Kis vakcinaigazolvány-határozó az Indexen

P  5370
2021.04.14. 11:10 Módosítva: 2021.04.14. 11:10
Az Index megfejtette, hogy egyfelől háromféleképpen juthatunk koronavírus elleni védettséget igazoló kártyához, másfelől mindegyik érvényessége más és más időtartamra szól. Ahogy a kártyák ára is eltérő lehet. Kis vakcinaigazolvány-határozó az Indexen, hogy kinek, mikor és melyik jár, illetve mit tegyünk, ha megérkezett a kártya, ami nem járna, és nem érkezett meg a kártya, ami hivatalból járna.

Vakcinaigazolvány: túl azon, hogy olyan is megkapta – az Index olvasóinak többtucatnyi leveléből kiindulva nem is kis számban –, aki időközben elhunyt, kiskorú, illetve egyelőre a fertőzésen és az oltáson sem esett át, mindeközben hasonló hibaszázalékkal nem érkezett meg oda, ahol ez már rég indokolt lett volna.

Ami egész biztosan közös a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos hozzáállásunkban, hogy lakossági körökben lényegében máig senki nem tudja, hogy mire való a hétköznapokban, és létezését pontosan mi indokolja.

Az eddigi szűkszavú kormányzati kommunikáció alapján a történetből egyelőre annyit lehet kihámozni, hogy a védettséget igazoló igazolvány potenciális záloga lehet annak, hogy birtokában a jövőben látogathassunk meghatározott helyeket, valamint élhessünk bizonyos szolgáltatásokkal. 

Ezek egyike lehet a június közepén induló, részben hazai megrendezésű labdarúgó-Európa-bajnokság, ahová vakcinaigazolvánnyal engednék be a nézőket

– legalábbis Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi, Kossuth rádiónak adott interjújában mindezt tervei közt emlegette.

A kormányfő hozzátette, a védettségi igazolvánnyal lehet például majd moziba, koncertre, szállodába menni, valamint rendezvényeken, köztük sporteseményeken részt venni. Várhatóan a most május elejére becsült négymilliós átoltottsági határ elérése után kötnének jogosítványokat a védettségi igazolványhoz.

Illetve a miniszterelnök arról is beszélt, hogy az iskolanyitás napján, április 19-én, amikor akár már 3,5 millió beoltottnál járhatunk, újabb lazítás jöhet. Ugyanakkor ennél több konkrétumot Orbán Viktor sem mondott a hazai vakcinaigazolványok hasznáról.

58 százalék szavazott a vakcinaigazolványra

Azt fontos tudni, hogy amikor a miniszterelnök és kollégái a hivatalos nevén koronavírus elleni védettségi igazolványról beszélnek, az nem összekeverendő az utóbbi időben szintén sokat emlegetett európai uniós nemzetközi vakcinaútlevéllel.

A magyar kormány ettől függetlenül, a maga útját járva február 11-én bejelentette, hogy hazai hatáskörben saját védettségi igazolványt vezet be. A legutóbbi, február 17-én indult online nemzeti konzultáción már szerepelt is a kérdés:

Azok, akik beoltatják magukat, vagy átestek a betegségen, védettségi igazolványt kapnak. Vannak, akik támogatják, hogy az ilyen igazolvánnyal rendelkezők felmentést kapjanak egyes korlátozó intézkedések alól. Ön mit gondol erről?

A kormány március 20-i eredményhirdetése alapján a március 15-ig megválaszolható kérdés igencsak megosztotta a kérdőívet kitöltő 528 ezer állampolgárt, akiknek 58 százaléka gondolta úgy, hogy meg kellene engedni a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek, hogy adott rendezvényekre, valamint sporteseményekre menjenek.

Örök érvény vs. 4–6 hónapos szavatosság

A posta mindenesetre március eleje óta szállítja a magyaroknak a vakcinaigazolványokat, a napokban pedig megjelent egy friss, praktikus tájékoztató a hivatalos koronavírus-oldalon arról, hogy ki, mikor és egész pontosan mely feltételekkel válhat vakcinaigazolvány-birtokossá.

A kormányrendelet szerint a védettségi igazolványra jogosult:

  1. aki megkapta a védőoltást;
  2. aki igazoltan átesett a fertőzésen, vagyis az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT-ben) legalább egy pozitív, koronavírus kimutatására szolgáló molekuláris biológiai vizsgálata vagy antigéngyorstesztje van nyilvántartva;
  3. aki valaki vélhetően átesett a fertőzésen, és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja, hogy átesett a fertőzésen.

