Megkongatták a vészharangot, óriási a szakemberhiány itthon

GettyImages-1229778374
2021.12.30. 14:58 Módosítva: 2022.01.05. 10:24
Növekvő bérek, emelkedő alapanyagárak, és kritikus szakemberhiány – egyre nehezebb helyzetben vannak a hazai vállalkozások. Bár sokan az egyetemeket okolják, a külföldi munkavállalás ennél jóval nagyobb gondot jelent.

Már most hatalmas a szakemberhiány, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) becslései szerint a helyzet várhatóan jövőre sem fog javulni. A VOSZ főtitkára, Perlusz László az ATV Híradójának elmondta: a vállalkozók nehéz helyzetben vannak, a növekvő béreket és alapanyagár-emelkedést ugyanis már egyre nehezebben tudják kitermelni.

Mint kiderült, elsősorban fizikai munkásokból van kritikusan kevés, de a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke kiemelte, hogy az ipartól egészen a szolgáltató szektorig számottevő a szakemberhiány.

A helyzet kimondottan súlyos az autószerelők körében, ők mintegy háromezerrel vannak kevesebben.

Az Európai Bútor Szövetség elnökségi tagja szerint a szakemberhiányból fakadó problémák gyökere az iskolákban keresendő, a kézműves szakmákat ugyanis nem teszik vonzóvá.

Évről évre csökken a szakképzésbe érkezők száma, és nagyon nagy a pályaelhagyók száma is

– jelentette ki Cselényi Krisztina.

Túl sokan mennek egyetemre?

Általános vélekedés, hogy túl sok a diplomás hazánkban, ahelyett hogy a fiatalok szakmát tanulnának, hiszen kőművesből és villanyszerelőből hatalmas hiány van. Az Oktatói Hálózat aktivistája korábban az Indexnek ugyanakkor arról beszélt, hogy nagyon téved az, aki azt gondolja, hogy amiatt van kevés szakember, mert túl sokan mennek egyetemre.

Nem a felsőoktatás szipolyozta el a sok szakembert, sokkal inkább a magas külföldi bérek bizonyultak csábítónak. Emellett nem igaz, hogy túl sok lenne itthon a diplomás

– jelentette ki Máté András idézve az Eurostat statisztikáját, mely bizonyítja, hogy itthon csak a fiatalok egy kis százaléka szerez felsőfokú végzettséget.

(Borítókép: Egy autószerelő dolgozik a műhelyében 2020. november 25-én. Fotó: Wolfgang Kumm / picture alliance / Getty Images)

(via ATV)