Visszalobbizták a nejlonzacskót: zöld katasztrófa vagy észszerű átgondolás?

Erősen összeakaszkodott a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Font Sándor és Kerényi János politikusokkal fémjelezhető soltvadkerti Fidesz-világ. Az alföldi városban és környékén ugyanis tömegek élnek a műanyag zacskóból, és a rendkívül fideszes térség honatyái elérték, hogy a munkahelyek védelme miatt (legalábbis egy ideig) időt nyerjen a város.

Információink szerint ez áll amögött, hogy múlt héten váratlanul visszavonták a „műanyagtörvényt”, amit a zöld szervezetek is előremutatónak tartottak. A Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslat visszavonását az ellenzéki pártok és a zöld szervezetek érthetetlen hátraarcnak ítélték a kormányzat részéről, és nem fogadták el az érveket, amelyek vagy munkahelyvédelemről, vagy a megfelelő helyettesítési termék kidolgozására adott több időről szóltak. A szakminisztérium igyekezett elébe menni a kritikáknak, és jelezte, hogy nem apadt a zöld lendület.

A Fideszen belül az a hír járja, határozottan Font Sándor és Kerényi János, a két soltvadkerti országgyűlési képviselő sikere, hogy a törvény megakadt. Információink szerint az ITM-ben nem is fogadták könnyen, hogy ilyen egyszerű volt megfúrni a törvényjavaslatot, szerintük például hamisan terjesztették róluk, hogy nem egyeztettek a szakmával, miközben éppen a műanyagszakmával volt több egyeztetésük, a törvényjavaslatot a saját sikerének is tudó Greenpeace-szel pedig nem egyeztettek.

Az utolsó nap léptek közbe

A legelterjedtebb egyszer használatos, más anyagokkal elvileg kiváltható műanyagok betiltásáról uniós szinten döntöttek, az irányelvet a tagállamoknak kell átültetniük a jogrendjükbe, hogy az 2021-től hatályos legyen. Ennek háttérmunkája nálunk az ITM-nél volt.

Már két éve, 2018-ban a kormány elé terjesztettek egy hasonló javaslatot, akkor azonban ezt a kormányülésen visszadobták. Idén év elején azonban úgy tűnt, megvan a felső politikai jóváhagyás. Az egyszer használatos műanyagok betiltását Orbán Viktor jelentette be, amikor meghirdette a klímavédelmi akciótervet. (A műanyagügy valójában nem a klímaváltozás miatt igazán nagy probléma, attól függetlenül fontos környezeti kérdés.)

Az egyszer használatos műanyagokról szóló előterjesztést két hete a kormányülés is elfogadta. Bár Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón erről uniós kényszerként beszélt, az elfogadott javaslat valójában túlmutatott az EU-s irányelven: a kötelezőnél korábbi határidőt írt elő, és egyebek mellett bevette a tiltásba a kisebb (50 mikronnál vékonyabb) nejlonzacskókat is – ezeket ugyan egyre több ország tiltja be, de az EU nem írta elő, mi magunk döntöttünk volna így.

Innen jött a kívülről váratlan, utolsó pillanatos visszalépés: múlt hétfőn öt órára, a parlamenti vita előtti napra szakmai egyeztetést hívtak össze az ITM-be, ahol a műanyag- és csomagolásipari szakma képviselői vettek részt – majd pedig Semjén Zsolt visszavonta a javaslatot. Ezt az ITM hivatalosan a járványhelyzet miatti válsággal indokolta, és jelezték, hogy a kormány felhívására folytatják az ágazati egyeztetéseket. A visszavonás azonnali tiltakozást váltott ki a zöld szervezeteknél: a Greenpeace petíciót indított, és a Várban Orbán Viktor irodájára vetített egy „A természet soha nem bocsát meg” feliratot.

