Kína és az állatvédők válaszút elé állítják a magyar gazdákat

Egyelőre megjósolhatatlan, mennyire lesz negatív hatással a hazai sertéságazatra az, hogy a lassan egy éve tartó takarmányár-robbanás miatt drágán termelnek, valamint az, hogy a világ legnagyobb sertésimportőre, Kína épp visszafogta az európai rendeléseit. Miután ugyanis erre a nyár elején sor került, az a spanyol, dán és holland húsmennyiség, amit eddig felszívott a kínai piac, most a kontinensen belül keres piacot. Márpedig az európai sertéspiac eddig is telített volt, elsősorban a Németországban előállított sertéshússal, amit azóta lehetetlen a Távol-Keletre exportálni, amióta a német házisertés-állományban is kimutatták az afrikai sertéspestis vírusát.

Mindez komoly áreséshez vezetett az egész EU belső sertéspiacán, jelenleg 1,25 eurós kilogrammonkénti élősertés-árakat okozva. Ez Magyarországon 350 forintos kilogrammonkénti élősertés-felvásárlási árakhoz vezetett, amit hosszabb távon a legnagyobb piaci szereplők sem feltétlen bírnak követni, különösen úgy, hogy sem a termelők, sem a feldolgozók nem tudnak átadási árat emelni az olcsó importhúsok miatt.  

A sertéstartás vastagon veszteséges volt egész évben

– mondta az Index érdeklődésére Marczin Zsolt, a legnagyobb hazai termelői csoport, az Alföldi Sertés Értékesítő és Beszerző Mezőgazdasági Szövetkezet igazgatója. De ez csak az egyik probléma, ami jelenleg krízist okoz a magyar ágazatnak. 

A legnagyobb gondot az okozza, hogy a nyugat-európai versenytárs országok sertéspiaca erősen szervezett, termelőtől a kereskedőig érő vertikális integrációk szabályozzák a termelést és az árakat, ügyelve arra, hogy lehetőség szerint minden szereplő termelőképessége fennmaradjon. A mostanihoz hasonló piaci krízisek esetén pedig a felesleges árumennyiséget akár önköltség alatti dömpingáron exportálva is megéri nekik a saját belső piacaikról elvezetni, méghozzá gyakorta Közép-Kelet-Európa országaiba, ahol közel sem annyira szervezett a piac, és elterjedtek a hosszú távú szerződéses kapcsolatok. 

Magyarországon például az évente átlagosan levágott mintegy 5 millió sertés nagyjából felét állítják elő integrált termelők. A legnagyobb, az Alföldi szövetkezet tagjai évi 700 ezer, míg a Bonafarm-csoportnak termelő gazdák 500 ezer jószágot állítanak elő, továbbá akad még 1-2 nagyobb termelői csoport, ami átlagosan évi 300 ezret. Összesen 15-16 termelői csoport működik az országban, a többség azonban nagyon kicsi, árbevételük össze sem vethető például az Alföldi évi 30 milliárd forintos forgalmával.

Mivel a piac nagy része kisebb, nem együttműködő, a piaci folyamatokkal, árakkal kevéssé tisztában lévő termelők által előállított sertések felvásárlásával működik, ezért többnyire árelfogadó, és nem -meghatározó pozícióban vannak a termelők. Olykor a szerződéses kapcsolatok feltételeinek betartásával is akadnak problémák, pláne, ha a szabadpiacon épp ráígér valaki pár forintot a felvásárlási árakra.

Jelenleg a szerződött árak áfával együtt nem haladják meg a 400 forintot kilogrammonként

– mondja Marczin Zsolt. Háznál, számla és áfa nélkül minden további nélkül adnak az élő sertésért 460 forintot is a felvásárlók. Így azonban nagyon kiszolgáltatottak a termelők, különösen akkor, amikor a német árudömping leszorítja az élősertés-árakat, miközben a búza felvásárlási ára már tonnánként 80 ezer forint felett jár. A növénytermesztők a tárolóépítési támogatásoknak köszönhetően már nincsenek értékesítési kényszerben, és a világpiacon további árnövekedésre számítanak az elemzők.

