Megszólalt az elnök, Szerbia be akar szállni Paks 2-be

DSOKI20190625128
2021.10.18. 20:01

Már-már gyümölcsözőnek mondhatóak a szerb-magyar kapcsolatok manapság: a hétfői, Szabadka-Szeged vasútvonal alapkövének elhelyezésekor Aleksandar Vučić körbeudvarolta a magyar miniszterelnököt. A szerb államfő megköszönte Orbán Viktornak, hogy volt bátorsága új alapra helyezni a két ország kapcsolatát, amely szerinte soha nem volt olyan jó, mint most.

Nem véletlen a baráti viszony: az Ukrajnát elkerülő Török Áramlat gázvezeték Szerbián és Magyarországon is áthalad, a szerbek a délről érkező földgázzal biztosítják a télre elegendő fűtőanyagot, Magyarországgal pedig sikerült nemrég összekapcsolni a vezetéket. Aleksandar Vučić hétfőn egyenesen úgy fogalmazott, hogy a magyarok voltak a példaképei a gázhálózat miatt Ukrajnával kitört vitában.

A szerb energiastratégiában nem a földgáz az egyetlen, ahol egy hajóban érdemes evezni a magyarokkal. A Privátbankár szemlézte azt az interjút, amelyet Aleksandar Vučić adott még pénteken a belgrádi Prva Televízónak.  A szerb elnök arról beszélt, hogy folyamatosan nő a szerb energiaigény, emiatt növelnék egyik hőerőművük kapacitását, több vízerőművet terveznek építeni, emiatt Magyarországgal is tárgyalnak a bosnyák-montenegrói-szerb hármashatár közelében lévő Bistrica vízerőműről, illetve azt is elmondta, hogy

beszállnának Paks 2 építésébe a költségek 5-10 százalékával, ami elmondása szerint 500-1000 millió euró. Ennek fejében használnák az új blokkokban előállított áram egy részét.

A szerbek egy felújítás alatt lévő hőerőműjük kiesése miatt jelenleg az áramfogyasztásuk csaknem 10 százalékát importból fedezik. Földgázból még van tartalékuk, de a jelenlegi mennyiség nem elegendő, és nagyon nem szeretnék, hogy a soha nem látott magasságba kúszó piaci áron kelljen beszerezniük máshonnan. A szerb gázszerződés jövő év elején jár le, Aleksandar Vučić novemberben utazik Oroszországba Vlagyimir Putyinhoz, hogy tárgyaljanak a hosszabbításról.

A hatalmas csúszásban lévő Paks 2-ről legutóbb az a hír érkezett, hogy az Országos Atomenergia Hivatal mintegy 15 hónapos (meghosszabbított) vizsgálat után sem adott engedélyt az új blokkok létesítésére, helyette hiánypótlást rendelt el. Az OAH-ból korábban kiszivárgott, hogy több problémát is feltártak a beruházás ügyében. A közelmúltban a korábbi MVM-elnök Mártha Imre illette kritikával az Indexen a Paks 2-es projektet. 

(Borítókép: A Paksi Atomerőmű 2019. június 25-én. Fotó: Sóki Tamás / MTI)