Megkezdődtek az egyeztetések a jövő évi minimálbérekről

2020.10.29. 09:03 Módosítva: 2020.10.29. 15:03

A koronavírus-járvány miatt szinte biztos, hogy csak a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum összegéről tárgyalnak az idén a szociális partnerek. A szakszervezetek és a munkáltatói képviseletek is óvatosak, konkrét javaslat egyelőre nincs – írja a Magyar Nemzet azután, hogy szerdán megkezdődtek az egyeztetések a versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának monitoring bizottsági ülésén.

Kapcsolódó

Csökkenhet a minimálbér növekedési üteme

Még így is az inflációt meghaladó emelkedés várható.

A Liga Szakszervetek elnöke a napilapnak elmondta: egyelőre nem hangzottak el konkrét számok.  Mészáros Melinda szerint a jelenlegi, óriási bizonytalanságot okozó járványhelyzetben teljesen természetes, hogy a kormányzat és a szociális partnerek is óvatosak.

Kritikus időszak előtt állunk, ezért elhúzódó, talán eddig még sohasem tapasztalt nehézségű tárgyalások után születhet döntés a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről 

– mondta, hozzátéve, hogy elkerülhetetlen a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emelése. 

Egyfelől azért, mert mindenkinek az az érdeke, hogy az elmúlt években gyorsuló piaci és állami bérfelzárkóztatás ne törjön meg. Másfelől a környező országokban átlagosan öt és tíz százalék között nőhet a minimálbér a már korábban, még a járvány előtt elfogadott kötelezettségek miatt, országonként eltérő okokból. Ezt a szintet Magyarországnak is tartania kell azért, hogy a hazai legalacsonyabb kereset ne távolodjon el jobban a régió átlagától 

 fejtette ki a szakszervezeti vezető.

Abban már most egyetértés van, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően csak egy évre szülessen megállapodás.  A minimálbérrel kapcsolatos egyeztetések a szaktárca közlése szerint novemberben folytatódnak.