Április végéig biztosan zárva marad a kecskeméti Mercedes-gyár

2020.03.26. 15:23 Módosítva: 2020.03.26. 16:51

Két héttel meghosszabbítják a kecskeméti Mercedes-gyár leállását, írja a kecsup.hu. Az eredetileg bejelentett két hetes leállás helyett tehát az újranyitás tervezett dátuma április 22-re tolódik. A tervek szerint az első héten egy műszakos, majd két hétig két műszakos munkarend lesz érvényben. 

Az alkalmazottaknak kiküldött levélben azt ígérik, hogy a kieső időre szóló bérezésről tárgyalnak a szakszervezettel, és utána tudnak tájékoztatást adni. A koronavírus eleve nehéz helyzetben találta az európai autóipart, így a Magyarországon dolgozó cégeket is. A válság teljes hatása attól függ majd, hogy a most kieső termelés végleg elmarad, vagy a későbbiekben pótolható-e, de talán ennél is fontosabb hatás, hogy a járvány mennyire tépázza meg az európai autókeresletet.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a következő nyilatkozatot küldte az Indexnek: 

"Az egyre súlyosbodó COVID-19 koronavírus világjárvány miatt a Daimler 2020. március 17-én, múlt kedden döntött úgy, hogy a tervek szerint két hétre megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén, illetve a munkát egyes adminisztratív területeken. Ezen döntés alapján a kecskeméti Mercedes-Benz gyár március 20-án péntektől megszakította a munkát a telephelyen.

A munkamegszakítás a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban a mai döntésnek megfelelően tovább, 2020. április 21-ig bezárólag tart majd. Az elengedhetetlenül szükséges területek működését (mint például az ún. veszélyhelyzeti munkavégzés) továbbra is biztosítjuk, ezeken a részlegeken a munkatársak létszámát minimálisra csökkentettük, megfelelő védelmükről a vállalat továbbra is gondoskodik.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. célja továbbra is az, hogy munkavállalói munkahelyét és bérét hosszútávon biztosítani tudja. Vállalatunk jelenleg a szakszervezetekkel egyeztet a leginkább megnyugtató megoldás közös kialakítása érdekében.

Vállalatunk a munkamegszakítás folytatásáról szóló döntés során a nemzetközi, országos és helyi hivatalok és hatóságok ajánlásai szerint jár el. A most meghozott intézkedések esetleges meghosszabbítása a helyzet további alakulásától függ.

Mindezekkel az intézkedésekkel a kecskeméti gyár megteszi a szükséges lépéseket munkatársai védelme érdekében, hogy megelőzze a fertőzéseket és visszaszorítsa a járvány továbbterjedését.

A vállalatvezetés folyamatosan figyelemmel kíséri az aktuális helyzetet és szükség esetén további intézkedéseket hoz. Amennyiben pedig a helyzet azt lehetővé teszi, 2020. április 22-én újraindul a termelés a kecskeméti telephelyen.

A Mercedes-Benz Kecskeméti gyára jelenleg több mint 4.400 munkavállalót foglalkoztat."

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.

február 10., 16:17

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

3 órája

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.

február 11., 08:30

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.

február 11., 12:28

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Gazdaság
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar

Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar

Vajon lehet-e újra virágzó sörkultúránk, és hogyan segíthetne ebben az állam?

5 órája

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.

február 11., 21:01

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.

február 11., 18:56

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

Több kategóriában is keresik a legjobbakat.

február 10., 15:31

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.

február 11., 17:08

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

17 perce

Neked ajánlott