Ágnes
2 °C
11 °C

Jó hírt kapott a magyar húsipar

2020.12.28. 10:54

Magyarország az első olyan afrikai sertéspestissel érintett ország a világon, amellyel Japán megállapodott a regionalizáció kérdésében, vagyis már nem az egész országra vonatkozik a betegség miatti exportkorlátozás – közölte az Agrárminisztérium. A szaktárca kétéves tárgyalása eredményeképp a jövőben Japán már csak az afrikai sertéspestissel (ASP) érintett területekről tiltja a sertéshús és hústermékek kiszállítását.

A december 16-án elfogadott megállapodás jelentős gazdasági előnyt jelenthet a magyar állattartóknak, előállítóknak – hívta fel a figyelmet a minisztérium, hozzátéve, hogy egyúttal komoly elismerést jelent a magyar állategészségügyi szakemberek munkája és az ASP-járvány megfékezéséért tett intézkedéseik szempontjából is.

„Hazánk afrikai sertéspestistől mentes területeiről az állategészségügyi exportbizonyítvány jóváhagyását követően folytatódhat a kivitel, ezáltal biztosítva a magyar cégek versenyképességének fenntartását a japán piacon” – áll a közleményben.