- Gazdaság
- dászkál fruzsina
- horeca
- nielseniq
- erdős norbert
- agrárminisztérium
- nébih
- éder tamás
- hússzövetség
- húsvét
- koronavírus
- sertéspestis
- húsfeldolgozás
- baromfihús
- húsipar
- sertéshús
Drágább lesz a sonka húsvétra

További Gazdaság cikkek
-
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
- A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki: nincs kockázat a magyar államadóságban
- Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
- Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
- Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma
A magyar húsipar teljesítménye 915 milliárd forintnál is több volt, ezen belül a húsfeldolgozás és tartósítás meghaladta a 349, míg a hús- és baromfihús készítmények gyártása a 218 milliárd forintot – közölte Éder Tamás. Ugyanakkor
- a húsfeldolgozás és tartósítás teljesítménye 1,9 százalékkal,
- a hús- és baromfihús-készítmény gyártása 10,3,
- míg a baromfihús feldolgozása és tartósítás 6,7 százalékkal
maradt el 2019-hez képest, a húságazat teljesítménye pedig összességében 5,8 százalékkal esett vissza.
Az elmaradás elsősorban a koronavírus-járvánnyal, a sertéspestissel és a madárinfluenzával magyarázható, de a HORECA-szektor (szállodák, éttermek, kávéházak) és a közétkeztetés hiánya is nagyban hozzájárult, és bár a kiskereskedelmi forgalom nem volt rossz, nem tudta kompenzálni a kiesést.
Éder Tamás arról is beszélt, hogy az export értékesítésének 10,7 százalékos visszaesése mellett a belföldi értékesítés is elmaradt 1,5 százalékkal az egy évvel korábbi helyzethez képest.
A levágott sertések száma 1,8 százalékkal növekedett 2019-hez képest, 2014-hez viszonyítva pedig már összesen 27 százalékkal, vagyis 1 millióval nőtt. A sertésszám 216 ezerrel 2,8 millióra emelkedett az elmúlt évben, viszont 2014-hez képest 300 ezerrel visszaesett. Emellett a kocalétszám is gyarapodott tavaly, méghozzá öt százalékkal 163 ezerre.
Ami az átlagárakat illeti, 2020-ban 30 százalékos csökkenés volt – az egy évvel korábbi 50 százalékos emelkedés után –, ám csak az elmúlt négy hétben 25 százalékkal emelkedett a fogyasztói ár.
Ráadásul a takarmányárak többéves csúcson vannak, vagyis jóval többe kerülnek a hústermeléshez szükséges alap- és segédanyagok.
Mivel az élő sertés előállításának önköltsége kétharmad részben a takarmány önköltségétől függ, ez beépül a fogyasztói árba is
– mondta Éder Tamás.
Ez azt jelenti, hogy az árak továbbra is emelkednek, tehát húsvétig még drágább lehet a sonka, ráadásul a Hússzövetség elnöke szerint nem csak egy-két százalékos áremelkedésre lehet számítani fogyasztói szinten.
Éder Tamás ezzel együtt arra számít, hogy akár csak egy évvel ezelőtt, a húsvéti forgalom idén is elérheti a 7-8 ezer tonnát, így az áremelkedés miatt 13 milliárd forintról 15 milliárdra emelkedhet a bevétel. Az ünnepekre tehát nagy erőkkel készülnek, ami érthető, mivel az éves fogyasztás egyharmadát ez az időszak teszi ki.
Ezzel együtt
a bizonytalanság jellemzi 2021-et a húsipar számára,
mivel nem tudni, meddig húzódik el a koronavírus, mikor várható enyhítés, vagyis mikor nyithat a HORECA-szektor, és mikor érkezhetnek ismét külföldi turisták.
Csökkent a polcokon a magyar termékek aránya
Tényleg kevesebb a magyar élelmiszer az üzletláncokban
Hat év alatt 10 százalékkal romlott az arány. Magyar tulajdonú boltokban viszont több.
A sajtótájékoztatón Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán közzétett kutatására hívta fel a figyelmet, amely azt vizsgálta, hogy a magyar termékek aránya 70 százalék körüli a tíz legnagyobb kereskedelmi lánc üzleteiben. A kutatást 2020 előtt 2014-ben is elvégezték, akkor 80 százalékos volt a magyar termékek megjelenése a polcokon.
Dászkál Fruzsina, a NielsenIQ Senior tanácsadója pedig arról számolt be, hogy bár a pandémia miatt visszaesett fogyasztói bizalom, a kiskereskedelemben 8,7 százalékos, azon belül az élelmiszeriparban 9,3 százalékos növekedést mértek. Emellett az e-kereskedelem is egyre inkább előtérbe került, és összesen 85,8 százalékos növekedést ért el a kiskereskedelmi szektorban. A Hússzövetség számára viszont kedvező, hogy az elmúlt év eredményei alapján a legnagyobb élelmiszer-kategória a feldolgozott húskészítményeké.
(Borítókép: Isza Ferenc / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.
tegnap, 21:51
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18