A járvány után jöhet az adósságválság

A koronavírus-járvány a nyugati világban rendkívüli gazdasági sokkot okozott. A gazdaság kényszerű leállítása miatt néhány héten belül tízmilliók vesztették el állásukat, egész szektorok kerültek padlóra, vállalatok ezrei mentek és mennek csődbe. A legtöbb érintett ország kormánya és jegybankja őrült pénznyomtatásba és osztogatásba kezdett a sokk ellensúlyozása és a társadalmi összeomlás elkerülése végett.

A helyzet nagyon máshogy néz ki a fejlett világban. Bár néhány hetes késéssel, de a koronavírus a fejlődő világban is elkezdett terjedni, manapság a legtöbb új megbetegedést Oroszországban, Mexikóban, Bangladesben, Pakisztánban, Brazíliában, Indiában, és más, fejlődő országokban regisztrálják.

Ezeken a helyeken nem csak az egészségügyi, a potenciális gazdasági hatások is súlyosabbak: a járvány sok helyen a legfőbb növekedési szektorokat vágta haza, de mivel az állam pénzügyi kapacitásai jóval szűkösebbek, nehezebben tudják menteni a bajba jutott vállalatokat és embereket. Sőt: a problémák egyik fő forrása, hogy

Hogy ez a jóslat beteljesedik-e, az nagyban múlik a gyengébb országok szívatását illetően felbátorodott nyugati pénzügyi alapokon, illetve az elmúlt években a fejlődő országok egyik legjelentősebb hitelezőjévé váló Kína hozzáállásán. Az optimisták szerint csak időleges pánikról van szó, a pesszimisták viszont úgy vélik, pont hogy a vihar előtti csend időszakában vagyunk, és (a közeljövő gazdasági helyzetének alakulása fényében) akár Magyarországon is kialakulhatnak problémák. 

Az ág is húzza

A kilátások már a vírus megérkezése előtt is rosszak voltak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi előrejelzése szerint az utóbbi években dinamikus növekedést mutató fejlődő világ idén recesszióba kerül, az összes fejlődő országra vonatkozóan egy százalékos, de például Latin-Amerikában 5,2 százalékos GDP-csökkenést jósolnak. Ez annak a lenyomata, hogy a fejlődő országokat a koronavírus-járvány által kiváltott gazdasági válság több csatornán keresztül is fojtogatja: 

• Egyrészt a közvetlen hatásait tekintve hasonló a helyzet mint Nyugaton: ahol elszabadul a járvány, ott a karantén miatt az emberek nem fogyasztanak és nem tudnak dolgozni.
• Közvetett hatás, hogy a járvány miatt a turisztikai ágazat romokban - márpedig a turizmus egy-két kivételtől eltekintve jellemzően a fejlődő világban számít fontosabb bevételi forrásnak.
• További közvetett hatás, hogy csökken a nyugati kereslet, és ezzel párhuzamosan csökken a nyugati keresletet kiszolgáló keleti üzemek bevétele is, ami visszafogja a gazdaságot, növeli a munkanélküliséget.
• Szintén a világpiaci kereslet visszaesése miatt csökken a nyersanyagok, például olaj, szén, réz, alumínium, gumi, kukorica, stb. ára, miközben a fejlődő világ számos országában a nyersanyag-export az egyik fő bevételi forrás.
• Sok helyen (részben Magyarországon is) fontos pénzügyi támaszt jelentenek a hazai gazdaságnak a külföldi dolgozók hazautalásai, a nyugati leállással ezek is kiesnek.
• A gazdaság lassulásával az állam bevételei esnek, az egészségügyi kiadások nőnek, a költségvetés állapota romlik. Egy előrejelzés szerint GDP-arányosan 4-5 százalékkal nőhet idén a fejlődő országok elsődleges költségvetési hiánya.
• A tőke a válságtól tartva elkezdett menekülni a fejlődő világból, emiatt felszöktek a kamatok, drágább lett az adósság finanszírozása. Külföldi befektetők közel százmilliárd dollárt vontak ki a feltörekvő piacokról január vége és április vége között - a 2008-as válság első három hónapjában ez a szám 20 milliárd volt.
• Ezzel párhuzamosan a fejlődő országok valutái leértékelődnek az amerikai dollárral szemben, a dél-afrikai rand és a brazil real értéke például 25 százalékkal, a török líráé 15 százalékkal esett december és május között. Emiatt saját valutájukban kifejezve nő az állami és vállalati devizaadósság, a törlesztést ráadásul kisebb bevételek mellett kellene megoldani.
• A problémákat pedig tetézi, hogy a járvány miatt egyébként is dollárhiány van a nemzetközi pénzügyi rendszerben, ami tovább nehezíti a törlesztést (a nemzetközi hitelek jellemzően dollárban vannak).

