Jön a visszacserélt ajándékok időszaka

000 8XJ4AN
2020.12.26. 06:21

A karácsony előtti időszak a kereskedők legforgalmasabb időszaka, ám az év még nem zárul le a karácsonyi rohammal, a két ünnep közötti időszak is jelentős forgalmat produkál.

Mivel nem lehet étterembe menni, nem lehet beülni vendéglőbe, az élelmiszer vásárlása mennyiségben elérheti a tavalyi szintet decemberben

– mondta az Indexnek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, aki szerint az iparcikkek terén visszafogottabb a vásárlás, ezért a két ünnep között három forgatókönyv valósulhat meg.

  • Az üzletek egy része a karácsony utáni néhány napban zárva marad, mert úgy számolnak, hogy kevesebb vásárló lenne, ezért nem éri meg kinyitni, leltározni pedig amúgy is kell, és ezt a néhány napot rá lehet szánni.
  • Más boltok ellenben úgy kalkulálnak, hogy ha maradt fölösleges készlet, attól meg lehet még szabadulni az évzárás előtt olcsóbban, és még akkor is jobban járnak, mint ha rajtuk maradna a termék, ezért elindul az akciók első, kisebb hulláma már a két ünnep között.
  • A harmadik verzió pedig az ajándékok cserélgetése.

Az biztos, hogy nem lesznek üresek az üzletek a karácsony utáni napokban. Persze üzletileg nem ez a néhány nap dönti el az évet. Azt azonban nem lehet tudni, rövidebbek vagy hosszabbak lesznek-e a sorok a tavalyihoz képest, bár vélhetően kisebb lesz a tömeg

– mondta Vámos György, aki kiemelte azt is, hogy ebben az időszakban sokan vannak szabadságon, de a plázákon belül nem tudnak beülni egy-egy kávézóba vagy étterembe.

Ennek megfelelően az emberek tudatosan mennek majd a boltokba, ha például egy rossz méretű cipőt vagy nem tetsző ajándékot vissza akarnak cserélni, nem lesz jellemző a céltalan mászkálás a bevásárlóközpontokban.

A járványhelyzet miatt ráadásul egyre többen webáruházakon keresztül intézik a bevásárlást, igaz, előfordul, hogy egy-egy rendelés nem érkezik meg időben, vagy éppen nem olyan, mint azt a vásárló elképzelte.

De mit lehet ilyenkor tenni?

Mindig azt mondom, ha valaki webáruházon keresztül vásárol, nézze meg az általános szállítási feltételeket, mert egyáltalán nem mindegy, hogy a szerződő fél magyar, van-e vagy nincs hazai székhelye. Mert ha nincs, nagyon macerás minden, ezért érdemes olyan webáruházból vásárolni, amelynek legalább van lábnyoma Magyarországon

– hívja fel a figyelmet Vámos György, és az Alzát említi példaként, amely két csatornán árul, ezért kétféle szerződési feltétel közül lehet választani. Az egyik, ha a magyar raktárból szállít, a másik, ha a csehországiból, mert a kettő távolról sem ugyanaz.

Mindazonáltal a webáruházakra egyformán jellemző, ha valaki vásárol valamit, megkapja, és

mégsem tetszik neki a termék, akkor 14 napon belül indoklás nélkül elállhat tőle.

Sőt, a webáruházak jelentős része több napot ad, van, ahol akár 30 napig is vissza lehet vinni a megvett terméket.

Az persze más, ha minőségi reklamáció van, ebben az esetben a webáruház úgy működik, mint egy hagyományos üzlet. Először az áruháznál érdemes reklamálni, ha az eredménytelen, akkor panaszt lehet tenni a testületnél, a fogyasztóvédelmi hatóságnál.

Reklamációnál minden esetben kötelező jegyzőkönyvet felvenni, ha pedig valaki e-mailben jelzi, hogy panasza van, az üzletnek kötelessége válaszolni, az alól nem bújhat ki. Ahogy a kereskedő sem küldheti el a vásárlót azzal, hogy menjen a problémájával a szervizhez vagy a gyártóhoz. A vásárlóval szemben az a bolt vagy webáruház felel, amelyiknél megvásárolta a terméket.

(Borítókép: Bevásárlók Malmőben 2020. december 20-án. Fotó: Johan Nilsson / AFP)