Kreinbacher József: Olyat álmodtunk, amire minden magyar joggal lehet majd büszke

Az ön cége építette a legtöbb csarnokot az országban. Az acéliparban alapozta meg a jövőjét. Hogy emlékszik vissza a kezdetekre?

A rendszerváltással egy időben kerültem ki az iskolapadból, friss diplomás mélyépítő mérnökként pedig adta magát, hogy az építőiparban próbáljak elsőként szerencsét. Az talán már kevésbé magától értetődő, hogy miért éppen az iparépítészet, azon belül is a homlokzatburkolás és tetőhéjalás területén találtam meg a számításaimat, pedig egyszerű a válasz: a hazai privát versenyszféra korai, embrionális szakaszában nem nagyon volt olyan vállalkozás, amely megfelelő minőségben képes lett volna ezeket a feladatokat elvégezni. Éppen ezért aki tehette, osztrák vagy német szakcégeket bízott meg ezzel a feladattal, akik részben magyar munkavállalókat is foglalkoztattak. Nap mint nap rengeteg problémájuk adódott abból, hogy az egymás mellett dolgozó hazai és külföldi kivitelezők között eltérő volt az attitűd, a munkamorál és a bérezés. Ez egy olyan munkához való hozzáállási és kulturális különbség volt, amelyet én azzal tudtam áthidalni, hogy ugyanolyan jól értem a németet és a magyart, a nyelvet és a gondolkodást egyaránt. Ezt részben otthonról hoztam magammal, hiszen a családom sváb származású, identitásunk megőrzését pedig az is megkönnyítette, hogy szülőfalum, Vaskeresztes (Großdorf) az osztrák–magyar határon fekszik (a néhai szigorított határsávon belül), ezért nemcsak fizikailag, hanem szellemiségében is érződött a Kelet és a Nyugat eszméinek, szellemiségének egészséges keveredése. 

De visszatérve a kérdésére: az első valódi megmérettetésem az volt, amikor sikerült bekapcsolódni a General Electric által megvásárolt nagykanizsai Tungsram-gyár egyik új gyártócsarnokának burkolásába. Ezzel olyan referenciát sikerült szereznünk, amely megalapozta a későbbi sikereinket Josef Unger barátommal, akivel közösen alapítottuk meg a Metal Hungária Holdingot (MHH). Joseffel immár közel három évtizede dolgozunk együtt, a sikerünk titka pedig a korrektség, a minőség, a megbízhatóság és a pontosság. Talán nem tűnik ez olyan nagy ördöngösségnek, de a valóságban az elmúlt három évtizedet tekintve nagyon kevesen tudták ugyanezt az ajánlólevelet kiállítani magukról a magyar építőiparban.

Mikor volt jobb építőipari vállalkozónak lenni, a kilencvenes években vagy mostanság?

Most viccel? Hát persze hogy a kilencvenes években! Fiatalok voltunk, és az első sikereket követően úgy éreztük, hogy megválthatjuk az egész világot! Persze nem volt egyszerű az út, hiszen az egész magyar gazdaság óriási vargabetűket írt le, ami az építőiparban is hektikus változásokkal járt jó néhány alkalommal. És persze az egész ország sokkal kiforratlanabb volt. Gondoljon csak bele,

Nem volt meg a szorgalmas, alázatos, kitartó munkának a becsülete, mivel a bizniszelés, a gyors árucsere, a gyorsan szerzett pénz a társadalomban nagyobb megbecsülést és elismertséget élvezett. Persze hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem élveztem azokat az éveket, amikor az anyagbeszerzés és elvégzett munka rendezése kizárólag cash-ben történt, de a kép teljességéhez hozzátartozik az is, hogy az első ősz hajszálaimat is akkortájt szereztem.

Miért pont csarnokok? Honnan jött az ötlet?