Aki már megkapta az oltást

Ha valaki megkapta a védőoltást, az ő védettségi igazolványát már az első oltás után kézbesíti a posta, ez esetben a plasztikkártya kiállítása ingyenes és automatikus.

Amennyiben valaki idén március 1-ig kapta meg a koronavírus elleni vakcináját, neki elvileg március 15-éig elkészült a védettségi igazolványa, amit kiszállított a posta. A március 1-je után beadott védőoltások után 8 napon belül állítják ki, illetve dobják a postaládába az igazolványokat.

A védőoltást igazoló kártyának nincs érvényességi ideje.

Amennyiben elveszik vagy megsemmisül a védettségi igazolványunk, illetve változnak a kártyán feltüntetett adataink, a pótlást vagy a cserét online e-papíron tudjuk intézni a www.magyarorszag.hu oldalon, valamint személyesen bármelyik kormányablakban. Arra azonban számítsunk, hogy mindkét esetben díja lesz az ügyintézésnek, 3000 forint, amit átutalással kell befizetnünk.

Akinek hivatalosan is van pozitív tesztje

Hangsúlyozzuk, az említett kártyaszabályok abban az esetben érvényesek, amennyiben valaki megkapta valamelyik koronavírus elleni vakcinát. Akinek az EESZT-ben szerepel a pozitív eredménye, neki sem kell igényelnie az igazolványt, az állam hivatalból postázza az ingyenes kártyát.

Aki volt már koronavírusos

A 2021. március 1-jéig a fertőzésen 6 hónapon belül átesetteknek automatikusan, 2021. március 15-éig kiállításra és postázásra került a védettséget igazoló kártya.

2021. március 1-jét követően a felgyógyulást követő 8 napon belül hivatalból kerül kiállításra és postázásra a védettségi igazolvány.

Ugyanakkor fontos különbség, hogy az ő védettségi igazolványuk érvényessége hat hónap.

Az érvényesség kezdete pedig az utolsó pozitív eredményű, a koronavírus kimutatására szolgáló molekuláris biológiai vizsgálatot vagy antigéngyorstesztet követő negatív eredményű, a koronavírus kimutatására szolgáló molekuláris biológiai vizsgálat napja

vagy

a negatív eredményű, a koronavírus kimutatására szolgáló molekuláris biológiai vizsgálat hiányában az utolsó pozitív eredményű, a koronavírus kimutatására szolgáló antigéngyorsteszt vagy molekuláris biológiai vizsgálat napját követő tizedik nap.

Az igazolvány cseréjére és pótlására vonatkozó szabályok ugyanazok, mint az oltással kiérdemelt vakcinaigazolványoké.

Ellenanyag-vizsgálat birtokában védettségi igazolványt elektronikus úton a www.magyarorszag.hu weboldalon vagy személyesen igényelhetünk, a kormányablakokban. A kiállítása díja 3000 forint, amit ezúttal is átutalással rendezhetünk. Továbbá ilyenkor maga a vizsgálat önköltséges, ugyanakkor hatósági áras, ennek összege 11 ezer forint.

Ügyintézéskor be kell mutatni az elvégzett laboratóriumi eredményt, természetesen a pozitív előjelűt. Az ellenanyag-vizsgálati mintavételi pontok, laboratóriumok listáját, amelyek eredményeit elfogadják, a Nemzeti Népegészségügyi Központ oldalán tüntetik fel, illetve frissítik folyamatosan.

A védettségi igazolvány kézbesítése ebben az esetben is postai úton történik. 

Ha ellenanyag-vizsgálat igazolja, hogy a személy korábban valóban fertőzött volt, akkor a védettségi igazolvány érvényessége 4 hónap. Az érvényesség kezdete az ellenanyag jelenlétét kimutató vizsgálat dátuma.

Ha az adatokon és az elvesztésen túl más nem stimmel a vakcinaigazolványommal, erre van egy külön űrlap, a Koronavírus elleni védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügybejelentés e-papírt kell kitölteni, és elektronikusan beküldeni.

Azaz mindent egybevetve a következőképpen alakul a képlet: 

  • míg a védőoltást igazoló kártyának nincs érvényességi ideje, addig aki igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, az ő védettségi igazolványa 6 hónapig érvényes;
  • ugyanakkor ha ellenanyag-vizsgálat igazolja a korábbi koronavírus-fertőzést, az igazolvány érvényessége 4 hónapra szól.
Kapcsolódó

Nem fog szerepelni az oltás típusa a védettséget igazoló magyar okmányban

Megjelent a kormányrendelet. Az Európai Unió még nem döntött az ügyben.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)



  • Tippek
  • Bankszámla