Tízezrekkel kevesebben tettek nyelvvizsgát tavaly
A lap szerint 86 ezer nyelvvizsgázó közül tavaly 59 ezren kaptak nyelvvizsga-bizonyítványt, míg egy évvel korábban 124 ezer próbálkozóból 82 ezren vizsgáztak sikeresen. A legtöbben angol, illetve német nyelvből voltak sikeresek. Továbbá az is ismert tény – ahogy az Index is beszámolt róla –, hogy 2020-ban 75 ezer egyetemi hallgató nyelvvizsga nélkül kapta meg a diplomáját.
Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke, az Euroexam vizsgaközpont vezetője a lapnak kijelentette: idén a 2017–2018-as évihez hasonló számokat várnak a nyelvtanárok, vagyis 115–120 ezer között lehet a nyelvvizsgázók száma.
Jellemzően a vizsgák 60-65 százaléka szokott sikeres lenni.
Hozzátette: a diplomaszerzéshez kapcsolódó nyelvvizsga-követelmény alóli felmentés tavaly csak egyszeri volt, így idén nem kapják meg diplomájukat a felsőoktatásban tanulók, ha nincs meg a nyelvvizsgájuk.
A pandémia miatt megváltoztak a nyelvtanulási szokások is, a nyilatkozó szakember szerint lényegesen szélesebb kör ismerte meg és fogadta be az online tanulás lehetőségét. A tanulók többsége ugyanakkor kiegészítő lehetőségként tekint erre, elsődleges választásuk továbbra is a személyes oktatás marad. A nyelvtanulók körülbelül 10-15 százaléka választhatja a következő egy-két évben a fizetős nyelvtanulási vagy tanfolyami lehetőségek közül első helyen az online megoldást – vélte Rozgonyi Zoltán.