A fenti folyamatok csökkentik a kormányok pénzügyi mozgásterét: az állam ebben a helyzetben nem tud kiköltekezni, és a nyugati országokkal szemben nem tudja csak úgy átvállalni a munka nélkül maradt emberek bérét vagy a vállalkozások veszteségeit. Az IMF szerint

Sokkal tartoznak

Hogy pontosan mekkora az adósságprobléma, azt eleve nehéz kibogozni a számokból, de az biztos, hogy a feltörekvő piacok, azaz a vezető nyugat-európai, észak-amerikai és kelet-ázsiai országoknál valamivel fejletlenebb, de már messze nem szegény, feljövőben lévő országok adósságállománya durván megnőtt az utóbbi évtizedben. (Ezek közé tartozik például Brazília, India, Indonézia vagy Törökország, de jellemzően ide sorolják Magyarországot is.)

Az International Institute of Finance nevű szervezet számításai szerint a 30 legnagyobb feltörekvő piac összadóssága (beleértve az állam, a vállalatok és a háztartások adósságát) 2010 és 2019 vége között 28 ezer milliárdról 71 ezer milliárd dollárra, GDP-arányosan 168 százalékról 220 százalékra nőtt, a teljes fejlődő világot tekintve ennél is nagyobb, 75 százalékpont volt az emelkedés. Ebből több mint 8,4 ezer milliárd dollárnyi a devizaadósság, amiből 730 milliárd dollár idén jár le.

Az ezeknél egy fokkal instabilabb és/vagy tőkeszegényebb fejlődő országokat tömörítő, befektetők által “perempiacoknak” (frontier markets) nevezett csoport adóssága a 2005-ös ezermilliárd dollárról 3,2 ezer milliárd dollárra, a GDP-jük arányában 80-ról 114 százalékra nőtt, nekik pedig a relatíve kisebb adósságállomány is nagyobb problémát jelenthet. (Ide tartozik például Nigéria, Vietnám, Sri Lanka.)

Az elszabaduló adósság nem csak a kormányoknak jelent fejtörést.

A feltörekvő piacok vállalati devizakötvény-kibocsátása még idén februárban is rekordokat döntött, amikor a koronavírus jelentette veszélyek már bőven látszottak.

Jönnek a keselyűk

Bonyolítja a dolgokat, hogy egyes kutatások szerint a hivatalos adatok messze alábecsülik egyes fejlődő országok külső adósságát. A problémák egyik forrása, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszer szövevényes útvesztőjében nem könnyű kisakkozni, ki, kinek és mennyivel tartozik.

Egy áprilisi tanulmány arra világít rá, hogy a multinacionális cégek és pénzügyi szolgáltatók hajlamosak adózási és egyéb okokból össze-vissza könyvelni adósságukat. Így például egy sor brazil vagy akár kínai cég adósságának jó része a Kajmán-szigeteken, Bermudában és más adóparadicsomokban jelenik meg. Kínában például erősen korlátozott a külföldi tőke piaci részvétele, ezért bevett dolog, hogy kínai cégek Kajmán-szigeteki pénzügyi termékeken keresztül vonnak be külföldi tőkét; emiatt azonban minimum torzítva jelennek meg adósságstatisztikáik. 

Az ilyen, rejtett eszközök mellett van egy másik komoly veszély a jelenleg kibontakozó válságban.

A Financial Times cikke szerint az utóbbiakkal jóval nehezebb lesz tárgyalni: míg korábban relatíve egyszerűbb volt rávenni a nyugati pénzembereket a veszteségeik leírására és/vagy adósság újratárgyalására vagy részleges elengedésére, az utóbbi időben néhány “keselyűalap” nem volt hajlandó erre, és végül kifacsarták a teljes, feléjük fennálló tartozást Görögországból vagy Argentínából. 

