A vártnál is nagyobbat kaszált a Netflix

2021.10.20. 14:16

A műsorkínálat bővülésének és több sorozat kiemelkedő nézettségének köszönhetően a vártnál több új előfizetőt szerzett és több nyereséget termelt a Netflix a harmadik negyedévben – írja az MTI. 

A világ legnagyobb streamingszolgáltatója  a New York-i tőzsde keddi zárása után közzétett gyorsjelentésében közölte, hogy június-szeptemberben 4,38 millióval bővült az előfizetőik létszáma.

Ezzel összesen már 213,56 millió előfizetőjük van. Elemzők ennél kisebb növekedésre, 3,86 millió új előfizetőre számítottak. Az új előfizetők többsége az ázsiai-csendes-óceáni társégben él, ahol immár 30 milliós tábora van a Netflixnek. Szakértők szerint a régió a következő három-öt évben utolérheti a jelenlegi legnagyobb piacot, az Egyesült Államokat és Kanadát jelentő észak-amerikai térséget.

A vállalat bevételei éves összevetésben 16,3 százalékkal, 7 milliárd 483 millió dollárra emelkedtek a harmadik negyedévben, a nyereség pedig 83,41 százalékkal, 1 milliárd 449 millió dollárra nőtt.

Az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 3,19 dollárra kúszott fel, szemben az egy évvel korábbi 1,74 dollárral. Elemzők 7,48 milliárd dolláros bevételre és részvényenként 2,56 dolláros nyereségre számítottak a harmadik negyedévről.

A Netflix előfizetőinek száma különösen erősen nőtt a tavalyi első fél évben, mivel a koronavírus-járvány otthoni bezártságba kényszerítette a fogyasztókat, akik így jóval több időt töltöttek a képernyők előtt, filmek és sorozatok nézésével ütötték el az időt. A növekedés aztán megtorpant jórészt amiatt, hogy fokozódott a verseny a streamingszolgáltatásban. Ráadásul a vetélytársak erősítették kínálatukat, miközben a Netflix kevés újdonsággal tudott szolgálni, mert a járvány miatt kénytelen volt leállítani egy sor forgatást.

A járvány megfékezésének köszönhetően azonban újraindultak a forgatások, és a műsorkínálat is folyamatosan nőtt. Kiugró nézettséget hozott a Squid Game (Nyerd meg az életed) című dél-koreai televíziós sorozat: a Netflix valaha volt legsikeresebb saját sorozatát szeptember közepén kezdték el sugározni, egy hónap alatt 94 országban ugrott a nézettségi lista élére, 142 millió háztartás követi figyelemmel.

A Squid Game egy túlélőjátékról szól: súlyos anyagi problémákkal küzdő embereket hívnak meg egy játékba, amelyben koreai gyerekjátékokat kell játszani a több milliós nyeremény reményében, azonban a vesztesek nem egyszerűen kiesnek, hanem meghalnak.

Ugyancsak kiemelkedő nézettsége volt a Nagy pénzrablás ötödik, illetve a Szexoktatás harmadik évadának, előbbit 69 millió, utóbbit 55 millió háztartásban nézték az indulás utáni első négy hétben. Ősszel jönnek az új produkciók, így a nagy költségvetésű Red Notice című akcióvígjáték, illetve a Vaják című sorozat második évada.

A Netflix mindennek fényében arra számít, hogy a negyedik negyedévben 8,5 millióval tudja növelni előfizetőinek számát, a bevétele éves összehasonlításban 16,1 százalékkal több mint 7,7 milliárd dollárra emelkedik, míg nyeresége 365 millió dollár, részvényenként 80 cent lehet.

Az 1997-ben alapított, streamingszolgáltatást több mint 11 éve nyújtó Netflix mintegy 190 országban érhető el, az Egyesült Államokban havi 13,99 dollárt kér a sztenderd csomagért.

A Netflix 0,16 százalékos pluszban, 639 dolláron fejezte be a kereskedést a Nasdaq-piacon, ami 20,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Az utóbbi 52 hét alatt 463,57 és 646,84 dollár között mozgott az árfolyam.