Vizsgálódik a GVH dr. Gődény miatt
Vizsgálatot indított a versenyhivatal a Nutriversum Kft. étrend-kiegészítő termékeket forgalmazó vállalkozással szemben, mert a vállalkozás feltételezhetően jogsértő módon, orvos vagy egészségügyi szakember ajánlására vonatkozó állításokat tett videóiban – közölte csütörtökön a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A hivatal vizsgálatában azt valószínűsíti, hogy a Nutriversum a YouTube-csatornáján elérhető, dr. Gődény György – a koronavírussal kapcsolatban szkeptikus megnyilvánulásairól ismertté vált – gyógyszerész szereplésével készült két koronavírussal kapcsolatos videójában, valamint egy 16 részes, „Az internet legnagyobb hülyeségei a táplálékkiegészítőkről” elnevezésű videósorozatában olyan állításokat alkalmazott, amelyek nem felelnek meg az élelmiszerekre vonatkozó ágazati szabályoknak. Az európai közösségi szabályozás értelmében ugyanis
élelmiszerekkel kapcsolatban nem engedhető meg olyan egészségre vonatkozó állítás, amely orvos, egészségügyi szakember, vagy – bizonyos kivételekkel – egészségügyi szervezet ajánlásaira hivatkozik.
Az ilyen reklámüzenetek tartalmuk valóságától függetlenül jogsértőnek minősülnek – közölte a GVH. A hivatal szerint a YouTube-on megvalósult kereskedelmi gyakorlat azért lehet alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, mert az egészségügyi szakember (orvos, gyógyszerész) ajánlása azt az üzenetet közvetíti a fogyasztók felé, hogy az ajánlott termék megbízhatóbb, hatásosabb, mint a többi, ezzel pedig kiemeli a többi hasonló termék köréből, befolyásolva a fogyasztói döntést.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – olvasható a versenyhivatal közleményében.