Étolajjal mosták az arcukat a kuvaiti pokolban a magyarok

Harminc éve az olajipar addigi legnagyobb katasztrófája történt Kuvaitban: 1991-ben szó szerint lángokban állt a közel-keleti ország, és ezeket a lángokat nem volt egyszerű eloltani.

Hullott ránk az olaj, és törölgethettük a szemünkből. A legnagyobb barátunk az étolaj volt, mert azzal lehetett a legkönnyebben megtisztítani a sisakunkat, az arcunkat...

– mesélte az Indexnek Székely Szabó Tamás, a Miskolci Nehézipari Egyetemen végzett olajmérnök, jelenleg a Mol Kútmunkálati Felügyeletének és Kitöréselhárítási csapatának vezetője, aki egy kisebb magyar kontingens tagjaként részt vett a kuvaiti olajkutak oltásában.

Hogy miért kellett olajkutakat oltani 1991-ben Kuvaitban? Szaddám Huszein iraki diktátor megszállta az országot az Irán ellen vívott háborúban kapott kölcsönökkel kapcsolatos nézeteltérések miatt. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte ezt, de a diplomáciai tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért 1990 novemberében határidőt adott Iraknak, hogy 1991. január 15-éig vonja ki csapatait, továbbá felhatalmazta a nemzetközi koalíciót, hogy „bármilyen szükséges eszközzel” kényszerítsék ki az együttműködést Irakból. Nos, ez elmaradt, és megindult a „Sivatagi Viharnak” nevezett hadművelet. Szaddám Huszein pedig kivonult Kuvaitból, de biztos, ami tuti alapon majdnem az összes működő olajkutat felrobbantották – összesen 749 kút égett Kuvaitban. A környezeti hatások szinte felmérhetetlenek voltak:

• Szakértői becslések szerint 11 millió hordónyi olaj folyt a Perzsa-öbölbe, és naponta 4–6 millió hordónyi olaj égett el.
• Kuvait területének 15 százalékán vált szennyezetté a talaj.
• Körülbelül 300 „olajtó” képződött – bennük közel 30 millió hordónyi olajjal.
• Az országot teljesen kifosztották: gondok voltak a vízellátással, az elektromos hálózattal, és kezdetben még tájékozódni se nagyon lehetett a nappali sötétség és a térképek hiánya miatt.

És ebbe a földi pokolba érkezett meg a Hungarian Blowout Specialist (HBS) csapata 1991 szeptemberében, amely a Kőolajkutató Vállalat és a Rotary Fúrási Vállalat szakembereiből állt, akik közül többen szintén a Miskolci Nehézipari Egyetemen végeztek. Ugyanis Magyarországon volt egy önkéntes alapon szerveződött szakmai csapat, amelynek tagjai civil foglalkozásuk mellett az előforduló kitörések elfojtásával és a kutak helyreállításával foglalkoztak. Hogyan keletkeznek ezek a kitörések? A szakember szerint ennek alapvetően geológiai, tervezési és kivitelezési okai is lehetnek a hibás eszközökön túl. De

Miután az ország szó szerint lángokban állt, Kuvait nemzetközi segítségért folyamodott. Vannak erre szakosodott cégek az olajiparban – akkoriban főként amerikai és kanadai vállalatok. A kuvaiti olajipari minisztérium azonban elégedetlen volt a helyreállítási munkák ütemével, lassan haladt az oltás, ezért kerestek még olyan cégeket, amelyek képesek voltak a kitört olajkutak tüzeit eloltani és utána helyreállítani azokat. Így jelentkezett a magyar konzorcium, a HBS is. A szükséges szerződések megkötése után szeptemberben jutottak ki a speciális eszközeikkel – és ez volt az első nagy kihívás, ugyanis többtonnányi túlméretes és túlsúlyos szállítmányt kellett eljuttatni egy olyan országba, melynek repülőtere kezdetben nem volt képes járatok fogadására.

Elfújták a tüzet

A szállítandó eszközök között volt egy, amihez nagy reményeket fűztek: egy turbóoltó berendezés,

csak lövegtorony helyett ikerturbina van a tank tetején – egy T–34-es tank alvázára MiG–21-es hajtóműveket szereltek.

Székely Szabó Tamás szavai szerint ez gyakorlatilag „fordított üzemmódban működik” a vadászgépek hajtóműveihez képest: ezek nem repülnek, hanem állnak, és nem a tolóerejüket használták ki, hanem a kipufogógázt, azaz a nagy sebességű füstgázt, amivel oxigénszegény környezetet hoznak létre az égés helyén, ami így gyorsan megszűnik. Ebbe a füstgázba még percenként 25-30 ezer liter vizet kevernek a jobb oltó és hűtő hatás miatt.

