Megvan, hol lesz Orbán Viktor lányának bababoltja
Orbán Ráhel korábbi LinkedIn-bejegyzésből derült ki, hogy egy Magyarországon eleddig ismeretlen bababolt- kategória, az úgynevezett concept store megnyitását tervezi. A Menedzsment Fórum most kiderítette, hogy az üzlet a Hegyvidék Bevásárlóközpontban lesz, alig néhány lépésre a főbejárattól.
A kormányfő lányának Odu Store nevű cégét nyáron jegyezte be a cégbíróság. A helyszíni szemle alapján mintegy 300–350 négyzetméteres lesz, a tervek szerint játszósarok és kávézó is lesz benne, és akár már karácsonyra elkészülhet.
A friss piaci jelentések szerint a budapesti üzletközpontokban az átlagos havi bérleti díj 85–95 euró közé esik négyzetméterenként, a bevásárlóutcákban 110 euró. Mindkét érték 10 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál. Tudva, hogy a Hegyvidék Bevásárlóközpont nem a tucatközpontok egyike, hanem prémium kategóriás, a lap 90 euróval és mintegy 300 négyzetméterrel kalkulált. Így havi 27 000 euró jön ki, ami a jelenlegi 350 forintos árfolyammal számolva mintegy 9,4 millió forintos fix havi bérleti díjat jelent.
Ehhez jönnek még az üzletközpontban felszámított egyéb díjak és a közüzemi költségek, vagyis körülbelül 10 milliós havi bevétel biztosan kell a nullszaldóhoz – írja a szaklap.