A lapnak nyilatkozó elemzők úgy vélték, hogy mostani válságban egyre több olyan alap lehet, amely nemet mond a tárgyalásra, és a végsőkig küzd az utolsó centért is. Egyrészt a keselyűalapok sikere másokat is felbátoríthat; másrészt míg a korábbi adósságleírások idején a fejlődő világbeli kötvényállomány az érintett befektetők portfoliójának csak kis részét érintette, manapság sokkal nagyobb egyes kockázatkedvelő alapok fejlődő világbeli kitettsége, és egyes pénzügyi cégek számára élet-halál harccá válhat a dolog.

Kína a házban

A másik probléma, hogy a fejlődő világot hitelező országok is hajlamosak a titkolózásra. Egy tavalyi tanulmány például arra jutott, hogy a fejlődő világnak nyújtott kínai hitelek fele, mintegy 200 milliárd dollár “rejtett hitel”, azaz nem jelenik meg a hivatalos statisztikákban. Bár a tanulmány konkrét számait az IMF vitatja, azt ők sem tagadják, hogy a hitelekkel kapcsolatos “transzparencia hiánya” valós probléma. (Kína például saját statisztikái szerint az elmúlt 15 évben egyáltalán nem nyújtott hitelt Venezuálnak, Iránnak vagy Zimbabwénak, a valóságban azonban ezen országok számára az utóbbi években létfontosságú volt a kínai pénzügyi mankó.) 

Ennek az egyik folyománya, hogy a hitelprobléma nagyobb lehet az ismertnél. A másik folyománya, hogy ha az adósságprobléma válsággá kerekedik, Peking kiemelten fontos szerpelőjévé válik majd. Peking az utóbbi években az Egy övezet, egy út nevű külpolitikai-külgazdasági programja keretében a világ szinte minden országában megjelent hitelezőként, az idézett német-amerikai kutatás szerint a fejlődő világgal szembeni kitettségei meghahaldják a Világbankét, az IMF-ét és 22, jobbára fejlett országot tömörítő “párizsi klub” tagjaiét is.

Az Egy övezet, egy út kapcsán az utóbbi években heves politikai és elemzői viták folytak, Peking szerint a 21. század Marshall-tervéről van szó, amellyel a fejlődő világot segítik, a gyarmatosító nyugati országok pedig csak fegyverrel szerzett érdekszférájukat féltik; ezzel szemben a szkeptikusok (köztük az amerikai kormány) szerint Kína adósságcsapdába taszítja a fejlődő világot.

Az empirikus kutatások szerint az utóbbi vád nem igazán állja meg a helyét: a kínai hitelek feltételei bár rosszabbak, mint a Világbanké, de jobbak, mint a piaci kondíciók; a fejlődő világ számára fontos új forrást jelent a kínai hitel; számos országban kimutathatóak a kínai pénz pozitív hatásai; a projektek alakításában a helyi erők is aktívan részt vesznek; Kína pedig általában hajlandó újratárgyalni a bajos hiteleket; és ritka, hogy az adósság fejében rátegye a kezét a nemzeti vagyonra.

Másfelől (az Egy övezet, egy út geopolitikai vonzataitól eltekintve) a Budapest-Belgrád-vasútvonal kínai hitelből való modernizációja kapcsán Magyarországról is látszik, hogy ezek a projektek nem mindig indokolhatók gazdasági szempontokkal. Az ehhez hasonló, félresikerült beruházások, illetve pusztán a hitelezés irtózatos üteme már eddig is felvetett kérdéseket a dolog fenntarthatóságát illetően, tavaly például két befolyásos kínai kutatóintézet is a hitelezés visszafogását javasolta. A Rhodium kutatása szerint az utóbbi években 24 országban 40, az Egy övezet, egy úthoz köthető kínai hitelt kellett újratárgyalni.