Jó érv volt a járvány

A civil szervezetek és az ellenzék környékén most inkább arra számítanak, hogy a kormány nem mond le teljesen a műanyagok kivezetéséről, de lehet, hogy a lobbi hatására némileg lazítani fognak a szabályozáson. Információink szerint a törvény kapcsán többen, például egyetemek, a szakmai szövetség, cégek (köztük multik) is tiltakoztak. A csomagolás- és műanyagipari szakma általunk megkérdezett képviselői szerint a törvény visszavonása mögött részben az állhat, hogy a koronavírus hirtelen felértékelte a csomagolást:

• például a büfékben, éttermekbe előrecsomagolt ételeket lehetett kapni elvitelre, de senki nem engedte a házi ételhordók használatát;

• az élelmiszert védte a csomagolás a vírustól;

• a boltokban is több tasak fogyott, jellemzővé vált például, hogy a vevők a tasakot kesztyűként használva értek csak az árukhoz.

Mások szerint a jogalkotó vélhetően belátta, hogy egy környék (leginkább Soltvadkert környéke) ellehetetlenüléséhez vezetne az intézkedés.

A műanyagosok most azzal érvelnek, hogy velük nem egyeztettek időben. A minisztérium ennek az ellenkezőjét mondja, az mindenesetre a CSAOSZ (Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség) áprilisi hírleveléből, is úgy tűnik, hogy a szakma egy hónappal a benyújtás előtt nem tudott biztosat, csak pletykaszerűen tárgyalt a készülődő tasaktiltásról.

A CSAOSZ más szakmai szervezetekkel együtt februárban és márciusban kétszer is találkozott az ITM felsővezetőivel, aztán a harmadik egyeztetés a járványhelyzet miatt elmaradt, és a megbeszéléseken az ITM jogszabályi részleteket nem mutatott be. „A szakmai szervezetek a jogszabály tervezetét – a korábbi években kialakult gyakorlattól eltérően – hivatalos formában nem kapták meg véleményezésre” – írta kérdésünkre Nagy Miklós, a CSAOSZ főtitkára.

A másik fő kritika a műanyagipar részéről, hogy a magyar szövegtervezet nem volt összhangban az európai uniós törekvésekkel. Valójában arról van szó, hogy az EU-s irányelvhez képest mást is szerettek volna betiltani a minisztériumban:

• minden 50 mikron alatti műanyag zacskót és hordtáskát;
• beleértve a fosszilisak mellett a komposztálható, lebomló műanyagokat (ebben nincs egyetértés teljesen, volt olvasónk, aki jelezte, hogy szerinte a törvény ezekre nem vonatkozott volna),
• és műanyag poharat is.

Nejlon nélkül pocsékba megy?

Az iparági szervezeteket összefogó CSAOSZ az EU-s irányelv alapján betiltani tervezett csomagolószerek esetében nem emelt szót, a zacskók 15 mikron alatti (ilyenek például a kifliszacskók, zöldségeszacskók a boltokban) teljes körű betiltásával azonban nem értett egyet, mert szerintük

• nincs azonos áruvédelmi értékű alternatív megoldás,
• és a kisebb védelmi képességű alternatívák miatt nő az élelmiszer-veszteség.

A műanyagiparnak most az élelmiszer-veszteség az egyik visszatérő érve. Nagy Miklós ezzel kapcsolatban így fogalmazott:

A műanyag zacskók visszavonásának természetesen súlyos következményei vannak a szakterületre, de sokkal fontosabb az a környezeti és persze gazdasági kár, amelyet a kevésbé hatékony csomagolás következtében előálló élelmiszer-veszteség okoz. Sajnos azt senki nem vizsgálja ebben a kontextusban, hogy az élelmiszer-termelés az egyik legnagyobb környezetterhelést okozó iparág, már csak ezért is minden módon, így például csomagolással küzdeni kell az élelmiszer-veszteség ellen.

Igaz, az élelmiszer-hulladék legnagyobb része készétel, mondják, de utána a pékáru és a zöldség-gyümölcs következik – márpedig a csomagolás frissen tart, gátolja a kiszáradást, rohadást; ha nem csomagolunk, ez a hulladékmennyiség csak fokozódik.