Veszélyben a versenyképesség-javító beruházások

Ez a piaci krízishelyzet ér össze azzal, hogy Magyarországon előrehaladott állapotban tart egy, a humán egészségre veszélytelen, azonban a sertések szaporodásbiológiáját és hízlalási sebességét befolyásoló betegségtől mentesítő kezdeményezés, a PRRS-mentesítési program. Számos nagyobb sertéspiaci szereplő ugyanis a mentesítési programban kapott támogatást kombinálja az állattartótelep-korszerűsítési beruházással is, így a teljes állományát vágóhídra küldi, majd a telepfelújítás után telepíti újra. Idén ez is közrejátszik abban, hogy a vágóhídi statisztikák szerint az első fél évben jelentősen, mintegy 46 ezerrel megugrott a vágóhídra küldött kocák száma – mondta Marczin Zsolt. Jelenleg az ország legnagyobb sertéstartó megyéiben, Hajdú-Biharban, Békésben és Csongrádban zajlik gőzerővel a mentesítési program. A támogatást tartási kötelezettség mellett adja az állam, így elvileg vissza kellene telepíteni a kivágott állományokat – sokan készülnek is erre, és megújított genetikával, jobb és hatékonyabb termelési feltételek közé tervezik ezt, ami alapvetően garantálja, hogy 5-10 százalékkal növekedjen a húskibocsátás.

Az azonban kérdéses, hogy jelen piaci és takarmányárak mellett mikor kerül sor a visszatelepítésekre

– mondja Marczin Zsolt. Úgy véli, legkorábban is 10 hónap múlva derülhet ki pontosabban, mekkora sertésállománya marad Magyarországnak.

A telepkorszerűsítéseket pedig erőteljesen hátráltatja, hogy az építőanyagárak is elszálltak. Csak tavaly ősz óta mintegy 260 milliárd forintnyi állattartótelep-korszerűsítési támogatást hagyott jóvá az Agrárminisztérium a szarvasmarha-, sertés-, baromfi-, juhágazat és egyéb, kisebb súlyú állatok tenyésztésére szakosodott ágazatok számára. A támogatás harmadát már elvitte az építőipari drágulás, a termelői önerőt meg a piaci helyzet, legalábbis a sertéságazatban biztosan.

Egyelőre a bankok is óvatosak, különösen az MNB-s Nemzeti Hitel program leállítása óta, mivel a sertéságazatban egyelőre kevéssé látják a megfinanszírozandó beruházási önerő megtérülését – hívta fel a figyelmet egy újabb, a teljes ágazat sorsát alapvetően befolyásoló kockázatra Marczin Zsolt. Elmondása szerint az agrártárca már gőzerővel keresi a megoldást, a bevonható forrást, amivel menthetőek lehetnek a jóváhagyott beruházások. 

De nemcsak a PRRS-mentesítési programhoz köthető állománycserék növelték a vágóhídra kerülő jószágok számát, vannak termelők, akik végleg felhagynak a tevékenységükkel. Már eddig is jelentős volt a koncentráció az ágazatban, most nagyon hasonló a helyzet ahhoz, amikor 2004–2008 között számos kistermelő feladta, és felgyorsult ez a folyamat – jegyezte meg Marczin Zsolt. Nem tartja elképzelhetetlennek azt sem, hogy a kistermelők fele eltűnik. Pedig a korábbi időszak 60 százalékához képest már most is csak 40 százalék az arányuk az ágazaton belül.

Hosszabb távon a termelők számának csökkenése az állatlétszám csökkenésével járhat. Márpedig tavaly a koronavírus miatti határzárak élesen rávilágítottak arra, hogy egységes belső piac ide vagy oda, baj esetén mindig az önellátás és az önvédelem az első, ami a nemzetek eszébe jut.

Épp ezért nem jó, ha teljesen leépül egy szektor, mivel akkor sem az ár, sem az áru rendelkezésre állása nem rajtunk múlik

– mondta Marczin Zsolt. Márpedig az európai sertéspiac is komoly átrendeződések előtt áll, tekintve, hogy Németországban az állatvédelem örvén épp leépítik a sertéstartást. Az onnan kiszervezett tartás és vágás – a legnagyobb német húsipari vállalat, a Tönnies például épp Spanyolországban épít vágóhidat – pedig még keresi a helyét. Az uniós versenytársakhoz képest szinte észrevehetetlen súlyú magyar sertéságazat és húsipar megmaradása szempontjából azonban korántsem érdektelen, hol lesznek az új piaci súlypontok, és az sem, hogy mennyire alkalmazkodnak a magyar szereplők a megváltozott helyzethez.

Hosszabb távon csak termelői összefogással, a vertikális integrációkba szervezett termelői csoportok megerősítésével lehet versenyképes a hazai sertéságazat

– véli Marczin Zsolt. Az azonban társadalmi-politikai kérdés, hogyan lehet szervezettebbé tenni a szektor működését, ami segítene kivédeni a mostanihoz hasonló piaci sokkokat. 

(Borítókép:  Malacok az újlengyeli sertéstelepen 2009. április 27-én.  Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)