Az országban 12 ezer sorfát ültetnek el

2020.11.19. 17:14

A rendszerváltozás óta nem volt Magyarországon olyan fásítási kezdeményezés, ami annyi települést mozgatott volna meg, mint az Agrárminisztérium Településfásítási Programja — közölte Nagy István agrárminiszter a tárca honlapja szerint. Hozzátette: országszerte 475 településen ültetnek el összesen több mint 12 ezer sorfát az őszi és a jövő tavaszi időszakban.

Kapcsolódó

Úgy néz ki, mintha négyszeres áron fásítanánk

Átlagosan 40 ezer forintért vesz egy sorfát az állam, nagy tételben. Pörög az országfásítási program.

A településfásítást a 2019-ben kezdődött Országfásítási Program részeként indította az agrártárca 2020 júniusában. A kezdeményezés célja kettős: egyrészt hozzájárul a 10 ezer főnél kisebb lélekszámú települések levegőminőségének és életkörülményeinek javításához, a zöldterületek bővüléséhez, másrészt a Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre álló, az önkormányzatok számára is elérhető erdészeti támogatásokra is felhívja a figyelmet —  hangsúlyozta Nagy István. Jelezte: már az elindítása utáni első percekben is hatalmas volt az érdeklődés a program iránt, a rendelkezésre álló 12 ezer sorfa néhány óra alatt gazdára talált, miközben többszörös volt a túljelentkezés a kiírásra.