3 százalékos gazdasági visszaesésre számít idén Varga Mihály

2020.04.19. 15:15

Varga Mihály februárban még azt nyilatkozta, hogy kisebb gazdasági növekedésre számít idén a koronavírus-járvány és az autóipar helyzete miatt.

Azóta sok minden változott, és a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta, zárójelbe kell tenni ezt a korábbi forgatókönyvet, és a gazdaság 3 százalékos zsugorodására, visszaesésére kell számítani, de a végső szám nagyban függ a járványhelyzet alakulásától, hogy 

mikor tud kijönni a gazdaság a karanténból

- fogalmazott.

Matolcsy mást gondol a jövőről

Matolcsy György jegybankelnök az MTI-nek adott optimista interjújában április 17-én, pénteken azt mondta, a magyar gazdaság nagy lehetőségek előtt áll, egy "V" alakú kilábalási pályán fog mozogni a járvány elmúltával, és bár nagy a bizonytalanság a világban, a magyar kormány és a Nemzeti Bank intézkedései stabil alapot teremtenek arra, hogy az eddig követett 2-3 százalékpontos növekedési többletet tartani tudjuk az EU átlagához képest. 

„Mindent megteszünk, hogy Magyarország visszakerüljön arra a hatékony felzárkózási pályára, ami a vírus előtt jellemezte az országot.”

Orbán kevésbé optimista

Orbán Viktor pénteken arról, beszélt, hogy ő sokkal kevésbé optimista a magyar gazdaság jövőjével kapcsolatban. A Kossuth rádiónak adott szokásos pénteki interjújában azt mondta: „A legjobbakat remélem, de azért óvatos vagyok.

Én nem vagyok olyan bátor, mint a Nemzeti Bank vezetője, akik arról beszélnek, hogy a gazdasági növekedésünk nem fordul át negatívba, hanem továbbra is növekvő pályán marad a gazdaság.

Én ezt nem merem mondani, mert egész Európában mindenki azt latolgatja, hogy a saját gazdasága az mínusz 10, vagy csak mínusz 5 százalékkal veszít majd a teljesítményéből. Óriási bravúr lenne, ha mi a nullához közeli állapotban tudnánk átvészelni ezt a válságot. A jegybank még ennél is többet remél, és kétség kívül igaza van abból a szempontból, hogy olyan erőket mozdítottunk meg, amiket korábban még semmilyen gazdasági terv érdekében nem mozdítottak meg Magyarországon.”

Kapcsolódó

Matolcsy: Nagy lehetőségek kapujában állunk, Parragh pedig fakenews-terjesztő

A jegybankelnök szerint a magyar gazdaság hip-hopp visszapattan majd a válság után, hála neki és a kormánynak.

(MTI)