Mind a technológia, mind a beépített építőanyagok annyira újak és ismeretlenek voltak a szocialista világban, így ahhoz kevesen értettek. A hagyományos építőpari tevékenységet a volt állami építőipari vállalatok teljes vertikumában fogták, számukra a nyugati iparépítészet ismeretlen pálya volt. A piacon igényként megjelenő hatalmas alapterületű fémszerkezetes épületek burkolását kevesen tudták hazai forrásból megbízhatóan, minőségi módon kivitelezni. Ezek az épületek ránézésre borzasztóan unalmasak, ráadásul lassan az egész ország úgy néz ki, mintha teleszórták volna gigantikus fémkonténerekkel. Ugyanakkor mérnöki szemmel teljesen új megoldásokat igényelt az építésük. Gyors, költséghatékony, de precíz kivitelezésre volt szükség, miközben a külső burkolatnak kell megvédenie ezeket a hatalmas épületeket az esőtől, hőtől, UV-sugárzástól és az összes környezeti terheléstől.

Az üzlet nyelvére lefordítva mindez azt jelentette, hogy egy új piaci szegmens nyílt meg a magyar építőiparban, ahol a kezdetektől azok tudtak labdába rúgni, akik a legjobb referenciát tudták összegyűjteni.

Nos, mi igyekeztünk belehúzni a munkába. A General Electric, majd a Coca-Cola után egy sor autóipari cégtől kaptunk megbízást, majd az ezredfordulót követően a nagy- és kiskereskedelmi láncok üzletépítései kínálták a legtöbb projektet. Ekkor már külföldről is kaptunk megbízásokat, a környező államokon túl Olaszországban, Oroszországban, Grúziában és Türkmenisztánban is építettünk. 

Hogy áll most az építőipari cége? Továbbra is ez a zászlóshajó?

Pályafutásom legizgalmasabb időszakát élem most, amikor a negyedik ipari forradalom és a Covid által generált gazdasági átalakulás keresztezi egymást, valahogy úgy, mint a kondenzcsíkok az égbolton. Azon az égbolton, ahol Európának és Magyarországnak is olyan ázsiai repülő alkalmatoságokkal kell lépést tartania, amelynek még a műszaki paramétereit sem ismerjük, nem beszélve a technikájukról.

Annyiban is változott a helyzet, hogy mostanra ismét a magyar piacra fordultunk rá erőteljesebben, mert azt látjuk, hogy nagyon sok értékes megbízás nyerhető el az ipari és kereskedelmi célú beruházások nyomán. Mielőtt felteszi a kérdést, hogy ennek mekkora hányada kötődik az állami beruházásokhoz, hadd mondjam el, hogy az újabb megrendeléshullám legnagyobb része az e-kereskedelemmel kapcsolatos logisztikai fejlesztésekhez, valamint a gépjárműiparhoz kötődik, azon belül is az elektromos autózással összefüggő gyárépítésekhez. Így például az elmúlt években egy sor értékes megbízást nyertünk dél-koreai, valamint kínai és japán nagy vállalatoktól, amelyek lényegében kézről kézre adnak bennünket. Bevallom, erre nagyon büszke vagyok… Egyébként pedig igen,

Ez a cég alapozta meg a hazai, de a nemzetközi üzleti életben is a jelenlétemet, és ez biztosít olyan üzleti volument és eredményességet, amely lehetővé teszi, hogy kiéljem más irányú ambícióimat is.

Az MHH-ról kevesebb szó esik a közbeszédben, de ez nem azt jelenti, hogy ne lennének további terveink, elképzeléseink. Ezen a téren fontos mérföldkő volt, hogy a vállalat sikerrel kapcsolódott be a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramjába, és éppen a múlt hónap végén tartottuk meg a második kötvényaukciónkat. Ezt nagyon jó eredménnyel zártuk, 6,5 milliárd forint értékben bocsátottunk ki kötvényeket, a friss forrásokat pedig kapacitásaink és versenyképességünk növelésére fogjuk fordítani, a további növekedést előkészítendő.

A Nagy-Somlói borvidék a legkisebb borvidék Magyarországon. Miért vágott bele a borászatba? Hogyan nőttek ekkorára?

