- és földgázár. Cikkünk írása idején a magyar Mol részvénye 8 százalékos zuhanásban, 2088 forinton állt.

Valójában a regionális olajcégek downstream túlsúlyúak, vagyis az életükben a finomítás fontosabb tevékenység, mint a termelés, de a piac egyelőre azt árazza, hogy az alacsonyabb olajár pozitív hatásait nem tudják majd a finomítói cégek végigvinni a finomított termékekben, mert az általános kereslet-visszaesés ezen cégek termékeit is érinti majd.

A magyar kormányzatnak pedig azt kellene kommunikálnia, hogy a korábban érdemként bemutatott lakossági hatósági gázárak, vagyis a rezsicsökkentés mennyire tekinthetők előnyösnek akkor, amikor a földgáz ára egyetlen év alatt 62 százalékkal zuhantak.

(Borítókép: AFP / Joseph Eid)