Elindult a pályázat a villanyautókra, máris összeomlott a rendszer

2021.06.14. 09:37 Módosítva: 2021.06.14. 11:52
Reggel nyolckor nyílt meg a pályázati lehetőség, de akkora volt a roham, hogy két óra alatt teljesen összeomlott a regisztrációs oldal. A tavalyi támogatásnál is hasonló volt a helyzet, a technika ördögén úgy látszik, azóta sem sikerült úrrá lenni.

Mától lehet pályázni az elektromos autók vásárlási támogatására. A nagycsaládosok a 7–9 üléses autókhoz a kapható 2,5 milliós támogatást összevonhatják az elektromos autók kedvezményével, így akár már 9 millióért is beszerezhetik az új kocsit – írja az Azénpénzem.hu.

Az elektromos autók idei vásárlási támogatására ma reggel nyílt meg a pályázati kapu. A május 17-én megjelent  pályázati kiírás szerint a támogatást magánszemélyek, felsőoktatási intézmények és civil szervezetek, illetve személygépkocsis személyszállítással és taxis személyszállítással foglalkozó egyéni vállalkozók és cégek kaphatják meg. Általában egy autóra lehet pályázni, de civil szervezetek, egyesületek és felsőoktatási intézmények akár 5 járműre is benyújthatnak igényt.

A lakossági támogatás sávosan érhető el:

  • ötszemélyes autóra 12 millió forintos vételárig annak maximum 50 százaléka, de legfeljebb 2,5 millió forint,
  • 12 és 15 millió forint közötti autóra maximum 1,5 millió forint,
  • hétszemélyes autóra 14 millió forintig kapható az ár maximum 50 százaléka, de legfeljebb 2,5 millió forint,
  • 14 és 17 millió forint közöttire pedig maximum 1,5 millió forint

kapható.

Az autónak újnak és tisztán elektromos meghajtásúnak kell lennie, használt vagy hibrid autók megvásárlását nem támogatják. A pályázat benyújtásához érvényes megrendelésre van szükség, amelynek dátuma nem lehet korábbi a május 17-i kiírásnál. A részvételhez ügyfélkapus regisztráció kell, a pályázatokat azon keresztül kell elektronikusan benyújtani. Már ha eljutnak odáig a jelentkezők.

Két óra alatt bedőlt a rendszer

A keret összesen 3 milliárd forint, ami nagy összeg ugyan, de mégsem végtelen. Emiatt a legtöbb érintett tűkön ülve várta ma a reggel 8 órát, hogy biztos befutó legyen. Így viszont akkora terhelés érte az elektromobilitas.ifka.hu weblapját, hogy a kezdeti döcögés után kora délelőttre teljesen összeomlott. Jelenleg az alábbi képpel lehet csak találkozni:

Több olvasónk teljesen kétségbeesve fordult hozzánk. Egy kétgyermekes édesanya például azt írta, hogy reggel óta folyamatosan próbálkozik, a rendszer közben többször kidobta, és mire sikerült mindent ki- és feltöltenie, lefagyott az oldal. Onnantól kezdve hívogatta a megadott telefonszámokat, ahol türelmét kérték és azt javasolták, hogy írjon nekik üzenetet. Déltől viszont már bejelentkezni sem tudott, mivel nem aktív az erre szolgáló gomb. Utolsó szalmaszálként kért segítséget az Indextől.

Egyeseknek mégis valahogy sikerülhetett végigvinni a jelentkezést, mivel a villanyautosok.hu úgy tudja, hogy már el is fogyott az első körös egymilliárd forint, legalább is van, aki már nem hibaüzenettel szembesült, hanem a keret kimerüléséről tájékoztatta a rendszer.

Tisztelt Pályázók és Kereskedők! A pályázatok benyújtására szakaszosan, a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig van lehetőség. A benyújtás előző szakasza 2021-06-11 napon lezáródott. Pályázatának benyújtására, illetve a kereskedői ajánlatok kezelésére a következő szakaszban, 2021-07-05 8:00 -tól lesz lehetőségük. Kérjük, látogassanak vissza ebben az időszakban!

– szólt a válaszüzenet, amiben viszont láthatóan nem stimmelnek az időpontok. Emiatt többen még abban reménykednek, hogy ez is csak a meghibásodás része. Pedig a fennakadás nem érhette derült égből villámcsapásként a rendszer üzemeltetőit, hiszen a tavalyi támogatásnál is hasonló volt a helyzet, a technika ördögén azonban úgy látszik, azóta sem sikerült úrrá lenni. 

Mindenesetre az, aki csak a támogatással kiegészítve tudta volna megvásárolni a leszerződött autót, jó időre búcsút mondhat az előre befizetett pénzének. A kereskedő csak akkor adja vissza, ha a pályázó a két további körben is sikertelen marad, vagyis legalább október közepéig nélkülözni kell az előleget.