Megnéztük, mennyit spórolhatnak a hitelesek a kormány kamatstopján

DSC3558
2021.12.22. 17:37
Orbán Viktor bejelentése a lakossági jelzáloghitelek rögzítéséről értesüléseink szerint körülbelül félmillió szerződést érinthet. Bár sok konkrétum még nem ismert, néhány részletet sikerült megtudnunk.

Orbán Viktor a csütörtöki kormányülés után jelentette be, hogy október végi szinten rögzítik a lakossági jelzáloghitelek kamatait. Az intézkedés január elején lép hatályba, és június végéig, azaz a járványügyi veszélyhelyzet végéig tart. Mindez azt jelenti, hogy a februári törlesztőrészlet már alacsonyabb lesz a korábbiaknál.

A kormány mostani döntéséhez egy majdnem fél éve kezdődött folyamat vezetett. 2021 júniusától az MNB – ellensúlyozandó a növekvő inflációt – kamatemelésbe kezdett, amely nemcsak az alapkamat, hanem a referenciakamatok megemelkedését is eredményezte. A változó kamatozású lakossági hiteleket befolyásoló referenciakamatok közül a legfontosabb a három hónapos bankközi kamatláb, vagyis a BUBOR, amely a jegybanki kamatemelések miatt ugyancsak emelkedni kezdett:

Egyes becslések szerint emiatt csaknem félmillió hitelfelvevőnek kellett magasabb törlesztőrészlettel számolnia az elmúlt hónapokban.

A kormány mostani akciója tehát a referenciakamatok befagyasztását jelenti, pontosabban a referenciakamatokhoz kötött jelzáloghitelek thm-jének visszaállítását az október végi szintre. Információink szerint az újonnan folyósított hitelek kamatait valószínűleg nem érintené a kamatstop, csak a meglévő hitelek esetében állítaná le a törlesztőrészletek emelkedését. 

Hogy mekkora többletteherrel szembesült egy törlesztő a kamatemelések miatt, azt nehéz megbecsülni, de értesüléseink szerint van olyan számítás, amely átlagosan havi tízezer forintos könnyítéssel kalkulál januártól. Hat hónappal és mintegy félmillió hitelessel számolva így összességében harmincmilliárdos támogatást jelent majd a kamatstop, és ugyanennyi veszteséget a bankszektornak.

Úgy tudjuk, a veszteséget a bankoknak kell viselniük. Értesüléseink szerint ezt az állam később sem fogja kompenzálni.

Információink szerint emellett a bankokat kötelezik arra is, hogy minden változó kamatozású jelzáloghitellel rendelkező ügyfélnek küldjenek ajánlatot egy hosszabb távra rögzített kamatozású jelzáloghitelről. A hiteleseknek pedig lehetőségük lesz az ingyenes hitelkiváltásra, és a szerződésmódosításért sem kell fizetniük.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)