Emil, Csanád
9 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Rigó Csaba Balázs veszi át a GVH vezetését

2020.03.30. 12:49

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfőn támogatta Rigó Csaba Balázs kinevezését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élére. A jelölést a szakbizottság 3 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett 10 szavazattal támogatta.

Elnökjelölti meghallgatásán Rigó Csaba Balázs elismerően szólt a hivatal eddigi munkájáról, de közölte, hogy még jobb eredményeket szeretne elérni a GVH élén, hozzájárulva a magyarországi versenykultúra fejlődéséhez. A versenyhivatali munka fontos területének nevezte a fogyasztóvédelmet, ennek megfelelően azt ígérte, hogy folytatódik a hatékony fellépés a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ellen.

Határozott fellépést szorgalmazott a versenykorlátozó megállapodásokkal, a kartellekkel, az erőfölényre építő visszaélésekkel szemben is. Hangsúlyozta, hogy az ilyen eseteket a GVH

továbbra is

alaposan kivizsgálja.

A koronavírus veszélye miatt azonnali intézkedéseket sürgetett a GVH munkavállalói érdekében, és közölte, hogy lát lehetőséget a versenyhivatali bírságok átütemezésére a veszélyhelyzet miatt. A GVH a kintlévőségekre vonatkozó könnyítéssel a munkahelyek védelméhez is hozzájárulhat, míg a fogyasztókat azzal szolgálhatja, ha a fertőzés elleni eszközök hirdetéseiből kiszűri a valótlan adatokat, félrevezető információkat, és a megtévesztő elnevezéseket.

A bizottság ellenzéki tagjainak felvetéseire válaszul az elnökjelölt kijelentette, hogy a versenykorlátozás megszüntetése hangsúlyosan jelenik meg a GVH gyakorlatában, és nem szorul háttérbe a piaci szektorok, így többek között a média és a reklámpiac vizsgálata sem. Szintén nem állja meg a helyét az a vélekedés, hogy az állami ellenőrző szervezetek társadalmi megítélése kedvezőtlen, és nem is adnak okot erre, hiszen a feladataikat átláthatóan, részrehajlás nélkül látják el.