Kázmér
-2 °C
16 °C

Milliárdokban mérhető a fővárosi halogatás

2021.01.18. 08:56

A BKV és a BKK igazgatósága új döntést fog hozni a reklámtender eredményével kapcsolatban – közölte a BKV a Világgazdaság megkeresésére. Ezzel több mint egy év után ismét napirendre kerül a budapesti tömegközlekedés reklámhelyeinek kiszervezése.

A főváros korábban megakadályozta, most viszont már belemenne, hogy a JCDecaux ajánlata nyerjen, csakhogy a francia hátterű céget a világjárvány miatt már nem biztos, hogy érdekli a koncesszió.

A gazdasági napilap szerint ezzel milliárdokat veszít a BKV.

Azzal, hogy továbbra sincs döntés az ügyben, azaz nem sikerült új döntéshozó eljárást lefolytatni és eredményt hirdetni, a főváros közlekedési cégét ismét megbírságolta múlt héten a Közbeszerzési Döntőbizottság: az újabb 5 milliós bírsággal már 120 milliónál járnak.

Közel öt éve húzódó reklámtender

Az ellenzéki többségű Fővárosi Közgyűlés 2019 novemberében úgy döntött, hogy a Főváros kizárólagos tulajdonában álló cégek ne kössenek egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosításával kapcsolatos szerződéseket – írta korábban az Index. Ezzel a közbeszerzéssel Karácsony Gergely főpolgármester szerint gyakorlatilag kivette volna a döntés lehetőségét az egy hónappal korábban megválasztott polgármester és a közgyűlés kezéből a korábbi fideszes városvezetés, így a korábbi városvezetés által a BKV reklámfelületeire kiírt tendert is eredménytelennek nyilvánították.

Tudom, ez sérti egyes gazdasági és politikai körök érdekeit, szolgálja viszont a budapestiekét, és én ez utóbbihoz ragaszkodom

fogalmazott tavaly januárban a főpolgármester. Tarlós István erre úgy reagált akkor az Indexnek, hogy a korábbi városvezetés nem adott, nem is adhatott utasítást a BKV reklámfelületeinek hasznosítását célzó közbeszerzés kiírására. Ezt a tendert ugyanis 2016-ban írták ki, és a tender lezárása a BKV törvényi kötelezettsége volt.

Budapest meggondolta magát, de a franciáknak már nem ér annyit, mint egy éve

A Világgazdaság hétfői cikke szerint a tender értéke megközelítette a 7 milliárd forintot, a francia érdekeltségű JCDecaux Hungary Zrt. (JCD) négy éven át havi 142 millió forintot fizetett volna a jogért. A lap úgy értesült, hogy a társaság tulajdonosaival a napokban tárgyalások zajlottak egy esetleges szerződéskötésről. Csakhogy a Világgazdaság érdeklődésére a JCD arról tájékoztatott, hogy a Covid-világjárvány az out of home (kültéri hirdetés) piacára gyakorolt negatív hatásai miatt nem tartotta fenn a BKV-nak tett ajánlatát a reklámtenderen.

Vagyis hiába táncolna vissza a városvezetés, a BKV lecsúszott az évi 1,7 milliárdos üzletről

– írja a napilap, hozzátéve, hogy mindez azért különösen fájó, mert ez az összeg majdnem két és félszerese a tömegközlekedési reklámhelyek mostani bérleti díjának.

Megkeresték a BKV-t is, ahol úgy nyilatkoztak, hogy a hétfőre összehívott BKV-s és BKK-s igazgatósági ülésen kialakult irányvonal függvénye, hogy indul-e új tender a tárgyban. Erről a JCDecaux Hungary Zrt. azt mondta a lapnak, hogy ha lesz új eljárás, a tartalmának megismerése után döntik csak el, hogy ismét indulnak-e.