A GVH ráugrott a téglákra

2021.08.02. 21:46

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) folytatta helyszíni kutatás-sorozatát a kerámia falazóelemek hazai piacán indított gyorsított ágazati vizsgálata keretében; a versenyhatóság a rajtaütések során országszerte gyűjtött forgalmazói adatokat a strukturális piaci problémák feltárásához – írja az MTI.

A GVH hétfői közleménye szerint nemrég indították meg gyorsított ágazati vizsgálatukat a kerámia falazóelemek hazai piacán, miután számos jelzés érkezett a piaccal kapcsolatban. A versenyhatóság rajtaütés-sorozatba kezdett, amely a gyártók után a forgalmazói területen folytatódott az ország különböző pontjain.

Mint azt megírtuk, a vizsgálatra azért került sor, mert az utóbbi időben egyre több bejelentés, panasz érkezik a hatóságokhoz, leginkább az árak drasztikus emelkedése miatt.

Az szintén nem kevés fejfájást okoz a vásárlóknak, hogy kifogytak a készletek, vagy nincs kellő választék, pusztán egy gyártó termékeit lehet megvásárolni.

A versenyhivatal szakemberei Győr-Moson-Sopron, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyében, illetve a fővárosban szálltak ki kis- és nagykereskedelmi vállalkozásokhoz annak érdekében, hogy információt szerezzenek az építőipari krízishelyzetet okozó esetleges visszásságok felszámolásának elősegítésére.

A vizsgálat külön kiterjed a közös beszerzési társulásokra és franchise rendszerekre. Ezek az építőanyag-kereskedőket tömörítő vállalkozások azért jöttek létre, hogy együttes piaci erejük révén, közös beszerzésekkel nagyobb kedvezményeket és versenyképes árakat harcoljanak ki a gyártóktól.