A rövid válaszom az, hogy szerelemből vágtam bele a pezsgőkésztésbe. Bővebben kifejtve pedig azt tudom mondani, hogy a pezsgő szeretetét otthonról hoztam, hiszen a családunkban gyakorlatilag mindenki borászkodott, és örök vitatéma volt, hogy az adott évben kinek a bora sikerült a legjobban. Csakhogy az egyik nagybátyám nem csak bort csinált, megpróbálkozott a pezsgőkészítéssel, nem is eredménytelenül. Természetesen a teljes munkafolyamat otthon, manuális eszközökkel folyt egy ötvenliteres üvegballonnal a középpontban, de engem már akkor, gyerekként is egészen megbabonázott a pezsgő semmihez sem hasonlítható varázsa. 

Ehhez képest jó pár évnek el kellett telnie ahhoz, hogy az álmomat, egy saját pezsgőkészítő birtok kiépítését elkezdhessem megvalósítani. A helyszín adta magát. Somló a szülőhelyem közvetlen közelében található, kicsi, de egészen különleges vulkanikus talajjal és terroirral. Magyarországon ez a terület kiválóan alkalmas arra, hogy világszinten is piacképes pezsgő készülhessen. Mindez valami olyat kínál, amibe tényleg nagyon könnyű beleszeretni, ha nem titkolt célunk Magyarország ismételt felhelyezése a világ csúcsborait készítő országok listájára. 

Az első dűlőimet 2002-ben tudtam megvásárolni, ahol egy évvel később kezdtük el az ültetvények újratelepítését, valamint a szőlészet, borászat fejlesztését. Tudni kell rólam, hogy ha valamit nagyon szeretnék, akkor meglehetősen kitartó és türelmes vagyok. Így voltam ezzel Somlón is, hiszen nem egyszerűen pezsgőt akartam előállítani, hanem olyan pezsgőt szerettem volna készíteni, amely a legjobb minőséget képviseli. Nem tudom, mennyire érthető a különbség, de így aztán elég sokat kellett várni, viszont megérte türelmesnek lenni. Az első Méthode Traditionnelle pezsgőnket 2014-ben dobtuk a piacra, és onnantól már nem volt megállás. A birtok fejlesztése folyamatosan zajlott és zajlik most is, ennek köszönhetően pedig ma már mintegy 48 hektáron gazdálkodunk organikusan, emellett pedig további húsz-harminc hektárról szüretelünk.

Milyen trendeket lát a piacon? Milyen borokra, pezsgőkre van ma igény? Mivel fog koccintani szilveszterkor?

Mindannyian ki vagyunk éhezve az élményre, az élmény adta pillanatnyi eufórikus állapotra, ami kiszakít minket a hétköznapok néha gyötrelmes, nehezen megélhető világából. Ha ez a pillanatnyi élmény egy kis romantikus, mindenki számára elérhető luxusérzettel párosul – akár egy pohár pezsgő megtestesülésében –, akkor boldogan nyugtázzuk munkánkat és erőfeszítéseinket, hogy ez is megérte.

Egyértelműen a kompromisszummentes minőségre szavazok. Ezt a szemléletet akartam megjeleníteni a birtok épületeinek terveztetésétől kezdve a szőlőültetvények telepítésén keresztül a technológiafejlesztésen át a birtokon dolgozó szakmai stáb összeállításáig bezárólag. Ezért kapcsolódott be például a felkérésünkre a munkánkba Christian Forget, a Paul Bara pincemestere is, akinek a neve önmagában garancia a minőségi produktumra. 