Vitatható azonban, hogy a magyar tiltás mennyire okozott volna ebben valós problémát. Korábban a lefóliázott uborka esetén mutatott az ipar számokat, ezt és általában az előrecsomagolást azonban a mostani szabályozás egyáltalán nem érintette volna, és még nem hangzott el érv amellett, hogy igazából kevesebb élelmiszer-hulladék lenne a zacskók miatt.

A csomagolásipari szövetség azt javasolta, hogy a 15 mikron alatti műanyag tasakokat vonják ki a tiltás alól, a felhasználás visszaszorítása pedig csak olyan tempóban menjen végbe, ahogy a megfelelően hatékony alternatívák bevezetésre kerülhetnek. De a fő kérdés: mik lennének az alternatívák?

Dobozhalom vagy bolti előrecsomagolás?

Nagyjából négy bejáratott megoldás ismeretes arra, hogy az emberek ömlesztetten kínált élelmiszert (zöldséget, gyümölcsöt, pékárut) az eladótérben a kívánt tételben elpakoljanak, erről ebben az EU-s anyagban is lehet szakszerűen olvasni.

1. léteznek, inkább csak léteztek az oxidatív úton lebomló műanyag tasakok (ezeket már betiltották),
2. a le nem bomló, hagyományos polietiléntasakok,
3. a biológiai úton lebomló műanyagok,
4. a papírzacskók.

Természetesen megoldás lehet az is, ha a vevő nem pakol, hanem mindent előre csomagolnak a boltok, illetve ha a bolt nem használ csomagolóanyagot, azt a vásárlók hozzák (saját zacskók, dobozok, ételhordók). A csomagolóipar az utóbbi kapcsán higiénés problémákról, fertőzésveszélyről beszél, és szerintük az sem életszerű, hogy egy nagy bevásárláshoz 10-15 zacskót, ételes dobozt vigyen a vevő, hogy megvegye a különböző húsokat, zöldségeket, gyümölcsöket, pékárut és halakat.

Elvileg a másik véglet is megoldás lehetne, az, hogy mindent előre csomagolnak a boltok. Ez azonban éppen ellentétes hatással, még több felhasznált műanyaggal járna, mint ami a törvény szándéka. Gyakorlati nehézség, hogy nehéz jó adagokat készíteni, van aki 30 dkg meggyet vinne, más két kilót, ha több csomagból kell összeválogatni a kívánt mennyiséget, az csomagolóanyag-pazarlás, de a lényeg, hogy az előrecsomagolás nem igényel kevesebb csomagolóanyagot, és még vélhetően tartósabb, vastagabb anyagokról is szól, mint az eladótéri egyszer használatos eszközök. A műanyagosok szerint egyébként eleve sok gond van az előrecsomagolás zacskóival (magok, földimogyoró), mert ezek sokkal nehezebben újrahasznosítható termékek, ugyanis papírt, műanyagot és olykor alumíniumot is tartalmaznak vegyesen.

Papírzacskók vagy lebomlók?

A legtöbb európai országban a papírzacskókat, illetve a lebomló műanyag zacskókat preferálja a szabályozás. A visszavont törvényjavaslat a papírzacskót nem érintette volna, a lebomló műanyagokat azonban szintén betiltották volna. Mindkét csomagolóanyag ellentmondásos megítélésű, és bár a hagyományos nejlonhoz vannak előnyeik, messze nem tökéletes megoldás egyik sem.

A papír marketingszempontból ugyan jobban mutat egy nejlonzacskóhoz képest, és hulladékszempontból valóban jobb is az egyszer használatos műanyagnál. Más környezeti dimenziókban (klímaváltozáshoz való hozzájárulás, föld- és vízhasználat) azonban rosszabb, a papírgyártás több szennyezéssel jár, mint a zacskók anyagának előállítása. A műanyagosok ehhez azt teszik hozzá, hogy ha összehasonlítunk egy ugyanolyan funkciójú (kiflik pakolására alkalmas) műanyag vagy papírterméket, akkor a papírzacskó hatszor súlyosabb. A fogyasztóknak ez ugyan teljesen mindegy, mert egyik sem nehéz, de a logisztikában egymillió papírtermékhez már ötször-hatszor több logisztikai eszköz és üzemanyag-felhasználás kell.

