Százmilliókra is rúghat a hétvégi vihar okozta kár
Folyamatosak a bejelentések a hétvégi vihar által okozott károk miatt, az Allianz Hungária Biztosítóhoz az elmúlt napokban több mint kétezer kárbejelentés érkezett – tájékoztatta a cég az MTI-t. A jelenlegi adataik szerint a legtöbb bejelentést
- Budapestről,
- Szolnok megyéből,
- Bács-Kiskun megye északi részéről,
- Heves megyéből és
- Békés megye nyugati részéből kapták.
A várható kárkifizetések összesen mintegy 150 millió forintot tesznek ki – közölte az Allianz Hungária.
A következő napokban további kárbejelentésekre számít az Allianz Hungária. A hétvégén történt károk esetén előfordul, hogy néhány napos csúszással jelentik be az ügyfelek a káreseményt, mivel a további károk megelőzésével és a kármentéssel foglalkoznak. A károk értéke elérheti a több száz millió forintot is – közölte a biztosító.
Hétfőn az Index is beszámolt róla, hogy az Aegon Biztosítónál meghaladta az ezret a kárbejelentések száma. Arra számítanak, hogy a további kárbejelentések száma elérheti a négyezret, illetve mintegy 250 millió forint nagyságrendű kárkifizetéssel kalkulálnak.
A Groupama Biztosítóhoz mintegy 600 vihar miatti bejelentés érkezett hétfőn délig, a bejelentett károk 150 millió forintra becsülhetők. A biztosító lényegesen több, akár 1500 bejelentésre is számít, akár 400 millió forint kárösszegben a hétvégi viharok miatt.
A Generali Biztosító hétfői tájékoztatása szerint a társasághoz több száz bejelentés érkezett hétfőn a délelőtti órákig. Becsléseik szerint ezer fölött várható a szélvihar okozta károk száma, értékük pedig elérheti a 300 millió forintot is.