A minőségi szegmens megcélzása részben szubjektív, részben tudatos döntés volt. Ugyanis ezek mellett a volumenek mellett az építkezés hosszú távon csak akkor lesz sikeres, ha ezt a szellemiséget, gondolkodást, életérzést nemcsak a birtokon dolgozó kollégák, hanem a nálunk elhelyezkedni kívánó fiatalok, valamint a fogyasztók is elsajátítják és magukénak érzik. Ezt a törekvésünket pedig az is elősegíti, hogy világszerte nő az élmény utáni, a minőségi pezsgők iránti vágy, kereslet. Magyarországon sem más a helyzet, sok még az edukációs feladat a pezsgőfogyasztás kultúrájának fejlesztése terén, de én optimista vagyok. Úgy látom, hogy elindult jó irányba egy tendencia, és mintha fogyasztói oldalról is egyre többen értenék meg, hogy a pezsgő olyasvalami, ami a leghétköznapibb eseményeket is különleges, soha többé meg nem ismételhető, emlékezetes pillanattá tudja varázsolni néhány buborék kíséretében. Azt szeretném, hogy minél több emberhez eljusson ez a felemelő érzés, tudja megélni a pezsgőzés szépségét, és élje meg azt az életérzést, amelyért megszülettünk és a világon élünk.

És igen, az év utolsó napja is olyan alkalom, amelyet én is, mint mindenki, a szeretteim társaságában töltök, és az estét leginkább egy üveg, a szívünknek legkedvesebb pezsgő felbontásával lehet igazán emlékezetessé tenni. A magam részéről idén egy rosé pezsgőre fogok szavazni. A rosé sejtelmessége, komplexitása, nehezen megközelíthetősége és értelmezhetősége a legjobb választás számomra a 2021-es év zárásához. Ami azt illeti, némi párhuzamot látok az idei év és a rosé pezsgő között: mind a kettő nehezen megélhető és előre nem kiszámítható élményekkel lepett meg, illetve fog meglepni pár napon belül.

Hogyan alakult a forgalmuk az elmúlt években? Hol lehet a teteje ennek? 

Maximalista vagyok, ebből pedig egyenesen következik, hogy ha pezsgőkészítésről beszélünk, akkor nagyon hosszú távú építkezésben kell gondolkodni. Gondoljon csak bele, az első dűlők megvásárlását követően több mint tíz év telt el addig, hogy az első, saját palackozású pezsgőnkkel kijöjjünk a piacra. Csak hogy egyetlen példát mondjak ennek megértésére: a palackok érlelése 24−36 hónapon át tart jelenleg. Egyébként pedig a somlói pezsgők véleményünk szerint minimum ötéves palackos érlelés után kezdik legszebb formájukat mutatni. Márpedig ilyen időtávban gondolkodva az építkezés első szakaszában teljesen felesleges azt számolgatni, mekkora a forgalmunk az adott évben és hogy áll az eredménykimutatásunk. Hiszünk benne, hogy az alázat, a szorgalom és a kitartás a legjobb befektetés, ami hosszú távon biztosan megtérül.

Persze időközben elkezdtek jönni az eredmények. Ha csak a számokat nézzük, azt tudom mondani, hogy a hazai és a külföldi értékesítésünk dinamikusan emelkedik. Nem mellékesen pedig az elmúlt közel két évben annak ellenére is növelni tudtuk eladásainkat, hogy a járványhelyzet finoman szólva sem kedvezett a vendéglátó, avagy horecaszektornak, amelynek súlya korábban meghatározó volt az értékesítésünkben.

De nem is ez a lényeg. Ennél is fontosabb, hogy egy tudatos szakmai utat járjunk be, és az út során szerzett tapasztalatokat át tudjuk adni a hazai társpezsgőkészítő pincészeteknek, valamint a következő generációnak. Fel kell tudnunk ébreszteni az igényt az igényesség, a minőség és az élmény iránt.

Ha ez sikerül, akkor megvalósul a legnagyobb álom, és utána már könnyű lesz Magyarországot a világ pezsgő- és a bortérképére ismét felhelyezni. 

Siklóprojekt. Hol tart a történet? Mikor lesz kész? 