El tudják-e engedni

Hogy a nyugati befektetési alapokkal és a kínai infrastrukturális hitelekkel kapcsolatos elméleti félelmek mennyire reálisak, az vélhetően hamarosan kiderül, mára ugyanis a fejlődő és feltörekvő gazdaságok adósságproblémái hétről-hétre súlyosbodnak. Libanon márciusban technikai államcsődöt jelentett, áprilisban Ecuador jött, májusban Argentína került egy lépésre a csődtől, a hitelminősítők szerint őket hamarosan több afrikai ország követheti.

a valutaalap szerint példátlanul magas számról van szó. Közben Ghánától és Etiópiától Pakisztánon és Sri Lankán át Kirgizisztánig több afrikai és ázsiai ország jelezte Pekingben is, hogy szeretnének enyhíteni törlesztési terheiken.

Az IMF eddig 67 milliárd dolláros, nagyobb nemzetközi fejlesztési bankok összesen további 25 milliárd dolláros pénzügyi segítségről döntöttek május végéig a CSIS agytröszt összesítése szerint. Április közepén a világ 20 legnagyobb gazdasága (G20) megegyezett róla, hogy május elsejétől az év végéig adósságtölresztési moratóriumot ajánlanak fel 76 alacsony jövedelmű ország számára, ez ugyanakkor nem terjed ki a magánszektorra, amely kevésbé tűnik hajlandónak a nagylelkűségre. Ráadásul az eddigi lépések az IMF 2500 milliárd dolláros becsléséhez képest eleve eltörpülnek.

Az adósságkönnyítéshez Kína is csatlakozott, és június elején be is jelentette, hogy moratóriumot ad a G20-paktumban érintett országoknak. Ugyanakkor egyes nyilatkozatok szerint a moratóirum nem teljes. A kereskedelmi minisztérium egy alsóbb rangú tisztviselője korábban azt írta, az kínai eximbank hiteleit nem tudják újratárgyalni, miközben az eximbank az Egy övezet, egy út egyik legfontosabb finanszírozója, a teljes kínai külső hitelezés valamivel több mint negyedéért, 149 milliárd dollárért felel.

Mások az alultőkésített kínai kereskedelmi bankok részvételét sem tartják reálisnak, a kínai társadalomtudományi akadémia pénzügypolitikai intézetének vezetője úgy fogalmazott, hogy minden adósságkönnyítési kérelmet egyénileg kell elbírálni. Egyes külső megfigyelők szerint a közelmúlt történései alapján rövid távú könnyítés reális, de komolyabb adósságelengedés nem várható Pekingtől.

Pánik után vagy vihar előtt

Az optimistább jóslatok szerint egyelőre inkább a járvány okozta pánik van a tőkemenekülés, árfolyamesés és az ebből fakadó mérlegproblémák mögött, de nagyobb, fundamentális problémák még nem jelentkeztek. Ezt támasztja alá, hogy májusra megállt a tőkekiáramlás a fejlődő piacokról, és a nemzetközi kötvénypiacok is stabilizálódtak, sőt az ázsiai vállalatok olyannyira bizakodók, hogy elkezdtek ismét nagy értékben dollárkötvényeket kibocsátani, még a legrizikósabb, "bóvlikategóriába" sorolt cégek is. Az utóbbi hónapokban csődbe ment országok pedig nem a járvány miatt jutottak a tönk szélére, hanem évek óta instabilak voltak.

A járvány által okozott gazdasági problémák pedig a járványhelyzetet is súlyosbíthatják. Brazíliában, Mexikóban, Indiában, Indonéziában és Dél-Afrikában ugyan nem lassult a vírus terjedése az utóbbi hetekben (sőt, egyes helyeken kifejezetten gyorsult), a hatóságok mégis elkezdtek lazítani a járványügyi intézkedéseken, miután a korlátozások gazdasági ára a fertőzöttek számánál is meredekebben kezdett emelkedni. 

Bár nyugati szakemberek sokszor figyelmeztettek rá, hogy a járvány leküzdése nélkül nem lehet kikerülni a gazdasági válságot, a fejlődő országokban a jelek szerint más az egyenlet, miután a szegénység és az esetleges adósságproblémák közvetlen hatásai legalább olyan veszélyesek, mint a koronavírus.

(Borítókép: Önkéntesek élelmiszercsomagokat szállítanak a Paraisopolis favela lakosainak, 2020. március 24-én Sao Paulo-ban. Fotó: Rodrigo Paiva / Getty Images)