Az ötlet eredetileg egy szovjet megoldás volt: 1968-ban volt egy kitörés hazánkban, amit az akkor rendelkezésre álló eszközökkel nem tudtak eloltani, csak a KGST segítségével sikerült – gumikerekes ZIL-ekre szereltek akkor még MiG–15-ös hajtóműveket. Ezek a gépek a szegedi katasztrófavédelemnél megtekinthetőek, és bár ma már nem gyártanak hozzájuk alkatrészeket, a mai napig működőképesek.

Ez a turbóoltó jármű, amit Big Windnek kereszteltek el Kuvaitban az újságírók, nem a kuvaiti feladatokra készült, hanem egyszerűen ekkorra végeztek egy hazai kitöréselhárítási eszközfejlesztéssel. A tűzpróbán gyakorlatilag Kuvaitban esett át, Magyarországon előtte csak egyszer tudtuk letesztelni

– mondta az Indexnek Székely Szabó Tamás. Végül az eszközöket – csak a Big Wind 40 tonnát nyomott – a világ akkori legnagyobb katonai teherszállító gépével, egy Antonovval sikerült eljuttatni a Közel-Keletre.

Kuvaitban ekkor már sok náció dolgozott a kutak oltásán, egy időben volt, hogy 27 különböző csapat próbálta eloltani a lángoló kutakat. „Kezdetben az oltás lassan haladt, az ország teljesen ki volt fosztva , a reptér nem tudott gépeket fogadni, el volt aknásítva a sivatag, és a tenger felől sem lehetett bejutni hajókkal az aknazár miatt. Eleinte nagyon nehéz volt bejutni és kitöréselhárítási eszközöket szállítani az országba.

Az alábbi, 1992-ben megjelent dokumentumfilmet Oscar-díjra is jelölték – képei tökéletesen bemutatják, mekkora is volt a pusztítás. (A filmben 19.57-től a Big Wind és a magyar csapat is feltűnik.)

„Sokan hihetik, hogy egy kútkitöréskor a tűzoltással megoldódik a probléma, pedig ez csak egy fontos lépés a végső célig, ami a kútnak a biztonságba helyezése” – hangsúlyozta a szakértő, hozzátéve, hogy ha valaki eloltja a tüzet, az még nem oldja meg a problémát, ki kell cserélni a sérült kútfejelemeket, új eszközöket, elzárószerelvényt kell felszerelni, majd biztonságba kell helyezni a kutat. Szerinte ha a szénhidrogén ég, az valamilyen szempontból még biztonságos is, mert akkor nem tud visszagyulladni hirtelen, nem tud berobbanni.

Csak hát tűzben nehéz dolgozni, de vannak esetek, amikor oltás nélkül, csak a személyzetet és az eszközöket hűtve, az égő kútra tűzben tesszük fel az elzárószerkezetet.

Egy hagyományos vízágyús oltásnál volt, hogy több napig kellett hűteni a környéket, hogy utána ne gyulladjon vissza, a magyar csapat azonban ezzel a technikával percek alatt el tudta oltani a tüzet, majd a kútfej környezetének rövid hűtése után el lehetett kezdeni a csőfej kibontását a ráégett homokos kokszból, majd ép peremig vagy csőig eljutva felszerelni az elzárószerkezetet. Egy kúton átlagosan 3-4 napot dolgoztak – felszerelés, oltás, biztonságba helyezés, leszerelés. Aztán ha végeztek mindennel, pakolhatták össze a 15-20 kamionnyi felszerelést, és indulhattak a következőhöz. A magyar csapatok összesen 10 kutat oltottak el és állítottak helyre a Burgan-mezőn.

Az utolsó kutat novemberben tudták lezárni a kuvaitiak: egészen pontosan maga a kuvaiti emír zárta le a távolból egy manipulátor segítségével. Addig hosszú hónapok teltek el, és Kuvait olajkészletének közel 2 százaléka éghetett, folyhatott el a semmibe – egészen pontosan a légkörbe vagy a talajba...

(Borítókép:  A Red Adair egyik tűzoltója a visszavonuló iraki katonák által felrobbantott kútnál dolgozik Kuvait déli részén, az Al-Ahmadi olajmezőn 1991. április 1-jén. Fotó: Pascal Guyot / AFP)