Na, erről a projektről aztán igazán sok szó esik mostanában. Ennek persze értem is az okát, hiszen mindenkit érdekel, mi fog épülni a Gellért-hegy oldalában, hogy fog kinézni, hogy határozza meg a város látképét. Ez a legszebb feladat, amiről egy alkotó ember álmodhat, ami egyszerre átok és áldás. Nehézség, hiszen minden nagy, közérdeklődésre számot tartó projektnek vannak ellenzői és támogatói egyaránt. Ugyanakkor tényként kijelenthetjük, hogy

Olyat szeretnénk építeni, olyat is álmodtunk, olyat is terveztünk Pottyondy Péter és a KÖZTI közreműködésével, amire minden budapesti és minden magyar joggal büszke lehet. Még ha vannak is viták a sikló kapcsán, azt még soha senki nem kérdőjelezte meg, hogy a sikló megépítésére nagyon nagy szükség van. A magam részéről pedig vallom, hogy partnerségre törekszem bárkivel, politikai hovatartozástól függetlenül a cél érdekében, és kizárólag az számít, hogy a sikló megépülhessen, és új szintre emelhesse Budapestet. Tehetem ezt annak is köszönhetően, hogy pragmatikusnak és eredményszemléletűnek vallom magam, mint minden hasonló kérdésben.

A megvalósítást követő időszakot nézve könnyebbség, hogy egy olyan ikonikus helyen fogjuk megvalósítani a beruházást, hogy arról különösebb hírverés nélkül is mindenki tudni fog. Minden bizonnyal mindenki ki akarja majd próbálni, legyen budapesti lakos, a fővárosba látogató vidéki ember vagy egy, a világ valamely távoli szegletéből ideérkező külföldi turista. Éppen ezért viszont a tét is nagy. Triviálisnak tekintem, hogy a sikló megépülésével a Gellért-hegyről a turistabuszokat ki kell tiltani. Ez a környéken lakók, sőt egész Budapest elemi érdeke, hiszen így mérsékelhető a légszennyezés és visszaszoríthatók a dugók, nem mellesleg mindez Budapest és a saját üzleti érdekeinkkel is egybevág.

A különleges helyszín és adottságok miatt pedig nem egyszerűen egy új kötött pályás tömegközlekedési eszközt szeretnénk megépíteni a hegyre, hanem egy olyan attrakciót szeretnénk megvalósítani, amely önmagában is olyan felejthetetlen élményt nyújt, amely képes emlékezetessé tenni azt az utazással eltöltött időt, amíg a sikló kocsija felér a hegyre. Ennek olyan attrakciónak kell lennie, amely a lakossági igények mellett a magyar főváros turisztikai kínálatában is meghatározó és kihagyhatatlan elem lesz.

Maga a beruházás már az előkészítési fázis legvégén jár: már majdnem minden szükséges engedélyt beszereztünk, ezután már csak az építési terület birtokba vételének előkészítése van hátra. Utána kezdődhet a tereprendezés és a régészeti feltárás, majd ezt követően a konkrét kivitelezés. Optimista számításaink szerint ha 2022 kora tavaszán birtokba vehetjük a területet, 2023 végén már siklóval juthatunk fel legkönnyebben a Gellért-hegy tetejére.

Nem tántorította el a projekt előélete, a folyamatosan változó befektetők, az újságcikkek? Nem hullanak ki csontvázak a szekrényből? 

Tagadhatatlan, hogy akár egy színes, szélesvásznú mozifilm is készülhetne a projekt indulásának körülményeiről, kezdeti éveiről, elakadásairól. A tulajdonosok közül a Fővárosi Önkormányzat, illetve a Budapesti Közlekedési Központ képviselte az állandóságot (nevet). Cirka három éve érkezett a projektbe először tanácsadóként, egyfajta problémamegoldó interimmenedzserként, majd később már befektetőként Bató Csaba, aki befektetési bankárként nagy lendülettel és rutinnal kezdett neki a rendrakásnak. Konszolidálta a projektet, befektetők és bankok számára is felvállalható szintre csökkentette a kockázatokat. 