A műanyagipar legerősebben a biológiailag lebomló (komposztálható) zacskók tervezett tiltása ellen tiltakozott, azt tartották a magyar szabályozásjavaslat alapvető hibájának, hogy érdemben nem tett különbséget az oxidatív úton lebomló és a biológiailag lebomló zacskók között. Az előbbit mindenki károsnak tartja, de ezt a technológiát már betiltották, mert ilyenkor az anyag elaprózódik, szétesik, de nem bomlik fel, vagyis mikroszennyeződést okoz a környezetben. A biológiailag lebomló műanyag zacskókat azonban előremutatónak állítják be. A műanyagiparban azt hangsúlyozzák, hogy teljes életciklus elemzéssel a kukorica- és burgonyakeményítő alapanyagokból (1 tonna lebomló alapanyaghoz 8-10 tonna kukorica kell) készült lebomló műanyag tasak vizsgázik a legjobban az összes lehetőség közül.

Ez az, amit alapvetően vitatnak a zöld szervezetek. Szerintük a lebomló műanyag egyelőre inkább csak álmegoldás, ezeknek az elterjedt fajtáik ugyanis maguktól nem bomlanak le, csak nagyobb hőmérsékleten és/vagy nyomáson. Ennek hiányában alig valamivel jobbak a sima műanyagnál, hiszen ugyanúgy hasznosíthatatlan szemét lesz belőlük, és a környezetbe kikerülve károsíthatják az élővilágot. Márpedig a megfelelő hulladékkezelésük, ipari komposztálásuk nem megoldott jelenleg, ezért nem is jelentenek valós környezetbarát megoldást a műanyagszennyezés problémájára.

Jövőkép

Azt tapasztaltuk, hogy azt már nagyjából elfogadta a műanyagos szakma is, hogy a „csúnya”, nem lebomló vékony polietiléntasakok sorsa megpecsételődött, bár a műanyagosok egy része szerint a polietilénzacskókra is vannak értelmes megoldások, mint például a német sikeres begyűjtés és újrahasznosítás – de ehhez komoly kulturális váltásra is szükség lenne.

A műanyagosok most azt várják, hogy a minisztérium valóban átbeszélje a szakemberekkel a javaslatot, és egy újragondolás esetén a keményítőből készült, „bioműanyag” zacskókat rehabilitálja.

Természetesen a környezetvédelmi tudatosság frontján semmiképpen sem lenne szabad leállni. Erre még a műanyagosoktól is sokféle ötletet hallottunk:

• a 15 mikron alatti, „szakadós”, azonnal kidobandó zacskók száműzése szerintük is indokolt lehet;

• a begyűjtés, újrahasznosítás ösztönzése, ha például a szabályozó előírná, hogy az új termékeknek 20 százalékban újrahasznosított alapanyagot kell tartalmazniuk, az érdekeltté tenné a gyártókat a visszagyűjtésben;

• az eladók ne tekintsenek reklámfelületként a tasakokra, sokszor négy-öt színnel festik meg ezeket, ami még akkor is környezetterhelő, ha ezek döntően vízbázisú és nem oldószeres festékek;

• az állam kényszerítse ki valahogy a legális piacot, megfelelő adózással. Ma ugyanis állítólag csak 9000 tonna táskát gyártunk évente, a valódi fogyás sokkal nagyobb lehet. A nagy bevásárlóközpontok legálisan vesznek tasakot, de a kisebb helyek például szemeteszsákként vásárolják, így az 1900 forintos táska termékdíj helyett csak 57 forintot fizetnek meg kilogrammonként, ami persze csökkenti az állam bevételeit, amelyet ezen termékek begyűjtésére és újrahasznosítására fordíthatna.

A műanyagosok és a minisztérium képviselői egyeztetni fognak, állítólag május 26-án, kedden reggel 8.30-kor Kecskeméten a Neumann János Egyetem járműintézetének tárgyalójában lesz egy szakmai beszélgetés.

(Borítókép: Sergei Malgavko / Getty Images Hungary)