A befektetésünk előtt elvégzett, ilyenkor szokásos átfogó jogi, műszaki és pénzügyi átvilágítás során szembesültek kollégáim azzal, hogy milyen harcokat kellett megvívniuk külső és belső ellenfelekkel, sőt ellenségekkel. A helyzet mára jogilag, műszakilag és pénzügyi szempontból is rendezett, szerződésben rögzített áron és időpontban a magánbefektetői oldalt képviselő cég üzletrészeinek száz százaléka a tulajdonomban lesz.

Mennyiért épül a sikló? Pont abban az időszakban valósul meg a projekt, amikor az építőanyagárak felszöktek. Hogy tudják ezt a hatást kivédeni?

Ami a projekt pénzügyi hátterét illeti, jelenleg 12-13 milliárd forintra becsüljük a beruházás költségeit, ennek egy részét saját forrásból biztosítjuk, egy másik részét kereskedelmi bankok hitelezik meg. Úgy gondolom, hogy az építőipari anyagok drágulásának hatását nem lehet kivédeni, de nem is szeretnénk ezt olyan áron megtenni, hogy emiatt a műszaki tartalomban és az élményadásban kompromisszumot kelljen kötni. Ez a projekt annál sokkal fontosabb számomra. 

A minőséget illetően nem, de más szempontból egyébként lehet velünk tárgyalni, ha az a cél, hogy minden érintett részéről támogatott formában valósuljon meg a beruházás. Így például a kormányhivatal és az illetékes kerületi önkormányzat kéréseit egyaránt figyelembe véve módosítottuk úgy az új engedélyezési tervünket, hogy az három lényeges pontban is eltér a korábbitól: nem építünk buszparkolót az alsó állomásnál, a kabinok a korábbi negyven fő helyett 52 utast szállíthatnak egyszerre, illetve a felső állomás építészetileg világszínvonalúvá változik: a sikló egy szinttel a Citadella sétány szintje alatt érkezik, annak érdekében hogy a felvonó még inkább belesimuljon a hegy látképébe.

A műszaki előkészítés oldaláról nézve pedig fontos eredmény, hogy néhány héttel ezelőtt a siklókocsik gyártásáról is sikerült megállapodást kötnünk. A kocsikat az olasz–osztrák Leitner GmbH fogja leszállítani, amely óriási tapasztalattal rendelkezik és nemzetközileg elismert piacvezető ezen a téren. 

Ha már anyagárak: mit vár, lesz visszarendeződés az árakban? Vagy ezekre az árszintekre már hosszabb távon be kell rendezkednie a piacnak? 

Jó lenne tisztábban látni, de a piac már csak ilyen, a saját szabályai alakítják a pillanatnyi árakat, amihez a szereplőknek alkalmazkodniuk kell.

mivel a legtöbb építőanyag előállítása igencsak energiaintenzív, márpedig az energiahordozók ára is igencsak magasra szökött az elmúlt időszakban.

De nem is ez a lényeg, hiszen az árak mindig változnak, és ezzel az építőipari vállalatoknak és a beruházóknak – a sikló esetében nekem is – együtt kell tudni élnünk, mióta világ a világ. 

Madame Tussauds. Miért vágott bele? Honnan az ötlet? Ki keresett meg kit? 

Valójában ezt a projektet sem most indítottuk el. Az attrakció megvalósításában velem közösen dolgozó szakemberekkel már 2017-ben elkezdtünk azon gondolkodni, hogy miként lehetne egy teljesen újszerű, interaktívmúzeum-jellegű attrakciót megvalósítani Budapesten, az élményközpontúságra kihegyezve az egész projektet. Nem kérdés, hogy Budapestnek fel kell zárkóznia Európa vezető turisztikai élményt adó világvárosainak sorába.

Kapóra jött, hogy a Madame Tussauds jogait tulajdonló Merlin Entertainmentsnél egy ideje már gondolkoztak azon, hogy Budapesten is nyissanak egy kiállítást, de egy exkluzív, nagy méretű belvárosi helyszín lett volna számukra ideális környezet egy élményközpontú attrakció létesítéséhez, amivel azonban nem rendelkeztek. A helyszín kiválasztásánál ugyanis a Merlin első számú szempontja mindig a lokáció.

Mivel nekünk volt erre megoldásunk, adta magát, hogy felvegyük velük a kapcsolatot, és egy olyan Madame Tussauds-attrakció megvalósításában kezdjünk el közösen gondolkodni, amely egyszerre teljesíti az összes nemzetközi sztenderdet és képes mégis egy egyedi, semelyik másik tárlathoz nem fogható élményt nyújtani speciális effektekkel, magyar jegyekkel és karakterekkel kiegészítve a koncepciót. 

Kik lesznek kiállítva? Hány szoborral terveznek indulni? Utána milyen időközönként bővül majd a panoptikum? Mennyi idő és pénz egy ilyen viaszszobrot elkészíteni? 

Bármennyire is kíváncsi, nem szeretnék és nem is mondhatok konkrét neveket és számokat. Ennek nagyon egyszerű oka van:

és a brand tulajdonosának igencsak szigorú megkötései vannak arra vonatkozóan, hogy miről szabad beszélni a megnyitás előtt.

A figurák kilétét tehát nem fedhetem fel, a karakterek nagy részét egészen a megnyitóig titokban kell tartanunk. Azt azonban elmondhatom, hogy nemcsak nemzetközi, hanem magyar hírességek is megtalálhatók lesznek a kiállításon. A végső listát pedig egy széles mintán vett közvélemény-kutatásra alapoztuk. Nagyságrendileg ötven szoborral indul majd az attrakció, ezek elkészítése pedig a Nyugat-Londonban található actoni bábukészítő műhely egy teljes évi kapacitását veszi igénybe. 

Forintban kifejezve mekkora beruházás ez? Hol lesz helyileg és mikorra várható az átadása? 

A beruházás mértéke meghaladja a 12 milliárd forintot, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által meghirdetett Kisfaludy-program 3,1 milliárd forintos támogatást biztosít, a fennmaradó hányadot pedig alapvetően saját tőkéből és kereskedelmi bankok hiteléből teremtjük elő.

Fontos, hogy üzletileg rentábilis beruházást tervezünk, és azzal kalkulálunk, hogy a nekünk juttatott támogatás hat-hét éven belül megtérülhet a magyar államnak is, és akkor a környék vendéglátóipari egységeinek megnövekedett forgalmáról és azok adóbevételéről még nem is beszéltünk.

Az attrakció 2022 közepén fogja megnyitni kapuit a Belváros szívében, a Dorottya utcában, a kivitelezési munka pedig már teljes erővel folyik a helyszínen. Persze a járványhelyzet okán némi késedelmet szenvedtünk a megvalósításban, abból a szempontból viszont ez nem feltétlenül hátrány, hogy a Madame Tussauds kulcsszerepet fog betölteni a járványidőszak utáni budapesti turizmus újraélesztésében, hiszen egy teljesen újszerű, egyedi attrakcióval fogjuk gazdagítani a magyar főváros idegenforgalmi kínálatát.

A belvárosi elhelyezkedés, a tudatos terem- és bábukiosztás, a fotózási és szelfikészítési lehetőségek megtervezése, valamint az interaktív élményelemek és a kiegészítő szolgáltatások együttes eredőjeként egy egészen egyedi, a más városokban működő Madame Tussauds-októl jól megkülönböztethető attrakciót fogunk megalkotni a főváros szívében.

Borászként vagy építőipari vállalkozóként tekint inkább magára? 

Se nem borászként, se nem építőipari vállalkozóként tekintek magamra.

Maradjunk abban, hogy egy nagyon fegyelmezett, a mértékeket ismerő hedonista vagyok (nevet). Legyen szó bármiről, nem szeretem a hétköznapi és középszerű dolgokat. Az újat, az izgalmasat és a tökéleteset keresem, mert ebben lelem az örömömet, legyen szó építőiparról, turizmusról vagy pezsgőkészítésről. Ha végigtekint a pályámon, ennek a lenyomatát azért néhány dologban már tetten érheti. De még egyáltalán nem vagyok elégedett. 

Küldetésemnek érzem, hogy mindazokból az elképzelésekből, amelyek a fejemben vannak, minél többet megvalósítsak a következő időszakban. Ezek közül lesznek nagyon szerethető dolgok, például a sikló, és talán olyanok is, amelyekről ízlés tekintetében szívesen vitatkoznak majd az emberek. Egyet megígérhetek: mindaz, amit csinálni fogunk, nyomot fog hagyni maga után.

Kikiáltási áron megvásárolta a szombathelyi Lenin-szobrot nettó tízmillió forintért. Ön volt az egyetlen licitáló. Miért vette meg? Még augusztusban azt nyilatkozta, hogy „sem az ideje, sem a helye nincs itt annak, hogy erről beszéljünk”. De mégis, miért vette meg? Mi a célja vele? Hova kerül? 

Igen, részben erre is gondoltam az előbb. Vannak projektjeim, amelyek kapcsán kívülről nézve talán nem egyértelmű elsőre, mi motivált. A Lenin-szobor megvásárlása kapcsán sajnos még mindig nem árulhatom el, hova szeretném elhelyezni az alkotást. Ugyanakkor némi magyarázattal szolgálhat, hogy mindazok, akik ismernek, tudják rólam, hogy rajongok a művészetekért, ezen belül is a festészetért és a szobrászatért. Az egyik kedvenc témám pedig a XX. század közepének és második felének művészete. 

Történelmi szempontból egy nagyon vitatható korszakról van szó, amelynek a családom konkrét elszenvedője volt. Gondoljon csak bele, a mienk egy sváb kulákcsalád volt, alig néhány kilométerre a vasfüggönytől. Nem volt ez valami jó ajánlólevél nekünk abban az időszakban. 

Ugyanakkor ettől teljesen függetlenül a művészetek terén olyan új irányzatok váltak meghatározóvá, amelyeknek szinte alig volt előzményük, és amelyek néhány évtizeddel később ismét teljesen háttérbe szorultak. Én éppen ebben találtam olyan lebilincselő ingereket, amelyek nagyon messze vannak a középszerűségtől. A konkrét terveimről pedig egyelőre csak annyit, hogy szeretnék ezen a téren is valami izgalmas, meghökkentő dolgot alkotni.

Magyarországon nagyon sok vállalkozó egy idő után kénytelen beszállni a sportba. Önnel kapcsolatban nem láttam ilyet, de lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet. Évtizedek óta sikeres vállalkozó, hogyan lehetséges, hogy még nincs legalább egy NB II-es focicsapata sem? Nem is tervez a sportba beruházni? Mi tölti ki az űrt helyette?

Valóban úgy gondolja, hogy ma már nélkülözhetetlen kellék egy jobb labdarúgócsapat az üzleti boldoguláshoz (nevet)? Nem, azt hiszem, én ennél egy kicsit nehezebben keretezhető vagyok, és egyébként azért a magyar üzleti élet sem ennyire egyszerű sémák mentén működik. Persze nagyon büszke vagyok a magyar sportsikerekre, és nemegyszer nyújtottam már komoly anyagi támogatást egyik vagy másik sportegyesületnek, azonban tulajdonosi ambícióim nincsenek e téren, egyelőre legalábbis (nevet).

De viccet félretéve: ha az üzleti élettől független dolgokról beszélünk, akkor igazából a művészet és a kultúra területe az, ahol otthonosan érzem magam és ahol szívesen költök. Ez talán a beszélgetés korábbi részeiből is kiderült már, de annyit hozzátehetek, hogy ezen a téren vannak még terveim, amelyek közül egyik-másik nagyobb visszhangot fog kiváltani, mint egy labdarúgó-egyesület megvásárlása. De erről talán egy másik alkalommal már többet tudok majd elárulni…

(Borítókép: Kreinbacher József. Fotó: Sárosi Zoltán)